Hirdetés

Továbbjutott a Ferencváros a labdarúgó Konferencia-ligában

•  Fotó: MTI/Kovács Tamás

Fotó: MTI/Kovács Tamás

A Ferencváros második helyen továbbjutott a labdarúgó Konferencia-liga F csoportjából, mivel csütörtökön 1-1-es döntetlent játszott otthon az előző kiírás olasz döntősével, az első helyezettként rögtön a nyolcaddöntőbe lépő Fiorentinával.

MTI

2023. december 14., 22:092023. december 14., 22:09

A zöld-fehérek a második félidő elején Kristoffer Zachariassen találatával szereztek vezetést, azonban a firenzeiek Luca Ranieri góljával egyenlítettek a 73. percben.

A pontosztozkodás azt jelentette, hogy a Fiorentina csoportelsőként a márciusi nyolcaddöntőbe lépett, míg a magyar bajnoknak, amely az előző idényben az Európa-ligában is megélte a kupatavaszt, másodikként februárban játszania kell a 16 közé jutásért.

Hirdetés

A Ferencváros hétfőn a nyoni sorsoláson kap ellenfelet az Európa-liga csoportharmadikjai közül.

A Ferencváros szurkolói élőképpel fogadták kedvenceiket a sorsdöntő összecsapásra: „kezdődik a pokoli színjáték” felirattal egy hatalmas molinót feszítettek ki, melyen egy ferencvárosi zászlót tartó harcos éppen legyőzi lila ellenfelét, eközben pedig görögtüzek gyúltak a lelátón.

Az első perctől érezhető volt, hogy bár a döntetlen jó eredmény lenne a Ferencváros számára, nem a pontosztozkodásra játszik, inkább támadólag lépett fel, azonban nem tudta meglepni a firenzeiek védelmét.

Az olasz csapat tíz perc után jutott el először a magyar bajnok kapujáig, ekkor azonban Dibusznak rögtön nagyot kellett védenie. Ettől kezdve fordult a kocka, inkább az olasz együttes irányított, viszont a zöld-fehérek hátsó alakzata is állta a sarat. A legjobbjai közül a csapatkapitány Cristiano Biraghit eltiltás, az ugyancsak olasz válogatott Giacomo Bonaventurát és a brazil Arthur Melót pedig sérülés miatt nélkülöző Fiorentina húsz perc után elvesztette újabb kulcsjátékosát, ugyanis le kellett cserélni az argentin válogatott támadót, Nicolas Gonzalezt. A játékrész közepétől többnyire a két 16-os között zajlott a játék, így a kapuk nem forogtak veszélyben, azaz ekkor látszott, hogy a döntetlen tulajdonképpen mindkét félnek megfelelő: a vendégek csoportelsők lennének, a hazaiak pedig másodikként szintén továbbjutnának. A csendesen csordogáló mérkőzés – a nyugalmat csak néhány hanggránát zavarta meg - egy csapásra megélénkült, amikor a Ferencvárosnak egy támadáson belül két lehetősége is volt, azonban Katona és Civic lövését is hárította Christensen, így a szünetig nem született gól.

Térfélcserét követően remekül kezdett a Ferencváros, ugyanis első támadásából vezetést szerzett, amely azt is jelentette, hogy riválisát megelőzve élre ugrott a négyesben, s így csak a márciusi nyolcaddöntőben kellene folytatnia a sorozatot. Öt perc után felocsúdott a Fiorentina, amely először egy szögletet követően veszélyeztetett, de Milenkovic fejese elkerülte a bal alsó sarkot. Innentől a Fiorentina mezőnyfölényben futballozott, de a zöld-fehérek nagy elszántsággal, lelkesen és sokat futva védekeztek, így a riválisnak helyzetei nem voltak. A magyar bajnok viszont akár meg is duplázhatta volna az előnyét, mert a megnyíló területeket kihasználva több ígéretes kontrát is vezetett, egy ízben a vendégek kapusa védett bravúrral. A Fiorentina a ferencvárosi védelmet ugyan nem tudta átjátszani, de egy szögletből egyenlítve visszavette a vezetést a négyesben, sőt, néhány perccel később akár fordíthatott volna – amely egyben a kiesést jelentette volna az FTC-nek –, de Nzola elrontotta a ziccerét. A hajrában bár küzdöttek a felek becsülettel, de újabb gól nem született már, így a két csapat kéz a kézben továbbjutott.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 20., hétfő

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát

Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem
2026. július 19., vasárnap

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon
2026. július 19., vasárnap

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon
Hirdetés
2026. július 17., péntek

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron
2026. július 17., péntek

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n

Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n
2026. július 16., csütörtök

Már nincs olyan Messi a címvédés, Argentína is döntőbe jutott a világbajnokságon

A címvédő Argentína válogatottja 2-1-re legyőzte Angliát szerdán a labdarúgó-világbajnokság atlantai elődöntőjében. Ennek megfelelően eldőlt, hogy argentin–spanyol finálét rendeznek a világbajnokságon.

Már nincs olyan Messi a címvédés, Argentína is döntőbe jutott a világbajnokságon
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Elbukott a nagy favorit, megvan az első döntős a labdarúgó-világbajnokságon

Spanyolország válogatottja legyőzte Franciaországot a labdarúgó-világbajnokság Dallasban rendezett elődöntőjében, ezáltal első csapatként bejutott a torna fináléjába. A nagy esélyesnek tartott gall kakasok búcsúzni kényszerültek a világbajnokságtól.

Elbukott a nagy favorit, megvan az első döntős a labdarúgó-világbajnokságon
2026. július 13., hétfő

Piros Zsombor bevette Romániát, jókorát ugrott előre a világranglistán

Az elmúlt két hétben két romániai challenger tornán győztes Piros Zsombor 49 helyet javítva a 120. pozícióba lépett előre a férfi teniszezők világranglistáján, melyet továbbra is nagy fölénnyel a wimbledoni bajnok Jannik Sinner vezet.

Piros Zsombor bevette Romániát, jókorát ugrott előre a világranglistán
2026. július 12., vasárnap

Messi Kane-e menni? Összejött az újabb álomelődöntő a vébén

A címvédő argentin válogatott csaknem egy órán keresztül emberelőnyben játszva, hosszabbítás után 3-1-re legyőzte a svájci csapatot a labdarúgóvébé Kansas Cityben rendezett negyeddöntőjében.

Messi Kane-e menni? Összejött az újabb álomelődöntő a vébén
Hirdetés
Hirdetés