
Az MKB Veszprém együttesében nevelkedett, védekezőspecialista Sipos Adrián csatlakozik a Székelyudvarhelyi KC férfi kézilabdacsapatához.
2014. január 06., 16:082014. január 06., 16:08
2014. január 06., 16:142014. január 06., 16:14
A Nemzeti Liga előző kiírásának bronzérmese hivatalos honlapján jelentette be a hírt, mely szerint a klub vezetősége megegyezett a Szombathelyen született, román és magyar állampolgársággal egyaránt rendelkező Sipos Adriánnal. A székelykeresztúri gyökerekkel rendelkező, 24 éves játékos beálló poszton szerepel, de elsősorban védekezésben remekel.
A magyar bajnok MKB Veszprém együttesében nevelkedett játékos 2010-ben került a román élvonalba, előbb a Bákói Ştiinţa fiókcsapatában, majd a felnőtt keretben játszott. Sipos Adrián – hosszabbítási lehetőséggel – hat hónapra írt alá a székelyudvarhelyi csapattal, szerződése január elsejétől érvényes.
Az SZKC január 3-án kezdte meg téli felkészülését, ám két válogatott játékosa, Andrei Mihalcea és Tálas Huba nélkül, ugyanis a januári dániai Európa-bajnokságról lemaradó román nemzeti csapat a 2015-ös katari világbajnokság európai selejtezőjében Ciprussal találkozott. A két együttes január 2-án Bukarestben, majd január 5-én Nicosiában mérkőzött meg egymással.
Eliodor Voica együttese mindkét alkalommal győztesként hagyta el a játékteret, de míg a hazai találkozón simán (36-19), idegenben csupán az utolsó másodpercekben értékesített büntetőnek köszönhetően nyert (31-30). Az SZKC két játékosa mindkétszer lehetőséget kapott: a romániai összecsapáson Mihalcea négyszer, Tálas egyszer volt eredményes, míg a visszavágón a szélső két, a beálló öt gólt jegyzett.
A 2015-ös katari világbajnokság európai selejtezőjében a román válogatott jelenleg százszázalékos mérleggel vezeti a 2 számú csoportot. A selejtezőből hátralévő két fordulóban Olaszország (január 8.) és Szlovákia (január 11.) legjobbjaival mérkőzik. A rájátszásba a csoport első helyén végző válogatott jut. Magyarország a következő körben lesz érdekelt. n Nagy-Méhész Tünde
2015-ös világbajnokság, selejtező, 4. forduló: Ciprus–Románia 30-31, Szlovákia–Olaszország 28-21. A csoport állása: 1. Románia 8 pont, 2. Szlovákia 6, 3. Olaszország 2, 4. Ciprus 0.
A magyar válogatott 13-10-re nyert a montenegrói csapat ellen hétfőn a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság második fordulójában.
Románia válogatottja győzelemmel kezdte a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságot, amelynek második napján 15-7-re felülmúlta Szlovákia együttesét. Vancsik Leventéékre a továbbiakban a török és az olasz vízilabda-válogatott vár a csoportban.
A magyar válogatott főként kiváló védekezésének köszönhetően 15–7-re nyert a francia csapat ellen a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság szombati nyitónapján.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 33–23-ra legyőzte Romániát a péntek este Győrben rendezett Eb-felkészülési mérkőzésen. A két ország kézilabda-válogatottjainak ez volt a 81. egymás elleni meccse, az örökmérleg egyelőre még a románok javára billen.
Az autósok mezőnyében az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah volt a leggyorsabb a Dakar-rali pénteki hatodik szakaszán, ezzel pedig az összetettben is átvette a vezetést, míg a motorosoknál az ausztrál Daniel Sanders előnye 45 másodpercre csökkent.
Az egyaránt Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya és Kuczora Csenge a Bukaresti CSM női kézilabdacsapatához igazol.
93 éves korában elhunyt Kemény Ferenc, a háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány Kemény Dénes édesapja, a magyar vízilabda legendás nevelőedzője.
Fiatalos csapattal és lendülettel vág neki a magyar férfi vízilabda-válogatott a szombaton elrajtoló belgrádi Európa-bajnokságnak. Jansik Szilárd és Vigvári Vendel arról nyilatkozott a Krónikának, milyen elvárásokkal utaznak a 37. kontinenstornára.
A petrozsényi Adrian Ahrițculesei hegymászó meghódította az Antarktisz legmagasabb csúcsát, a 4892 méter magas Vinson-hegyet. A dél-erdélyi hegymászó az úgynevezett Hét csúcs-kihívás keretében érte el a sikert.
Nyomozás kezdődött a 34 éves korában elhunyt kajakozó világbajnok, Dudás Miklós halála ügyében.
szóljon hozzá!