Hollandia egyetért Bulgária schengeni térséghez való csatlakozásával – jelentette be pénteken a holland igazságügyi minisztérium, véget vetve ezzel az ország hosszú ideje tartó ellenállásának a bolgár csatlakozással szemben.
A román schengeni csatlakozás feltételekhez kötött részleges jóváhagyásának ígéretével az osztrák kormány úgy adott „ajándékot” Bukarestnek, hogy kétséges: valójában adott-e egyáltalán valamit.
Riasztóan magas a kommunizmus iránti nosztalgia Romániában – derül ki a legfrissebb felmérésből.
Előremutató, de egyelőre még meg kell várni a végleges szöveget – így kommentálta K. Debreceni Mihály, a magyar közmédia kárpátaljai tudósítója a Krónika kérdésére az ukrán kisebbségi törvény módosítását.
Álmaimban Amerika visszainteget – bizonyára sokak fülében cseng még mindig ismerősen a rendszerváltás környékének popslágere, amelyet az AD Studio nevű banda énekelt.
Miközben Magyarország dobogós helyen van a Romániára veszélyesnek tekintett országok listáján, a románok alig több, mint fele lenne hajlandó fegyveresen védeni az országát támadás esetén – derül ki egy friss felmérésből.
Ismét eljött december elseje, a hivatalos Románia pedig ismét csak a szokásos külsőségek mellett, a szokásos lózungokkal tömjénezi önmagát a „Nagy Egyesülésnek” nevezett 1918-as gyulafehérvári román népgyűlés évfordulóján.
Az utóbbi években a nagyváradi adventi – vagy karácsonyi, ahogy tetszik – vásár is beküzdötte magát a Kárpát-medence leglátványosabb, vagy legalábbis annak nevezett hasonló rendezvényei közé.
Hazaárulás, tönkre teszik a spanyol nemzetállamot – ilyen vádak zúdultak a Spanyol Szocialista Munkáspártra (PSOE), miután kiderült: a parlamenti támogatást csak úgy tudta megszerezni, hogy amnesztiát ígért a katalán függetlenségi politikusoknak.
Nem annyira a szimpátia jele, hanem a zsigeri gyűlölet enyhüléséé, hogy a románok körében tíz év alatt nőtt azok aránya, akik pozitívan viszonyulnak Magyarországhoz – jelentette ki a Krónikának Pászkán Zsolt, a Magyar Külügyi Intézet elemzője.
Románia az európai használtautó-piac legkevésbé átlátható országai közé tartozik, emiatt az országban az átlaghoz képest közel 30 százalékkal többet fizetnek az egyébként rejtett hibás járművekért.
Románokból álló harccsoport alakult a közelmúltban az ukrán hadseregben, az alakulat tagjai részben katonai tapasztalattal rendelkező személyek.
Még hosszú ideig bizonytalanság övezi az észak-erdélyi autópálya legnehezebb, Vaskapu és Szilágynagyfalu közötti szakaszának megépítését, miután az országos közútkezelő (CNAIR) kitolta a beérkezett kivitelezési pályázatok elbírálásának határidejét.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) egyedül akar kormányozni, de hajlandó bizonyos pártokkal koalícióra lépni, a Szociáldemokrata Párttal (PSD) való együttműködés viszont kizárt – jelentette ki George Simion, az alakulat elnöke.
Mondhatnánk, hogy a következő, négy megmérettetést is felsorakoztató választási szuperév miatt hamarosan hosszú kampányidőszakra kell készülni – ha nem zajlana máris ezerrel a kampány, amelyben a jelek szerint a magyar ügy is jelentős szerepet kap.
A koalíció nem bomlik fel, a kormány pedig nem bukik meg – így reagált Marcel Ciolacu szociáldemokrata párti (PSD) miniszterelnök arra, hogy a PNL első alelnöke, Rareş Bogdan arról beszélt: a PSD erkölcstelenül és illojálisan viselkedett.
Ha az ország számára konkrét gazdasági vagy politikai hasznot nem is biztos, hogy hoz Klaus Iohannis államfő afrikai körútja, legalább egy cég mégis profitálhat belőle.
Jelentősen nőtt azon romániai polgárok aránya az elmúlt tíz évben, akik szimpátiával tekintenek Magyarországra – derül ki egy friss felmérésből.