Hirdetés

Vízilabda: döntőbe jutott a Nagyváradi VSK a román bajnokságban

Vízilabda

Filip Gardasevics, a Nagyváradi VSK montenegrói légiósa (labdával) volt a legeredményesebb három találattal

Fotó: Nagyváradi VSK/Facebook

Másodszor is legyőzte a Nagyváradi VSK a bukaresti Dinamo együttesét a román vízilabda-bajnokság elődöntőjében, ezzel bejutott a Szuperliga fináléjába. A bajnoki döntőben a címvédő Steaua ellen küzdenek meg Vancsik Leventéék a vízilabda-trófeáért.

Krónika

2025. május 11., 08:082025. május 11., 08:08

2025. május 11., 13:352025. május 11., 13:35

Rémálomszerűen kezdődött a mindent eldöntő harmadik mérkőzés szombaton este a Nagyváradi VSK vízilabdacsapata számára a romániai pontvadászat elődöntőjében. A tavalyi idény ezüstérmese, a bukaresti Dinamo házigazdaként háromgólos előnyre tett szert a találkozó elején, feladva a leckét a Körös-parti gárdának. Az egyik fél második győzelméig tartó párharc ezúttal rendkívül kiélezettre sikeredett, miután az első, ugyancsak Bukarestben játszott mérkőzést a Dinamo 12-10-re, míg a visszavágót a VSK hazai medencében rendkívül simán, 15-8-ra nyerte.

A szombati összecsapáson aztán lassan, de biztosan zárkózni kezdtek a nagyváradiak, és az ezúttal is remekül pólózó Filip Gardasevics, valamint Belényesi Dávid jóvoltából kiegyenlítettek.

Hirdetés

A játék során mindkét oldalon a védelem vitte a prímet. A Dinamónál remekeltek a veteránok: a kapuban nagy védéseket mutatott be a 45 éves Dragoș Stoenescu, míg a román pólóválogatott egykori kiválósága, a többszörös román, valamint horvát bajnok és kupagyőztes, Cosmin Radu 43 évesen is megmutatta, hogy „jó az öreg a háznál” többször is mattolva a váradiak védelmét. (A vízilabdában egyébként ritka, hogy a játékosok 40 év fölött is folytatják profi pályafutásukat).

Csakhogy a VSK-nál is remekül zárt hátul a retesz, a szerb Lazar Dobozanov rengeteg bravúrt mutatott be, Vancsik Levente centerben alaposan megforgatta a bukarestiek védelmét. A vendégek elhúztak két góllal, de a Dinamo egy találatra felzárkózott, és a rendkívül izgalmas és feszült mérkőzés során (jól mutatta a párharc tétjét, hogy adott pillanatban egyszerre kapott sárga lapot a két csapat vezetőedzője) az is belefért a váradiaknak, hogy az utolsó negyedben nem dobtak gólt.

Győzelmével a Nagyváradi VSK bejutott a vízilabda Szuperliga döntőjébe, ahol a címvédő bukaresti Steaua vár rá, miután a katonacsapat a másik elődöntős párharcban két mérkőzésen lesimázta a Rapidot.

Miközben a Steaua 21. bajnoki trófeájára hajt, Vancsikék tavalyi bronzérmüket aranyra „fényesítenék” az öt mérkőzéses, az egyik fél harmadik győzelméig tartó fináléban. Addig azonban még a Bajnokok Ligája negyeddöntős körében is jelenésük lesz, szerdán Budapesten, a BL-címvédő Ferencvárossal játsszák utolsó csoportmeccsüket, hogy aztán szombaton, május 17-én Bukarestben a Steaua ellen ugorjanak medencébe, immár a román bajnoki finálé első összecsapásán. Nemzetközi szinten egyébként történelmi sikert könyveltek el Belényesiék azzal, hogy a BL-ben bejutottak a legjobb nyolc közé, igaz, ott nem sikerült pontot szerezniük az eddigi öt mérkőzésen a klubvízilabda élvonalába tartozó FTC, a Barceloneta és a Savona ellen.

Román férfi vízilabda-bajnokság, elődöntő, 3. mérkőzés
Bukaresti Dinamo-Nagyváradi VSK 6-5 (3-0, 0-3, 1-3, 1-0)
A Nagyváradi VSK góldobói: Filip Gardasevics 3, Belényesi Dávid, Darian Luncan, Ivan Gusarov 1-1

korábban írtuk

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK
Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Magyarellenes rigmusok a Sepsi–Dinamo meccsen: Antal Árpád szigorú fellépést sürget

Antal Árpád hivatalos beadványban fordult az FRF vezetőségéhez, a fegyelmi és etikai bizottsághoz, valamint a játékvezetők szervezetéhez a Sepsi OSK – Bukaresti Dinamo meccsen többször is felcsendült magyarellenes, idegengyűlölő szurkolói rigmusok miatt.

Magyarellenes rigmusok a Sepsi–Dinamo meccsen: Antal Árpád szigorú fellépést sürget
Hirdetés
2026. október 05., hétfő

Szoboszlaiék visszavágtak az ukránoknak, a románok zsinórban negyedszer kaptak ki az NL-ben

Magyarország válogatottja 2-1-re legyőzte Ukrajnát hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának negyedik fordulójában. Szoboszlai Dominikék ezzel revansot vettek a budapesti vereségért.

Szoboszlaiék visszavágtak az ukránoknak, a románok zsinórban negyedszer kaptak ki az NL-ben
2026. október 02., péntek

Nemzetek Ligája: Magyarország megszerezte első győzelmét, Romániát elgázolta a varsói gyors

A magyar válogatott 1-0-ra nyert Georgia (Grúzia) ellen pénteken a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának harmadik fordulójában. Ezzel egy időben Románia nemzeti csapata újabb súlyos vereséget szenvedett, ezúttal a lengyelektől.

Nemzetek Ligája: Magyarország megszerezte első győzelmét, Romániát elgázolta a varsói gyors
2026. szeptember 28., hétfő

Magyar iksz Belfastban, román zakó Bukarestben

Magyarország válogatottja gól nélküli döntetlent játszott az északír csapattal hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája második fordulójának B divíziós mérkőzésén. Románia nemzeti együttese eközben súlyos vereséget szenvedett a bosnyákoktól Bukarestben.

Magyar iksz Belfastban, román zakó Bukarestben
Magyar iksz Belfastban, román zakó Bukarestben
2026. szeptember 28., hétfő

Magyar iksz Belfastban, román zakó Bukarestben

Hirdetés
2026. szeptember 27., vasárnap

Kézilabda: hét év elteltével verte meg a román válogatott a magyart

Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott negyedikként zárta az Eurokupát, mivel a bukaresti négyes döntő vasárnapi bronzmérkőzésén 33-30-ra kikapott a házigazda román csapattól.

Kézilabda: hét év elteltével verte meg a román válogatott a magyart
2026. szeptember 26., szombat

Bal lábbal indította szereplését a magyar és román labdarúgó-válogatott a Nemzetek Ligájában

A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott pénteken a Puskás Arénában a vendég ukránoktól a Nemzetek Ligája B divíziójának első fordulójában. Vereséggel rajtolt a sorozatban Románia válogatottja is.

Bal lábbal indította szereplését a magyar és román labdarúgó-válogatott a Nemzetek Ligájában
2026. szeptember 24., csütörtök

Nemzetek Ligája-rajt nagy magyar hiányzókkal a Puskásban

A magyar labdarúgó-válogatott számára rendkívül fontos lenne a jó rajt a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban, de nagy hiányzói miatt ez nehezebbnek ígérkezik pénteken Ukrajna ellen a Puskás Arénában.

Nemzetek Ligája-rajt nagy magyar hiányzókkal a Puskásban
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Csapatnak halálcsoport, szurkolónak álomsorsolás: BL-ellenfeleket kapott a Nagyváradi VSK

Olasz és szerb kirakatcsapatokat kapott ellenfélül a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti gárda centere, Vancsik Levente szerint csapata megpróbálja kihozni magából a maximumot a nehéz ellenfelekkel szemben.

Csapatnak halálcsoport, szurkolónak álomsorsolás: BL-ellenfeleket kapott a Nagyváradi VSK
2026. szeptember 20., vasárnap

Zsinórban harmadszor Európa tizenhat legjobb vízilabdacsapata között a nagyváradi

Második mérkőzését is megnyerte a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjében, így a következő szezonban is a legrangosabb európai kupasorozat tizenhat együttese között szerepel a Nagyváradi VSK.

Zsinórban harmadszor Európa tizenhat legjobb vízilabdacsapata között a nagyváradi
2026. szeptember 13., vasárnap

Magyar kerékpáros nyerte a román országúti körversenyt

Vas Barnabás nyerte a román országúti kerékpáros körversenyt, amelynek vasárnapi záróetapján csapattársa, Pakot András második lett.

Magyar kerékpáros nyerte a román országúti körversenyt
Hirdetés
Hirdetés