2007. november 02., 00:002007. november 02., 00:00
A pontazonosság Faubelnek kedvezne, mert õ a szezonban négy Nagydíjon (Katar, Olasz, Cseh és Portugál nagydíj) diadalmaskodott, míg Talmácsit háromszor intették le elsõként (Spanyol, Német, Malajziai Nagydíj). A Bancaja Aspar – amelynek székhelye a Valencia tartományi Alzíra – megígérte: nem tesz különbséget a két versenyzõ között, Talmácsi és Faubel egymás között döntse el, melyikük a jobb. Jorge Martinez csapatfõnök csak azt kérte kettõjüktõl, hogy a fair play szellemében csatázzanak. Faubel – aki a közeli Llíriában született – tavaly megnyerte a gyakorlatilag hazai futamának minõsíthetõ viadalt, ráadásul körrekorddal, Talmácsi pedig nyolcadik lett. A magyar versenyzõ eddigi legjobb eredményét 2005-ben érte el itt, akkor második volt. „Persze tudom, mekkora a tét, de ez most nem érdekel. Jó formában érzem magam, pszichésen is rendben vagyok. Nagyon jót tett, hogy megnyertem a legutóbbi futamot. Ugyanúgy készülök, mint a többi versenyre, nem kívánok semmin sem módosítani, nehogy megzavarjon\" – mondta az MTI-nek korábban Talmácsi. Amióta 1977-ben megváltoztatták a pontszámítást, és az összes futam eredményét beszámítják a végeredménybe, ebben a kategóriában 11-szer fordult elõ, hogy a záróverseny döntött, és csak kétszer, 1985-ben és 1990-ben esett meg, hogy a végsõ viadal elõtt második helyen álló elõzni tudott. A másik két osztályban már eldõlt a világbajnoki cím, a 250 kcm-ben a spanyol Jorge Lorenzo, a MotoGP-ben pedig az ausztrál Casey Stoner diadalmaskodott az utolsó futam eredményétõl függetlenül. MTI Talmácsi Gábor világbajnok lesz, ha: dobogón végez 4. vagy 5. lesz, és a spanyol Hector Faubel legfeljebb 2. 6., 7., 8. vagy 9. lesz, és Faubel legfeljebb 3. 10., 11. vagy 12. helyen végez, és Faubel legfeljebb 4. 13. vagy 14., és Faubel legfeljebb 5. 15. helyen ér célba, és Faubel legfeljebb 6. nem szerez pontot, és Faubel legfeljebb 7. A gyorsaságimotoros-világbajnokság futamain az elsõ 15 helyezett kap pontot. Az elosztás: 25, 20, 16, 13, 11, 10, 9, 8, 7, 6, 5, 4, 3, 2 és 1 pont.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.