Hirdetés

Sima kolozsvári kosárlabdasiker a rangadón

Temesvári vereségekkel zárult a férfi kosárlabda-Nemzeti Liga 9. fordulója. A hétfőn rendezett mérkőzéseken a Temesvári BC Kolozsváron, az U-BT Mobitelco vendégeként kapott ki, míg a Timba hazai pályán a Gaz Metannal szemben maradt alul.

2013. november 26., 18:402013. november 26., 18:40

Mivel a Nagyváradi VSK–Maros KK derbit előbbi csapat játékosainak és edzőjének betegsége miatt halasztani kellett, egyetlen rangadót rendeztek a férfi kosárlabda-Nemzeti Liga 9. fordulójában. Az etap zárómérkőzésén a Kolozsvári U-BT Mobitelco a 2012-ben döntőbe jutó Temesvári BC-t fogadta, és szinte végig vezetve 90:72-re nyert.

„Nagyon elégedett vagyok a csapat játékával, szeretnék mindenkit megdicsérni a védelemben és támadásban mutatott teljesítményért. Könnyebb mérkőzés volt, mint azt előzetesen vártuk – nyilatkozott elégedetten a hazai csapat trénere, Dorin Pintea. – Az egész heti felkészülés jól ment és uraltuk a játékot. Morálisan jól állunk, de sorozatban kell hozni a győzelmeket, nem csak kettőt, hármat.”

Kiengedték a kórházból a váradiakat
Hazaengedték a Nagyváradi VSK kosárlabdacsapatának múlt héten ételmérgezés miatt kórházba szállított játékosait és vezetőedzőjét. William Franklin, Daniel Dillon, Vujadin Subotics, Horia Hora, Zsarko Csomagics, Bogdan Ţibîrnă, Rareş Paşca és Daniel Popescu, valamint Cristian Achim vezetőedző a török Royal Gali Gaziantep elleni, az Eurochallenge Kupában sikeresen megvívott összecsapás után szorult orvosi segítségre. A megbetegedések miatt a Maros KK elleni hétvégi rangadót elhalasztották, de szombaton a Bukaresti Steaua CSM ellen már pályára lépnek. A keret hétfőn könnyített edzést végzett, Titus Nicoară kézsérülés, Vujadin Subotics pedig további kezelés miatt nem állt a szakvezetés rendelkezésére.

A kolozsváriak edzője ezen a mérkőzésen sem számíthatott a sérüléssel küzdő Cătălin Baciura, Josh Sparks azonban most is helyt állt a palánk alatt. Míg hazai oldalon a fiatal amerikai légiós remek centerteljesítményt nyújtott, temesvári részről Alekszandar Radulovics gyenge formája, George Toth pedig rutintalansága miatt nem volt hasznára csapatának. A második negyedet megnyerő temesvári gárda a szünetre 38:36-ra zárkózott fel, de a fordulás után már nem tudta tartani a lépést a távolról is pontos kolozsváriakkal. Tudor Costescu, a Temesvári BC edzője is a szerkezeti problémákra panaszkodott: „Ahogy ma is látszott, minden csapat dominál minket a palánk alatt. Nincsenek megoldásaink, légiósaink nem tényezők.”

A játéknap másik mérkőzésén az európai kupaporondon is érdekelt Medgyesi Gaz Metan 94:74-re nyert a Temesvári Timba vendégeként. Az anyagi gondok miatt a Timba két légiós szerződését már korábban felbontotta, a bajnokságban pedig mindössze egyszer nyert. A Medgyes sem remekel idén a Nemzeti Ligában, és a legutóbbi Eurochallenge Kupa-mérkőzésen is vesztesen hagyta el a játékteret. A rossz sorozat ellenére a vendégek győzelme szinte kötelező volt. Marcel Ţenter együttese a harmadik negyedet 31:16 arányban nyerte, majd előnyét megtartva, idei harmadik győzelmét ünnepelhette.

Nemzeti Liga, férfiak, 9. forduló: Kolozsvári U-BT Mobitelco–Temesvári BC 90:72, Temesvári Timba–Medgyesi Gaz Metan 74:94. Korábban: Concordia Chiajna–SCM Craiova 67:93, Bukaresti Steaua CSM–Konstancai Farul 108:58, Nagyszebeni CSU–BCM Piteşti 91:71, CSU Ploieşti–Energia Rovinari 84:82.

Nagy-Méhész Tünde


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés