
Meghívásos alpesisí-versennyel rajtol március 7-én, szombaton Hargitafürdőn a Kárpát-medencei Magyar Iskolák Sportolimpiája. Több mint száz, Magyarországról, Délvidékről, Kárpátaljáról érkező, illetve hazai versenyző mérettetik meg a csíkszeredai Vitispeed és a mezőkövesdi Charpatia Egyesület közös rendezésű viadalán, amely az utóbbi évek legnagyobb dimenziójú diáksport-rendezvényének előhírnöke.
2015. március 06., 11:472015. március 06., 11:47
A Kárpát-medencei Magyar Iskolák Sportolimpiája a következő tanévtől a Kárpát-medence közel 8 ezer iskoláját igyekszik bevonni a 20 sportágban rendezendő versenysorozatba. A versenytervezetben a 5-12. osztályos diákok körében legnépszerűbb olimpiai és nem olimpiai sportágak szerepelnek, összhangban a jövendőbeli stratégiai partner, a Magyar Diáksportszövetség programjával.
A kezdeményezés rendelkezik az anyaország, valamint Erdély, Felvidék, Délvidék és Kárpátalja magyar pedagógusszervezeteinek támogatásával is, a rendezvény fővédnöke pedig Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériuma sportért felelős államtitkára, Simicskó István.
A diákolimpiát támogatják a legfontosabb székelyföldi és anyaországi települések elöljárói is, akik otthont biztosítanak majd a különböző sportági döntőknek, de minden remény megvan, hogy rövidesen a felvidéki, délvidéki és kárpátaljai magyar többségű városok is a potenciális versenyhelyszínek sorába lépjenek. A tervek szerint ugyanis a 2015/2016-os tanévben helyi szinten kezdődő, majd regionális dimenzióban folytatódó versenyek döntőit a magyar nyelvterület különböző városaiban rendezik 2016. január-június periódusban.
A közösségi sportélet, a diáksport élénkítését, az egészséges életmód szorgalmazását célzó kezdeményezés fontosnak tartja a magyar nyelvterületen élő fiatalok sporthoz és egészséges életmódhoz való viszonyának javítását.
Kiemelt célként szerepel a diákok tudása, ügyessége összeméréséhez szükséges szervezeti és versenyzési keretek biztosítása, de a tanárok, edzők, versenybírók, sport- és háziorvosok szakmai felkészültségi szintjének emeléséhez való segítségnyújtás is. A szervezők szeretnék felkutatni és fejleszteni a legeldugottabb Kárpát-medencei településen élő tehetségeket, akik a továbbiakban öregbíthetik a magyar sport hírnevét.
A hargitafürdői síversenyt a tavasz folyamán a miskolci – ugyancsak meghívásos alapon rendezendő – jégkorongtorna, illetve a mezőkövesdi asztaliteniszdöntő követi.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!