2011. január 21., 10:002011. január 21., 10:00
Az olimpiai bajnoki címvédő nemzeti együttes 14 éve hivatalban levő szakvezetője azután mondta ezt csütörtökön az MTI kérdésére, hogy szerda este az első számú európai kupasorozatban, az Euroligában szereplő három magyar együttes közül kettő kikapott, ezzel az Eger után a Szeged is kiesett, egyedül a Vasasnak maradt esélye a legjobb nyolc közé jutásra.
„Az utóbbi két nyáron történtek alapján úgy látom, hogy a nemzetközi klubszezon hatásai azért ott vannak most már a válogatottnál is. Azt érzékeltem néhány mérkőzésen, ahol kikaptunk olyanoktól, akiktől pedig nem szoktunk, hogy a szokásosnál nagyobb önbizalommal, magabiztosabban játszottak ellenünk. Nyílt sisakkal, bátrabban jöttek nekünk középcsapatok még akkor is, amikor pedig mi vezettünk – mondta Kemény Dénes. – Vagyis valószínűleg immár nem lehet figyelmen kívül hagyni, amikor meglepetésre magyar élcsapat veszít például Kassán vagy Nagyváradon. Akárhogy is vesszük, az begyűrűzik, ha egy rendszeresen magyar válogatott játékosokkal felálló klubcsapat a nemzetközi klubszezon alatt a szokásosnál gyakrabban szenved vereséget.”
A szövetségi kapitány kitért rá, hogy tanítványai hétfőn és kedden ismét összegyűlnek, a munka már a nyári, sanghaji világbajnokságra történő felkészülésnek a része.A bő egy héttel ezelőtti gyülekezőhöz képest öt új ember is megjelenik: a Rijekából a Varga testvérek, Dániel és Dénes, a Honvédból Gór-Nagy Miklós, a Pro Reccóból pedig Madaras Norbert és Kásás Tamás. „Már összeállítottam a részletes edzésprogramot, mit mondjak, nem lennék a játékosaim helyében” – fogalmazott a kapitány.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.