
Fotó: MTI/Illyés Tibor
A címvédő Szilágyi Áron kikapott az első fordulóban, így nem jutott nyolcaddöntőbe férfi kardban szombaton a párizsi olimpia vívóversenyén.
2024. július 27., 20:572024. július 27., 20:57
2024. július 27., 21:032024. július 27., 21:03
A háromszoros olimpiai bajnok 15-8-as vereséget szenvedett a kanadai Fares Arfától. Az olimpiai sikerei mellett világ- és Európa-bajnok Szilágyi óriási meglepetésre nagyon gyorsan hattusos hátrányba került, és bár aztán 6-4-re feljött, nem igazán találta a ritmust.
A szünet után sem tudott igazán jó támadást előhúzni a magyar kardozó, nem volt jó a lábmunkája, ráadásul néhányszor a kínálkozó lehetőségeivel sem tudott élni, ezért egyre valószínűbb volt, hogy nem lesz képes fordítani. A végére sem változott a helyzet, a kanadai simán győzött. A 34 éves magyar vívó egyéniben a 2008-as, pekingi olimpia óta először szenvedett vereséget ötkarikás játékokon.
„Olyan érzés volt, mintha ő lenne a háromszoros olimpiai bajnok és én az újonc olimpikon” – fogalmazott Szilágyi Áron a váratlan vereségét követően. Elmondása szerint alapvetően nagyon jó érzésekkel jött ki a csarnokba, nem gondolta, hogy ennyire megverik, vagy ennyire nem lesz fogalma, mit kell csinálnia. „Őszintén, azt mondtam magamnak, hogy ez most egy újabb lehetőség éremszerzésre, vagy arra, hogy ott legyek a legjobbak között, de sajnos ebből már nem lesz érem” – szögezte le.
Az MTI érdeklődésére, hogy min ment el a mérkőzés, úgy reagált, hogy gyakorlatilag mindenen. „Nem tudok olyan elemet kiemelni, amiben jobb lettem volna az ellenfelemnél. Taktikailag fölém nőtt, és azt mondom, hogy technikailag is. Bejöttek a parádjai, ültek a támadásai, védekezésben is ügyesen kimozgott és fizikailag is fölém nőtt, pedig alapvetően inkább nekem lett volna ez a taktikám. Másrészt mintha olvasott volna, tusról tusra pontosan tudta, hogy mi fog történni” – elemezte a történteket.
„Elképesztő, hogy 6-0-ra elhúzott az ellenfelem, de onnan azért volt egy-két jó pillanatom. Talán 6-4-re is feljöttem, és akkor azt hittem, hogy meglehet, de ott elvágtam egy támadást, ami nagyon nagy butaság volt. Ha ott nem 7-4, hanem 6-5 az állás, akkor az asszó alakulhatott volna egészen másképpen is. Talán több pillanat is volt, de rögtön lecsapott rá az ellenfelem, vagy nem sikerültek a befejezések” – folytatta az elemzést. Hozzátette: rossz érzés volt fenn lenni a páston, de olyan sokk volt számára az asszó, hogy egyelőre még csak nem is csalódott vagy dühös.

Rajta kívül senkinek nem sikerült a sportág történetében háromszor egymás után olimpiai aranyat nyerni férfi kardvívásban egyéniben. A legendának számító Szilágyi Áron interjút adott a Székelyhon TV-nek vívásról, pályafutásáról, erdélyi kötődéseiről.
A magyar labdarúgó-válogatott számára rendkívül fontos lenne a jó rajt a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban, de nagy hiányzói miatt ez nehezebbnek ígérkezik pénteken Ukrajna ellen a Puskás Arénában.
Olasz és szerb kirakatcsapatokat kapott ellenfélül a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti gárda centere, Vancsik Levente szerint csapata megpróbálja kihozni magából a maximumot a nehéz ellenfelekkel szemben.
Második mérkőzését is megnyerte a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjében, így a következő szezonban is a legrangosabb európai kupasorozat tizenhat együttese között szerepel a Nagyváradi VSK.
Vas Barnabás nyerte a román országúti kerékpáros körversenyt, amelynek vasárnapi záróetapján csapattársa, Pakot András második lett.
Idén is elhódította a férfi vízilabda Román Kupát a Nagyváradi VSK, miután a szombati döntőben kiütéses győzelmet aratott a nagy rivális bukaresti Steaua fölött. Belényesi Dávidékra legközelebb a Bajnokok Ligájában vár erőpróba.
A magyar kupagyőztes Ferencváros az első kalapból az AC Milannal és a Juventusszal találkozik a labdarúgó Európa-liga alapszakaszában.
2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.
Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.
A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.
szóljon hozzá!