Hirdetés
Hírösszefoglaló

Hírösszefoglaló

Hírösszefoglaló
Hírösszefoglaló
2023. március 30., csütörtök

Őrizetbe vettek egy német férfit, aki két, állami gondozásban levő gyereket is megerőszakolhatott Arad megyében

Őrizetbe vettek egy 76 éves német állampolgárt, aki a gyanú szerint megerőszakolt két, állami gondozásban lévő gyereket.

Őrizetbe vettek egy német férfit, aki két, állami gondozásban levő gyereket is megerőszakolhatott Arad megyében
2023. március 30., csütörtök

A Wagner-vezér szerint „megsemmisült” az ukrán hadsereg a Bahmutért vívott csatában

A készülő ellentámadásra szánt nyugati haditechnika-tartalékokat vetnek be az Artemivszkért (Bahmutért) folyó harcokban az ukrán fegyveres erők – jelentette ki Igor Kimakovszkij, az Ukrajnától elcsatolt donyecki régi vezetőjének tanácsadója szerdán.

A Wagner-vezér szerint „megsemmisült” az ukrán hadsereg a Bahmutért vívott csatában
2023. március 29., szerda

Terítéken Ciucă jövedelme: katonai nyugdíja meghaladja a kormányfői fizetését, és nem is nagyon fog csökkenni

Nicolae Ciucă miniszterelnökként jelenleg havonta nettó 16 400 lejt keres, és emellett 18 ezer lejes katonai nyugdíjat kap – emlékeztetett a különnyugdíjakat szabályozó törvénytervezet szerdai szenátusi vitáján Ştefan Pălărie.

Terítéken Ciucă jövedelme: katonai nyugdíja meghaladja a kormányfői fizetését, és nem is nagyon fog csökkenni
Hirdetés
2023. március 29., szerda

Netanjahu–Biden-szópárbaj az izraeli igazságügyi reformot ért amerikai bírálat miatt

Izrael független ország, nem külföldi nyomásra alapozva hozza meg döntéseit – jelentette ki Benjámin Netanjahu miniszterelnök szerdára virradóra Joe Biden keddi nyilatkozatára reagálva.

Netanjahu–Biden-szópárbaj az izraeli igazságügyi reformot ért amerikai bírálat miatt
2023. március 29., szerda

Négy közúti baleset is történt a március végi tél miatt Beszterce-Naszód megyében

Négy közúti baleset is történt az úttesten képződött jégkéreg miatt szerda reggel Beszterce-Naszód megyében a 17-es és a 17D jelzésű főúton – közölte a prefektúra.

Négy közúti baleset is történt a március végi tél miatt Beszterce-Naszód megyében
Hirdetés
2023. március 29., szerda

Nukleáris erőfitogtatás: interkontinentális ballisztikus rakétákkal folytat gyakorlatokat Oroszország

Jarsz típusú interkontinentális ballisztikus rakétákkal kezdett katonai gyakorlatokba Oroszország – jelentette be szerdán az orosz védelmi minisztérium. Mindez újabb kísérlet arra, hogy megmutassa nukleáris erejét.

Nukleáris erőfitogtatás: interkontinentális ballisztikus rakétákkal folytat gyakorlatokat Oroszország
2023. március 29., szerda

Nem adják fel: folytatják a tiltakozást a tanügyi szakszervezetek, általános sztrájkra is készek

A Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetsége (FSLI) és a Spiru Haret Szakszervezeti Szövetség több mint ezer tagját várják szerdán 12 és 13 óra között a kormány épülete előtt szervezett tiltakozó megmozdulásra.

Nem adják fel: folytatják a tiltakozást a tanügyi szakszervezetek, általános sztrájkra is készek
Hirdetés
2023. március 29., szerda

Morawiecki: Lengyelország és Románia Amerika legszorosabb szövetségesei, fenn kell tartani az Oroszország elleni szankciókat

Lengyelország és Románia védelmi együttműködésének fejlesztéséről, a két ország védelmi ipara közötti kapcsolatok erősítéséről, katonai felszerelések közös beszerzéséről állapodtak meg a két ország vezetői.

Morawiecki: Lengyelország és Románia Amerika legszorosabb szövetségesei, fenn kell tartani az Oroszország elleni szankciókat
2023. március 29., szerda

Az oroszok azt állítják, akár nyolcszorosára növelik idén a lövedékek gyártását

Először tett említést GLSDB (rakétameghajtóval ellátott földi indítású precíziós bomba) lelövéséről keddi hadijelentésében az orosz védelmi minisztérium.

Az oroszok azt állítják, akár nyolcszorosára növelik idén a lövedékek gyártását
2023. március 28., kedd

A palackozott víz drágulása nyomán megugrott a csapvizet fogyasztók száma

A romániaiak egyharmada (33 százaléka) leggyakrabban palackozott szénsavmentes vizet, 12 százaléka palackozott szénsavas vizet iszik, míg tízből négyen nem féltik az egészségüket a csapvíztől – derül ki egy felmérés kedden ismertetett eredményeiből.

A palackozott víz drágulása nyomán megugrott a csapvizet fogyasztók száma
2023. március 28., kedd

Lengyel miniszterelnök: Lengyelország és Románia is a Nyugat és a Kelet bábja volt, az EU nem mindig a legjobb megoldást kínálja

Oroszország Ukrajna elleni háborújának körülményei között megnőtt a közép- és kelet-európai régió szerepének jelentősége – jelentette ki kedden Bukarestben Mateusz Morawiecki.

Lengyel miniszterelnök: Lengyelország és Románia is a Nyugat és a Kelet bábja volt, az EU nem mindig a legjobb megoldást kínálja
2023. március 28., kedd

Erős lehűlésre figyelmeztetnek a meteorológusok, mínusz 10 fok is lehet

Erős lehűlésre figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat Románia teljes területére.

Erős lehűlésre figyelmeztetnek a meteorológusok, mínusz 10 fok is lehet
2023. március 28., kedd

Egyelőre marad a szeles időjárás, a hegyekben szélviharokra kell számítani

Szélviharokra figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat hét megye hegyvidékére. A harmadfokú, piros riasztás 14 óráig van érvényben, és az 1800 méter fölötti térségekre terjed ki.

Egyelőre marad a szeles időjárás, a hegyekben szélviharokra kell számítani
2023. március 28., kedd

Új tervezet: a február végi szinten fagyasztanák be fél évre a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás díjszabását

A 2023. február 28-i szinten fagyasztaná be hat hónapra a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb/RCA) árát a hétfő este közzétett új kormányhatározat-tervezetében a pénzügyminisztérium.

Új tervezet: a február végi szinten fagyasztanák be fél évre a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás díjszabását
2023. március 28., kedd

Washington: az oroszok még nem vittek atomfegyvert Fehéroroszországba, és nincs jele, hogy ilyen fegyvert vetnének be Ukrajnában

Az Egyesült Államok szerint nincsenek arra utaló jelek, hogy Oroszországból taktikai nukleáris katonai eszközöket szállítottak volna Fehéroroszországba – közölte a washingtoni Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsának kommunikációs vezetője.

Washington: az oroszok még nem vittek atomfegyvert Fehéroroszországba, és nincs jele, hogy ilyen fegyvert vetnének be Ukrajnában
2023. március 28., kedd

Hozzájárult a magyar parlament Finnország NATO-csatlakozásához

Hozzájárult a magyar Országgyűlés Finnországnak az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez (NATO) történő csatlakozásához.

Hozzájárult a magyar parlament Finnország NATO-csatlakozásához
2023. március 27., hétfő

Ciolacu biztos abban, hogy megvalósul a vetésforgó, és a nyáron már ő lesz Románia miniszterelnöke

Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke nem várja el, hogy Klaus Iohannis államelnök szívből nevezze ki kormányfőnek, de biztos abban, hogy józan megfontolásból meg fogja tenni.

Ciolacu biztos abban, hogy megvalósul a vetésforgó, és a nyáron már ő lesz Románia miniszterelnöke
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés