
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Illés Fanni ezüstérmet szerzett az SB4-es kategória 100 méteres mellúszó számában a párizsi paralimpia hétfői versenynapján.
2024. szeptember 02., 21:182024. szeptember 02., 21:18
2024. szeptember 02., 21:212024. szeptember 02., 21:21
A címvédőként indult magyar versenyző a délelőtti előfutamok során a második legjobb időt érte – csak a kínai Cseng Csiao volt gyorsabb nála öt századmásodperccel –, így az esti döntőben az 5-ös pályán úszhatott.
Az előfutam után azt mondta, maradt még benne erő a fináléra, s paralimpiai bajnokként nem érzi a nyomást, számára az jelenti most a legnagyobb boldogságot, hogy kétéves kisfia, Mór minden versenyén ott van. Hozzátette ugyanakkor, hogy ahogy szokta, este is belead majd mindent.
Bár ezúttal hazai versenyző nem úszott, a közönség így is hatalmas hangorkánnal támogatta a vízben lévő sportolókat, Illés pedig 50 méternél a negyedik helyen fordult. A táv második felében aztán ő és az olasz Giulia Ghiretti is beleerősített, mindketten lehagyták az addig vezető kínai Cseng Csiaót, úgy tűnt, a magyar úszó vezet, de a végén szinte egyszerre csaptak be a célba.
A 32 éves parasportoló – aki alsóvégtaghiánnyal és összenőt ujjakkal született – immár ötödik paralimpiáján szerepelt, s a megnyitón ő vitte a magyar csapat zászlóját.

Konkoly Zsófia aranyérmet szerzett csütörtökön 400 méteres gyorsúszásban, az S9-es kategóriában a párizsi paralimpián.
A San Siróban is szárnyalt, hibátlan maradt Európában a Ferencváros labdarúgócsapata: a zöld-fehérek 2-0-ra legyőzték az AC Milant az Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Antal Árpád hivatalos beadványban fordult az FRF vezetőségéhez, a fegyelmi és etikai bizottsághoz, valamint a játékvezetők szervezetéhez a Sepsi OSK – Bukaresti Dinamo meccsen többször is felcsendült magyarellenes, idegengyűlölő szurkolói rigmusok miatt.
Magyarország válogatottja 2-1-re legyőzte Ukrajnát hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának negyedik fordulójában. Szoboszlai Dominikék ezzel revansot vettek a budapesti vereségért.
A magyar válogatott 1-0-ra nyert Georgia (Grúzia) ellen pénteken a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának harmadik fordulójában. Ezzel egy időben Románia nemzeti csapata újabb súlyos vereséget szenvedett, ezúttal a lengyelektől.
Magyarország válogatottja gól nélküli döntetlent játszott az északír csapattal hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája második fordulójának B divíziós mérkőzésén. Románia nemzeti együttese eközben súlyos vereséget szenvedett a bosnyákoktól Bukarestben.
Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott negyedikként zárta az Eurokupát, mivel a bukaresti négyes döntő vasárnapi bronzmérkőzésén 33-30-ra kikapott a házigazda román csapattól.
A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott pénteken a Puskás Arénában a vendég ukránoktól a Nemzetek Ligája B divíziójának első fordulójában. Vereséggel rajtolt a sorozatban Románia válogatottja is.
A magyar labdarúgó-válogatott számára rendkívül fontos lenne a jó rajt a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban, de nagy hiányzói miatt ez nehezebbnek ígérkezik pénteken Ukrajna ellen a Puskás Arénában.
Olasz és szerb kirakatcsapatokat kapott ellenfélül a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti gárda centere, Vancsik Levente szerint csapata megpróbálja kihozni magából a maximumot a nehéz ellenfelekkel szemben.
Második mérkőzését is megnyerte a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjében, így a következő szezonban is a legrangosabb európai kupasorozat tizenhat együttese között szerepel a Nagyváradi VSK.
szóljon hozzá!