
Fotó: Facebook/Simona Halep
A játékjogától tavaly októberben doppingvétség miatt ideiglenesen megfosztott volt világelső teniszező, Simona Halep egy csütörtöki interjúban kifejtette, hogy szennyezett étrend-kiegészítővel együtt került a szervezetébe tiltott szer.
2023. április 27., 21:092023. április 27., 21:09
2023. április 27., 21:112023. április 27., 21:11
A sportoló doppingmintája a tavalyi amerikai nyílt teniszbajnokságon lett pozitív. A Roxadustat nevű szert tiltott szert találták meg a szervezetében, csekély mennyiségben. A Tennis Majors portálnak adott interjúban Halep elmondta: az általa megbízott szakértők megállapították, hogy az egyik étrend-kiegészítője Roxadustattal szennyeződött.
A Nemzetközi Teniszszövetség (ITF) azonban elutasította Halep bizonyítékait. Ezért a teniszező kérte, hogy egy független bíróság hallgassa meg. Az ITF közben többször is elnapolta a kihallgatását, és elutasította azt a kérését is, hogy kaphassa vissza a játékjogát – mondta el az interjúban a sportoló.
A jelenlegi információk szerint Halepet május 28-án hallgatják ki újra. „Nem kérek különleges bánásmódot. Csak azt akarom, hogy ítélet szülessen az ügyemben: meddig kell még várnom?” – fogalmazott a volt világelső.
Halep kifejtette azt is: soha nem gondolta volna, hogy egy ilyen ügybe keveredik. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a lelkiismerete tiszta.

Felfüggesztette Simona Halep játékjogát ideiglenesen a Nemzetközi Tenisz Feddhetetlenségi Ügynökség (ITF), miután a világranglista 9. helyén jegyzett román teniszező szervezetében teljesítményfokozót fedeztek fel.
Antal Árpád hivatalos beadványban fordult az FRF vezetőségéhez, a fegyelmi és etikai bizottsághoz, valamint a játékvezetők szervezetéhez a Sepsi OSK – Bukaresti Dinamo meccsen többször is felcsendült magyarellenes, idegengyűlölő szurkolói rigmusok miatt.
Magyarország válogatottja 2-1-re legyőzte Ukrajnát hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának negyedik fordulójában. Szoboszlai Dominikék ezzel revansot vettek a budapesti vereségért.
A magyar válogatott 1-0-ra nyert Georgia (Grúzia) ellen pénteken a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának harmadik fordulójában. Ezzel egy időben Románia nemzeti csapata újabb súlyos vereséget szenvedett, ezúttal a lengyelektől.
Magyarország válogatottja gól nélküli döntetlent játszott az északír csapattal hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája második fordulójának B divíziós mérkőzésén. Románia nemzeti együttese eközben súlyos vereséget szenvedett a bosnyákoktól Bukarestben.
Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott negyedikként zárta az Eurokupát, mivel a bukaresti négyes döntő vasárnapi bronzmérkőzésén 33-30-ra kikapott a házigazda román csapattól.
A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott pénteken a Puskás Arénában a vendég ukránoktól a Nemzetek Ligája B divíziójának első fordulójában. Vereséggel rajtolt a sorozatban Románia válogatottja is.
A magyar labdarúgó-válogatott számára rendkívül fontos lenne a jó rajt a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban, de nagy hiányzói miatt ez nehezebbnek ígérkezik pénteken Ukrajna ellen a Puskás Arénában.
Olasz és szerb kirakatcsapatokat kapott ellenfélül a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti gárda centere, Vancsik Levente szerint csapata megpróbálja kihozni magából a maximumot a nehéz ellenfelekkel szemben.
Második mérkőzését is megnyerte a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjében, így a következő szezonban is a legrangosabb európai kupasorozat tizenhat együttese között szerepel a Nagyváradi VSK.
Vas Barnabás nyerte a román országúti kerékpáros körversenyt, amelynek vasárnapi záróetapján csapattársa, Pakot András második lett.
szóljon hozzá!