Hirdetés

Sportlélektan: a pszichikumot is edzeni kell

Olvasmányos, laikusok számára is élvezetes, ugyanakkor színvonalas és hiánypótló szakmunka – méltatták a felszólalók Marius Crăciun tegnap bemutatott, Psihologia sportului pentru antrenori (A sport lélektana edzőknek) című könyvét.

Boros Miklós

2013. március 14., 07:252013. március 14., 07:25

A Kolozsvári U egykori válogatott kosárlabdázójának ez már a harmadik, sportpszichológiával foglalkozó kötete, amely négy év munkáját foglalja össze, és olyan neves szakember méltatta, mint Florin Bercean, a női cselgáncsválogatott edzője, akinek munkáját immár 15 éve segíti a szerző. Alina Dumitru, a pekingi olimpia aranyérmese már régebben elismerte, hogy Crăciun doktornak is szerepe volt sikereiben.

Vasile Bogdan, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Testnevelés és Sport Karának dékánja szerint a könyv lényege, hogy a sikert és a bukást csupán egyetlen lépés választja el, és ezt hidalhatja át a pszichológia. „Ma már egy edzőtől elvárás, hogy non verbálisan is befolyásolja a sportolót, egy jó edzőnek pedig egyaránt értenie kell a pedagógiához, fiziológiához, táplálkozástudományhoz és természetesen a lélektanhoz is. A pályán azonban a versenyző egyedül van, és ezt Marius már átélte, ezért remek szakember” – mondta az ismert atlétikaedző. Adriana Băban, a pszichológiai kar tanára úgy vélte: a kötet több szakterületet, valamint az elméletet és gyakorlatot is kiválóan köti öszsze, megmutatva, milyen sok oldala is van a sportolónak és a teljesítménynek.

„A könyv fő üzenete, hogy a pszichikai képességek ugyanúgy fejleszthetők, mint a technika vagy a taktika. Ugyanakkor segítheti a sportoló átállását a civil életre, és nemcsak edzőknek, hanem a testnevelő tanároknak vagy szülőknek is szól” – mondta művéről Marius Crăciun, hozzátéve, hogy akkor éri el célját, ha bekerül a sportszakemberek fejébe, munkájába és hétköznapjaiba.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 14., szerda

Év úszója-szavazás: román és magyar sportoló is van a dobogón

A 21 esztendős román David Popovici lett az első a férfiak versenyében az európai szövetség (European Aquatics) Év úszója-szavazásán a voksok 37,94 százalékával.

Év úszója-szavazás: román és magyar sportoló is van a dobogón
Hirdetés
2026. január 13., kedd

Nemzeti Sport Gála: Kós Hubert és Márton Luana a 2025-ös év sportolói

A férfiaknál Kós Hubert világbajnok úszót, a nőknél Márton Luana világbajnok tekvondóst választotta meg a 2025-ös év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ).

Nemzeti Sport Gála: Kós Hubert és Márton Luana a 2025-ös év sportolói
2026. január 12., hétfő

Montenegró legyőzése csoportelsőséget ér a magyar vízilabda-válogatottnak

A magyar válogatott 13-10-re nyert a montenegrói csapat ellen hétfőn a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság második fordulójában.

Montenegró legyőzése csoportelsőséget ér a magyar vízilabda-válogatottnak
2026. január 11., vasárnap

Vízilabda: győzelemmel kezdték Vancsik Leventéék a belgrádi Európa-bajnokságot

Románia válogatottja győzelemmel kezdte a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságot, amelynek második napján 15-7-re felülmúlta Szlovákia együttesét. Vancsik Leventéékre a továbbiakban a török és az olasz vízilabda-válogatott vár a csoportban.

Vízilabda: győzelemmel kezdték Vancsik Leventéék a belgrádi Európa-bajnokságot
Hirdetés
2026. január 10., szombat

A franciák legyőzésével rajtolt a magyar válogatott

A magyar válogatott főként kiváló védekezésének köszönhetően 15–7-re nyert a francia csapat ellen a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság szombati nyitónapján.

A franciák legyőzésével rajtolt a magyar válogatott
2026. január 10., szombat

Férfi kézilabda Eb-felkészülés: tízgólos magyar siker Románia ellen

A magyar férfi kézilabda-válogatott 33–23-ra legyőzte Romániát a péntek este Győrben rendezett Eb-felkészülési mérkőzésen. A két ország kézilabda-válogatottjainak ez volt a 81. egymás elleni meccse, az örökmérleg egyelőre még a románok javára billen.

Férfi kézilabda Eb-felkészülés: tízgólos magyar siker Románia ellen
2026. január 09., péntek

Nagy nap a pénteki a Dacia számára a Dakaron

Az autósok mezőnyében az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah volt a leggyorsabb a Dakar-rali pénteki hatodik szakaszán, ezzel pedig az összetettben is átvette a vezetést, míg a motorosoknál az ausztrál Daniel Sanders előnye 45 másodpercre csökkent.

Nagy nap a pénteki a Dacia számára a Dakaron
Hirdetés
2026. január 08., csütörtök

Magyar válogatott kézilabdázók igazoltak a bukaresti csapathoz

Az egyaránt Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya és Kuczora Csenge a Bukaresti CSM női kézilabdacsapatához igazol.

Magyar válogatott kézilabdázók igazoltak a bukaresti csapathoz
2026. január 08., csütörtök

Gyászol a magyar vízilabda: elhunyt Kemény Ferenc

93 éves korában elhunyt Kemény Ferenc, a háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány Kemény Dénes édesapja, a magyar vízilabda legendás nevelőedzője.

Gyászol a magyar vízilabda: elhunyt Kemény Ferenc
2026. január 08., csütörtök

„Magyar vízilabdázó csakis éremért küzd”. Válogatott pólósok a Krónikának az Eb-kilátásokról

Fiatalos csapattal és lendülettel vág neki a magyar férfi vízilabda-válogatott a szombaton elrajtoló belgrádi Európa-bajnokságnak. Jansik Szilárd és Vigvári Vendel arról nyilatkozott a Krónikának, milyen elvárásokkal utaznak a 37. kontinenstornára.

„Magyar vízilabdázó csakis éremért küzd”. Válogatott pólósok a Krónikának az Eb-kilátásokról
Hirdetés
Hirdetés