Hirdetés

Szoboszlai lett a hónap játékosa a Liverpoolnál

Szoboszlai

Szoboszlai megelőzte csapattársát, Szalah-t a szavazáson

Fotó: Facebook/Liverpool Fc

A Liverpool FC hivatalos honlapján tartott szurkolói szavazáson Szoboszlai Dominikot választották február hónap legjobbjának az angol labdarúgó-bajnokságot vezető klubnál.

MTI

2025. március 15., 13:362025. március 15., 13:36

Az oldalon „fáradhatatlan középpályásként” jellemzett magyar játékos ebben a szezonban először nyerte el az elismerést. Az év második hónapjában a magyar válogatott csapatkapitánya hétszer lépett pályára a Vörösöknél és három gólt szerzett. A voksoláson egyiptomi csapatársa, Mohamed Szalah végzett a második helyen.

„Ragyogó hónap volt a csapat számára és számomra is. Elkaptam a ritmust, amit szerettem volna és remélem, hogy ezt sikerül folytatni” – idézte a klub honlapja Szoboszlait.

Hirdetés

„Fontos hónap volt. Tudtuk, hogy sok mérkőzés vár ránk, és a lehető legtöbbet kell kihoznunk belőle. Ez volt a terv, amit teljesítettünk is, és megyünk előre.”

Arra a kérdésre, hogy mi volt a csúcspont számára februárban,

a 24 éves játékos a címvédő Manchester City elleni idegenbeli mérkőzést jelölte meg, amelyen góllal és gólpasszal vette ki a részét a 2-0-s sikerből.

Ebben az idényben Szalahot négyszer (augusztus, október, november, december), Ryan Gravenberchet (szeptember) és Cody Gakpót (január) pedig egyszer-egyszer választották meg a drukkerek a hónap legjobbjának, hozzájuk csatlakozott most Szoboszlai Dominik.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Magyarellenes rigmusok a Sepsi–Dinamo meccsen: Antal Árpád szigorú fellépést sürget

Antal Árpád hivatalos beadványban fordult az FRF vezetőségéhez, a fegyelmi és etikai bizottsághoz, valamint a játékvezetők szervezetéhez a Sepsi OSK – Bukaresti Dinamo meccsen többször is felcsendült magyarellenes, idegengyűlölő szurkolói rigmusok miatt.

Magyarellenes rigmusok a Sepsi–Dinamo meccsen: Antal Árpád szigorú fellépést sürget
Hirdetés
2026. október 05., hétfő

Szoboszlaiék visszavágtak az ukránoknak, a románok zsinórban negyedszer kaptak ki az NL-ben

Magyarország válogatottja 2-1-re legyőzte Ukrajnát hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának negyedik fordulójában. Szoboszlai Dominikék ezzel revansot vettek a budapesti vereségért.

Szoboszlaiék visszavágtak az ukránoknak, a románok zsinórban negyedszer kaptak ki az NL-ben
2026. október 02., péntek

Nemzetek Ligája: Magyarország megszerezte első győzelmét, Romániát elgázolta a varsói gyors

A magyar válogatott 1-0-ra nyert Georgia (Grúzia) ellen pénteken a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának harmadik fordulójában. Ezzel egy időben Románia nemzeti csapata újabb súlyos vereséget szenvedett, ezúttal a lengyelektől.

Nemzetek Ligája: Magyarország megszerezte első győzelmét, Romániát elgázolta a varsói gyors
2026. szeptember 28., hétfő

Magyar iksz Belfastban, román zakó Bukarestben

Magyarország válogatottja gól nélküli döntetlent játszott az északír csapattal hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája második fordulójának B divíziós mérkőzésén. Románia nemzeti együttese eközben súlyos vereséget szenvedett a bosnyákoktól Bukarestben.

Magyar iksz Belfastban, román zakó Bukarestben
Magyar iksz Belfastban, román zakó Bukarestben
2026. szeptember 28., hétfő

Magyar iksz Belfastban, román zakó Bukarestben

Hirdetés
2026. szeptember 27., vasárnap

Kézilabda: hét év elteltével verte meg a román válogatott a magyart

Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott negyedikként zárta az Eurokupát, mivel a bukaresti négyes döntő vasárnapi bronzmérkőzésén 33-30-ra kikapott a házigazda román csapattól.

Kézilabda: hét év elteltével verte meg a román válogatott a magyart
2026. szeptember 26., szombat

Bal lábbal indította szereplését a magyar és román labdarúgó-válogatott a Nemzetek Ligájában

A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott pénteken a Puskás Arénában a vendég ukránoktól a Nemzetek Ligája B divíziójának első fordulójában. Vereséggel rajtolt a sorozatban Románia válogatottja is.

Bal lábbal indította szereplését a magyar és román labdarúgó-válogatott a Nemzetek Ligájában
2026. szeptember 24., csütörtök

Nemzetek Ligája-rajt nagy magyar hiányzókkal a Puskásban

A magyar labdarúgó-válogatott számára rendkívül fontos lenne a jó rajt a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban, de nagy hiányzói miatt ez nehezebbnek ígérkezik pénteken Ukrajna ellen a Puskás Arénában.

Nemzetek Ligája-rajt nagy magyar hiányzókkal a Puskásban
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Csapatnak halálcsoport, szurkolónak álomsorsolás: BL-ellenfeleket kapott a Nagyváradi VSK

Olasz és szerb kirakatcsapatokat kapott ellenfélül a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti gárda centere, Vancsik Levente szerint csapata megpróbálja kihozni magából a maximumot a nehéz ellenfelekkel szemben.

Csapatnak halálcsoport, szurkolónak álomsorsolás: BL-ellenfeleket kapott a Nagyváradi VSK
2026. szeptember 20., vasárnap

Zsinórban harmadszor Európa tizenhat legjobb vízilabdacsapata között a nagyváradi

Második mérkőzését is megnyerte a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjében, így a következő szezonban is a legrangosabb európai kupasorozat tizenhat együttese között szerepel a Nagyváradi VSK.

Zsinórban harmadszor Európa tizenhat legjobb vízilabdacsapata között a nagyváradi
2026. szeptember 13., vasárnap

Magyar kerékpáros nyerte a román országúti körversenyt

Vas Barnabás nyerte a román országúti kerékpáros körversenyt, amelynek vasárnapi záróetapján csapattársa, Pakot András második lett.

Magyar kerékpáros nyerte a román országúti körversenyt
Hirdetés
Hirdetés