Hirdetés

A Fradi kihúzta a váradiak méregfogát

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

HELYSZÍNI TUDÓSÍTÁS – Fél kézzel már megmarkolta a LEN-Eurokupát a Ferencváros férfi vízilabdacsapata, hiszen szerda este 12-6-ra megnyerte idegenben a Nagyváradi VSK elleni döntő első mérkőzését.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2017. március 22., 21:072017. március 22., 21:07

2017. március 22., 22:572017. március 22., 22:57

Pedig a Körös-parti uszoda zsúfolásig megtelt a hazaiak számára sporttörténelmi eseményre: az olimpiai bajnok klasszisokat foglalkoztató ellenfél renoméja ellenére is több százan érkeztek optimistán az európai szezon utolsó hazai csatájára. Bizakodásuk azonban gyorsan alábbhagyott, mert miután a tavaly még nagyváradi színekben pólózó Avramovic feltörte a VSK védelmét, Mitrovic és Pohl góljaival 3-0-ra megúszott a Ferencváros. Ahogyan a vendégek a medencében elnyomták a váradiakat, úgy a lelátón is a budapestieket elkísérő szurkolók adták meg az alaphangot: szervezett skandálásuk alaposan túlzengte a számbeli fölény ellenére is visszafogott hazai biztatást.

Az első váradi örömtapsig is a második játékrészig kellett várni, de akkor Diaconu gólja némiképp visszaadta a hazai reményt. Bár Tóth Márton révén nem maradt el a fradisok válasza, hamarosabb már Ramiro Georgescu használta ki az emberelőnyös helyzetet. A VSK támadása azonban újra leblokkolt, Jansik pedig még a nagyszünet előtt visszaállította a háromgólos különbséget. A harmadik játékrész a lehető legrosszabbul kezdődött a hazaiaknak: Madaras és Cuk tovább növelte a budapestiek előnyét, és bár Gojko Pijetlovics kapus kivédett, amit lehetett, a VSK az így szerzett labdákat sehogy sem tudta Gárdonyi kapujába küldeni. Amikor pedig ez Ramiro Georgescunak sikerült, a Fradi azonnal választolt Mitrovic révén, a nagy hátrány pedig még jobban letörte a hazai drukkereket, akiknek a hangját majd csak a játékrész végén, Asanovic találatánál lehetett ismét hallani.

Az utolsó negyedben Mihnea Gheorghe révén ugyan még visszaállt a háromgólos különbség – amit Szirányi találata után Radjen tartott – de az addigra elfáradt VSK-t a hajrában végérvényesen a medence aljába „döngölte” az ellenfél: Cuc, Mitrovic és Varga Dániel volt eredményes. Egy-egy váradi duda ugyan még felcsendült a lelátóról, de a „csoda elmaradt\", és mialatt a Fradi-szurkolók Szép volt fiúk! skandálással köszöntötték kedvenceiket, addig a BL-selejtezőben indult VSK-drukkerek csalódottan vették célba a kijáratokat. Azt már nem is hallhatták, amikor a maroknyi zöld-fehér drukkerek a magyar és a székely himnusszal tisztelegtek a győzelem előtt, és minden bizonnyal hasonló biztatásokkal készülnek az április 5-ei népligeti visszavágóra.

Madaras: hat gól azért sok

„Azt sosem mondom, hogy eldőlt a döntő, de hat gól azért sok a vízilabdában. Főleg, hogy a második meccs nálunk lesz. Ugyanígy kell odatennünk magunkat, mint most, és akkor biztosan meglesz a kupa\" – fogalmazott a Krónikának az olimpiai bajnok Madaras Norbert. A nagy téttel bíró meccsekkel régóta megbarátkozott balkezes klasszis nem is számított ilyen nagy arányú győzelemre, és úgy érzi, hogy ezúttal nekik majdnem minden összejött, amit elterveztek. Szerinte a lendületük megfogta, és legalább 10-20 százalékkal visszavetette az ellenfelet. „Az volt a kulcs, hogy az elején sokáig egy-két gólra tartottuk őket, és azzal megzavarodtak picit. Annyira meg nem jó csapat, hogy ebből tudjon váltani. Vagy legalábbis ma nem tudott. Ahogy mi sem arra készültünk, hogy itt majd négy-öt góllal fogunk vezetni, ők sem erre számítottak, ebből adódott, hogy néha kapkodtak és tanácstalanok voltak\" – értékelt a balkezes klasszis.

Varga Zsolt edzőt is meglepte a nagy gólkülönbség –szerinte ez „álom\" egy edzőnek. „De mindig azt gondolom, hogy a Nagyvárad egy jó BL-csapat. Ma nem jött ki nekik a lépés. Tény, hogy végig jól védekeztünk, meg tudtuk akadályozni a támadásaik hatékony részeit. Kihúztuk a méregfogukat és ez megbénította őket, nem tudták azt játszani, amit akartak\" – értékelt lapunknak a szakember. Hangsúlyozta, a meccs előtt alaposan feltérképezték, az ellenfeleket és külön készültek arra, hogy semlegesítsék a VSK-nál erősnek számító kapásoldalt. A visszavágóval kapcsolatban megjegyezte, hogy továbbra is maximális teljesítményt vár el tanítványaitól. „Nem számolgatni akarok, hanem két győzelmet. Az a jó filozófia, ha nem nézzük a különbséget, hanem játszunk\" – szögezte le a váradi hangulatot is dicsérő szakember.

Negrean: le kell mosni a szégyent

Vele ellentétben Kádár Kálmán mérhetetlenül csalódott volt. A védelemmel sem volt elégedett, mert a megbeszéltekkel ellentétben sok olyan gólt kaptak, amit elkerülhettek volna. „Átlőtték a zónát, a blokkokat, lefordultak, centergólt dobtak. Ezt jelenti, hogy klasszisaik vannak, annyivel jobbak voltak, hogy egy-egyben sikerült megverjék a védelmünket\" – mondta lapunknak a játékosként Fradi-színeket is képviselő szakember. Megjegyezte, nincsenek ahhoz hozzászokva, hogy az ellenfél nagy különbséggel vezessen ellenük hazai pályán, ez a pszichikai teher pedig rányomta a bélyegét a támadásukra. „A visszavágón mindent meg fogunk tenni, hogy fordítsunk. Ez nyilván nagyon nehéz, de matematikailag lehetséges\" – tette hozzá.

Ezt ígéri Tiberiu Negrean is, akinek a támadásait tökéletesen semlegesíteni tudta az ellenfél. A román válogatott pólós szerint elképesztően nehéz volt rést találni a védelmen, a meccs végére pedig már az energiájuk is elfogyott. „Sajnos egy ilyen eredmény nem ad reményt a visszavágóra, de a fiúknak is mondtam, hogy ha nem is nyerünk majd hét góllal Budapesten, de fel kell emelkednünk a döntő szintjére, hogy lemossuk ezt a szégyent. Nem véletlenül jutottunk el a döntőig, és kár lenne ilyen körülmények között zárni az idei európai szereplést\" – fogalmazott Negrean.

Eurokupa, döntő, 1. mérkőzés:

Nagyváradi VSK–FTC-PQS Waterpolo 6-12 (0-3, 2-2, 2-3, 2-4)

Gólszerzők: Gheorghe 2, Diaconu, Georgescu, Asanovic, Radjen 1-1, illetve Mitrovic 3, Cuk 2, Avramovic, Pohl, Tóth M., Jansik, Madaras, Szirányi, Varga Dá. 1-1

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

Csapatnak halálcsoport, szurkolónak álomsorsolás: BL-ellenfeleket kapott a Nagyváradi VSK

Olasz és szerb kirakatcsapatokat kapott ellenfélül a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti gárda centere, Vancsik Levente szerint csapata megpróbálja kihozni magából a maximumot a nehéz ellenfelekkel szemben.

Csapatnak halálcsoport, szurkolónak álomsorsolás: BL-ellenfeleket kapott a Nagyváradi VSK
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Zsinórban harmadszor Európa tizenhat legjobb vízilabdacsapata között a nagyváradi

Második mérkőzését is megnyerte a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjében, így a következő szezonban is a legrangosabb európai kupasorozat tizenhat együttese között szerepel a Nagyváradi VSK.

Zsinórban harmadszor Európa tizenhat legjobb vízilabdacsapata között a nagyváradi
2026. szeptember 13., vasárnap

Magyar kerékpáros nyerte a román országúti körversenyt

Vas Barnabás nyerte a román országúti kerékpáros körversenyt, amelynek vasárnapi záróetapján csapattársa, Pakot András második lett.

Magyar kerékpáros nyerte a román országúti körversenyt
2026. szeptember 12., szombat

Emlékezetes meccsen lettek kupagyőztesek a nagyváradi pólósok

Idén is elhódította a férfi vízilabda Román Kupát a Nagyváradi VSK, miután a szombati döntőben kiütéses győzelmet aratott a nagy rivális bukaresti Steaua fölött. Belényesi Dávidékra legközelebb a Bajnokok Ligájában vár erőpróba.

Emlékezetes meccsen lettek kupagyőztesek a nagyváradi pólósok
Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

Sorsoltak az Európa-ligában: két olasz sztárcsapat is vár a Fradira

A magyar kupagyőztes Ferencváros az első kalapból az AC Milannal és a Juventusszal találkozik a labdarúgó Európa-liga alapszakaszában.

Sorsoltak az Európa-ligában: két olasz sztárcsapat is vár a Fradira
2026. augusztus 15., szombat

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására

2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására
2026. augusztus 13., csütörtök

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét

Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét
Hirdetés
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

2026. július 22., szerda

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról

A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról
2026. július 20., hétfő

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát

Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát
Hirdetés
Hirdetés