Hirdetés

Szurkolók kezdeményezik a Bihar FC megmentését

Kerekasztal-megbeszélést kezdeményezett a Nagyváradi Bihar FC szurkolóinak egyesülete, hogy az érintett önkormányzati képviselőkkel és a potenciális magánbefektetőkkel közösen megoldást találjanak a labdarúgóklub megmentésére.

2014. június 18., 18:072014. június 18., 18:07

A városvezetés pár napja közleményben jelezte, hogy nem akarja tovább finanszírozni az együttest, márpedig mostanáig a megye és a város fele-fele arányban biztosította a 2015 márciusig csődvédelem alatt álló piros-kékek éves költségvetését.

Az együttes szurkolóit képviselve Daniel Bokor szerdán sajtótájékoztatón jelezte, hogy már felvette a kapcsolatot Ioan Luciannal, a Bihar Megyei Vállalkozók Szövetségének elnökével – aki történetesen elnöke is volt a Bihar FC-nek, és közismert, hogy részben felelős a klub adósságának felhalmozásáért – és ő támogatásáról biztosította a drukkereket, illetve segít összehívni a cégek vezetőit a megbeszéléshez.

A megyei önkormányzat sem akarja cserben hagyni a klubot, ám hosszú távon önerőből nem tudná fenntartani, így mindenképp külső pénzforrásra van szükség. Bokor Cornel Popával, a megyei tanács vezetőjével egyeztetett szerdán, míg csütörtökön a nagyváradi alpolgármestert, Ovidiu Mureşant keresi fel, hiszen az infrastruktúrát birtokló város segítségére is szükség van a megoldáshoz. „Voltaképp ezt a helyi önkormányzatnak kellett volna kezdeményeznie\" – mutatott rá a drukker, aki szerint ha több befektető összefogna, a klub kisebb teherrel is megmenthető lenne a teljes csődtől.

Az üggyel kapcsolatban felmerült azonban a gyanú – közvetett módon a váradi hőerőműre kirótt uniós büntetés miatt –, hogy a városnak éppen az a célja, hogy csődbe vigye a Bihar FC-t, és így ne kelljen törlesztenie az állam felé 2004 és 2007 között felhalmozott adósságot. A gyenge eredményekkel indokolt támogatásmegvonás ugyanis ellentmond a korábbi terveknek.

Mint arról beszámoltunk, a klub részvényeseinek közgyűlése – köztük a két önkormányzat képviselője – a tavaly még három éves projektet indított el, amely alapján az elmúlt 2013–2014-es szezonban a hazai nevelésű fiatal futballistákból építkező alakulatnak csupán a második ligában való bennmaradást tűzték ki célul, hogy aztán helyüket megalapozva a harmadik szezonban megpróbáljanak feljutni az élvonalba. Ha szerencsével is, de teljesítették az elvárást, a városvezetés közleménye alapján viszont a futballklubra fordított pénzt inkább a jobb eredményeket elérő vízilabda-, illetve kosárlabdacsapatok támogatására csoportosítanák át.

„Nem lehet egy ilyen nagy múltú klubról csupán a gyenge eredmények miatt lemondani, főleg úgy nem, hogy a csoportjában szereplő többi alakulathoz képest sokkal szerényebb költségvetése volt. Kevés pénzből nem lehet túl magas elvárásokat támasztani\" – vallja Bokor. Szerinte legalább az adósság törlesztését folytathatná az önkormányzat, hogy így egy magánpartner kimondottan a csapat működtetésére költhessen.

A drukkerek amúgy már kedden, „Mentsétek meg a Bihar FC-t\" feliratú molinókat a magasba emelve próbálták jelezni az illetékeseknek és minden potenciális támogatónak, hogy nem akarják veszni hagyni a klubot. Daniel Bokor nem hiszi, hogy a helyi önkormányzatot el tudják tántorítani szándékától, pedig ahogyan lapunk érdeklődésére rámutatott: „Ez a klub a város egy szimbóluma. Ha lemondanak róla, azzal gyakorlatilag a jelképről mondanak le.\"

Hirdetés

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés