
Fotó: Agerpres
2009. december 17., 09:312009. december 17., 09:31
„A célkitűzés az volt, hogy az ötödik helyen zárjuk a bajnokságot, most azonban három helylyel lennebb vagyunk. Ilyen kiegyensúlyozott soha nem volt a román bajnokság.
Éppen ezért történhetett meg, hogy aki otthon két meccset elvesztett, az a negyedik helyről hamar a nyolcadik helyen találta magát” – magyarázta az SZKC őszi eredményeit Benedek Árpád Csaba, a klub ügyvezető igazgatója, aki bízik abban, hogy a tavaszi idényben ez a helyzet fordítva is megismétlődhet, ha sikerül a csapatnak összeszednie magát. „De egy majdani jó szereplés sem fogja feledtetni az itthoni három vereséget” – húzta alá az igazgató.
Az, hogy az első öt bajnoki meccsből négyet megnyert az SZKC, ám az azt követő 8 összecsapásból csak kettőt – az utolsót úgy, hogy a Medgidia nem jelent meg Udvarhelyen –, azzal magyarázza a klubvezető, hogy a bajnokság első felében szerencsésebb volt a sorsolás és ez csalóka képet adott mindenki számára. A bajnokság második felében, amikor fáradtak voltak a fiúk, olyan együttesekkel kellett megküzdeniük, amelyek a bajnoki címet vagy legalább az első ötbe jutást pályázták meg, tehát ezek sokkal nehezebb meccsek voltak.
A jelenleg az SZKC előtt álló hét együttesből csak a Steauát sikerült legyőznie az udvarhelyi klubnak, ezt viszont úgy értékeli az igazgató, hogy csak a konstancai meccsen nem volt esélyük, a többi mérkőzés másként is végződhetett volna. Amennyiben a tavaszi idényben a csapat 60 percet kiegyensúlyozottan tud játszani, és a meghatározó játékosok tudásuk 80-90%-át hozzák a mérkőzéseken, akkor a klubvezető szerint másként alakulnak majd az eredmények.
Az SZKC a Challenge Kupában még talpon van, de ez nem jelenti azt, hogy ez a kupasorozat fontosabb lenne, mint a bajnokság. „A bajnokságban az ötödik hely, a Challenge Kupában az első nyolcba jutás, illetve a Román Kupában az első négybe jutás a cél. Sajnos csak a Challenge Kupában tudjuk tartani a célkitűzést, a többihez egyre nagyobb erőfeszítés kell” – mondta lapunknak az igazgató.
Ami a jövőbeni szerepléseket illeti, Benedek egyelőre bizakodó.
A februári Challenge Kupa-nyolcaddöntővel kapcsolatban, amit a lengyel Kwidzyn ellen játszanak, elmondta: „Egyelőre sok információnk nincs a csapatról, csak annyit tudunk, hogy a lengyelek erősek. Láttuk egy meccsüket, az egy robusztus csapat benyomását keltette. De az a tény, hogy a visszavágó itt lesz, az eredmény 50-50 százalékos lehet.”.
Azelőtt azonban még a téli felkészülés következik, amely január negyedikén kezdődik. Január 22–23-ára terveznek egy négycsapatos felkészülési tornát, de még ezelőtt reményeik szerint sikerül 1-1 barátságos mérkőzést is lebonyolítani, hogy 30-án már felkészültek legyenek a Konstancával szembeni bajnoki összecsapáson.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.