Hirdetés

Vízilabda: „a románokat oda-vissza!”

Továbbra is százszázalékos mérleggel vezeti európai selejtezőcsoportját a világligában a magyar férfi vízilabda-válogatott, amely kedden a román nemzeti együttest győzte le Bukarestben kilenc góllal.

MTI

2015. március 17., 20:092015. március 17., 20:09

A csoportküzdelmek első magyar–román összecsapásán, decemberben Miskolcon 20-10-re diadalmaskodott Benedek Tibor legénysége, amely most nyerni ment a román fővárosba is.

A magyar szövetség honlapjának tudósítása szerint a nemrég átadott Dinamo-uszoda első nemzetközi találkozóján a vendéglátók jutottak vezetéshez, onnan fordított a magyar együttes Varga Dénes és Erdélyi Balázs góljaival, az első szünetre azonban 2-2-nél vonultak el a felek.

A második negyedben négytalálatnyira hízott a magyar előny, miután az idősebbik Varga fivér, Dániel betalált, aztán Vámos Márton volt eredményes két ízben is, majd 3-5 után, a nagyszünet előtt még Német Toni és Erdélyi jeleskedett (3-7).

A harmadik játékrészre sem csökkent a magyarok harci kedve, s a pontosság sem gyengült: előbb Manhercz Krisztián pattintott a kapuba, majd Salamon Ferenc lőtte át a román védelmet (3-9). Hazai szépítést követően Varga Dénes használt ki egy emberelőnyt (4-10).

A befejező nyolc percben mit sem változott a játék képe, a románok nem nagyon tudták áttörni a vendégzónát, miközben Vámos harmadszor is eredményes volt (4-11). A két Vargához hasonlatosan olimpiai és világbajnok Hosnyánszky Norbert ragasztott nagy gólt a felső sarokba (5-12). Utána Erdélyi pillanatai következtek, aki harmadszor, majd negyedszer is betalált, kialakítva a végeredményt.

A magyar válogatott magabiztosan nyert 14-5-re, s öt mérkőzésen szerzett 15 pontjával őrzi első helyét négyesében, amelynek a görög és a szlovák válogatott tagja még. A csoportzáró meccset április 14-én vívja hazai medencében a magyar csapat a görögök legjobbjaival.

Világliga, európai selejtező, A csoport, 5. forduló: Románia–Magyarország 5-14 (2-2, 1-5, 1-3, 1-4). Gólok: Negrean 2, Ghiban, Radu, Gheorghe, ill. Erdélyi 4, Vámos 3, Varga Dénes 2, Hosnyánszky, Manhercz, Német, Salamon, Varga Dániel.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés