Hirdetés

Világkupa: Miklós Edit karrierje során másodszor lett dobogós

Harmadik helyen végzett Miklós Edit az alpesi sí világkupa-sorozat szombati lesikló futamában a kanadai Lake Louise-ban. Ezzel a csíkszeredai születésű versenyző a 2015-ös St. Moritz-i szenzációs teljesítménye után ismét pódiumon végzett – adta hírül a Magyar Síszövetség.

Hírösszefoglaló

2016. december 03., 23:352016. december 03., 23:35

2016. december 03., 23:432016. december 03., 23:43

A pénteki 10. helyezését követően azzal az elhatározással vágott neki a távnak Miklós Edit, hogy még többet farag az időből az előkelőbb pozíció érdekében a kanadai Lake Louise-ban rendezett második lesikló futamban. Ezúttal vele kezdődött a verseny, 1-es rajtszámmal indulhatott. A körülmények kifogástalanok voltak, a pályát jól előkészítették, és a látási viszonyok is megfelelően alakultak. Az olimpiai hetedik helyezett síző magabiztosabban haladt a pályán, és jól vette a kritikusabb középső szakasz kanyarjait is. Nagyon koncentrált volt, látszott a mozgásán, hogy fejben is jól összerakta a futamát. Végül a több kockáztatás ellenére is hibátlanul teljesített – számolt be honlapján a Magyar Síszövetség.

A teljes mezőnyből csak ketten tudtak Miklós Edit előtt végezni. A pénteki győztes szlovén Ilka Stuhec ismét remekelt, és hibátlan menettel érkezett be a magyar síző elé, majd a 9-es rajszámmal induló svájci Lara Gut csúszott be közéjük. Ezek után az időjárás besegített, felhősödés kezdődött, és romlottak a látási viszonyok is. Az élen állók pozícióját már senki sem tudta veszélyeztetni.

„Ez volt a cél, hogy Edit ott legyen a dobogón, két futamból egy dobogós hely Lake Louise-ban: az remek kezdés. Az, hogy aranyérmes legyen a világkupában, nem elrugaszkodott cél. Azzal az akarattal, ami megvan benne, és azzal a sok munkával, amit belefektet, eléri célját. Sose adta fel, hosszú utat tett meg, és nagyon megérdemli a dobogós helyezést\" – nyilatkozta Stark Márton, az alpesi szakág szövetségi kapitánya. Vasárnap a rövidebb és technikásabb szuperóriás-műlesiklást rendezik – a cél a pontszerzés a Magyar Síszövetség beszámolója szerint.

Amint arról beszámoltunk, Miklós Edit június óta új edzői stábbal dolgozik, és úgy készül, hogy a 2018-as téli olimpián az aranyérmet célozza meg.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés