2010. december 13., 09:432010. december 13., 09:43
Ráadásul a jelenlegi szezonra még 15 milliós átutalás érkezik, amely sikerek esetén további öttel bővülhet, így a 170 milliós szerződés minden idők legnagyobb mezszponzori támogatása. A 111 éves Barcelona történetében ez az első eset, hogy az egylet pénzt kap mezreklámért, ugyanis az ENSZ Gyermekalapja – amelynek logója 2006 óta díszeleg a trikón – nem fizet érte.
Sőt a Barca támogatja évi 1,5 millió euróval az UNICEF-et. A Barca keresi annak a lehetőségét, hogy a két reklámot „összekombinálja”, ám ha ez nem sikerül, akkor az UNICEF felirata lesz az uralkodó. Az eddigi rekordszerződés a Manchester United és a Liverpool nevéhez fűződik, amely évi 23,6 millió eurót kap az AON-tól, illetve a Standard Charteredtől. A Real Madrid számlájára idényenként 23 millió érkezik a bwin internetes fogadóirodától.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.