Tizenhét fordulóra volt szüksége a Temesvári ACS Polinak ahhoz, hogy ledolgozza a szezon elején rá kirótt, 14 pont levonásával járó büntetését, és – plusz négyre feltornázva összetettjét – elhagyja az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság táblázatának utolsó helyét.
2016. november 28., 14:122016. november 28., 14:12
Ezt épp a címvédő Giurgiui Astra legyőzésével – hazai pályán, 2-0-ra – érte el vasárnap este: ahogyan vezetőedzőjük, Ionuț Popa nyilatkozta, tanítványai felülmúlták önmagukat. Hozzátette ugyanakkor, hogy ellenfelüket fáradtan csípték el, hiszen a román bajnok három nappal előtte még az Európa Ligában nyerte meg a Bécsi Ausztria elleni összecsapását.
A frissességük hiányára panaszkodott az Astrát irányító Marius Șumudică is, aki kicsit Kovács István játékvezetését is bírálta, amiért szerinte igazságtalanul szankcionálta sárga lappal Săpunaru szabálytalankodását. „Már ma éreztem, hogy a Kolozsvári CFR-rel fogunk játszani\" – fogalmazott, hozzátéve, hogy a most kapott szankció miatt válogatott hátvédje nem léphet pályára a fellegváriak ellen a hétközi 18. fordulóban.
A CFR egyébként hétfőn este játssza le hazai meccsét a Târgu Jiu-i Pandurii ellen (20.30), ám annak eredményétől függetlenül a tabella ötödik helyén marad, miközben az Astra hatpontos hátrányból követi a még felsőházi rájátszásba jutást jelentő hatodik helyen tanyázó Dinamót. Az összetettet egyébként változatlanul a Steaua vezeti, és bár vasárnap este csak gól nélküli döntetlent ért el hazai pályán a Botoșani ellen, így is négy pont előnye van az őt üldöző Craiovával, a Medgyessel és a Viitorullal szemben.
A Liga 1 új sereghajtója a szezont hat pont levonásával kezdő Marosvásárhelyi ASA (3 pont), de kedden már a 12. helyezett Chiajna vendégeként próbálhat meg lefaragni tetemes hátrányából. A 18. forduló párosítása, kedd: Chiajna–ASA (18 óra), Viitorul–Iași (20.30); szerda: Craiova–Temesvár (14), Botoșani–Medgyes (17.30), Dinamo–Steaua (20.30); csütörtök: Pandurii–Voluntari (18), Astra–CFR (20.30).
A motiváció legtöbbször hirtelen felindulásból fakad, hosszú távon viszont a fegyelem az, ami fenntartja az állandó fejlődést – vallja Kisjancsi András, aki nemrég korcsoportjában első, összesítésben pedig negyedik helyen végzett egy kerékpárversenyen.
A Nagyváradi VSK vízilabdacsapata nyerte a Román Kupát, miután a szombat esti döntőben 14-9 arányban legyőzte a bukaresti Dinamo együttesét. A nagyváradi pólósok egy héttel ezelőtt elhódították a Szuperkupát is.
Pénteken kezdődik a jégkorong Erste Liga 18. idénye, amelyben már nem vesz részt az osztrák bázisú bajnoksághoz csatlakozó Ferencváros, így szakértők szerint az erdélyi csapatok számítanak esélyesnek.
Magyarország labdarúgó-válogatottja 3-2-re vereséget szenvedett Portugáliától Budapesten a világbajnoki selejtezősorozat keddi játéknapján, az F csoport második fordulójában.
Felavatták kedden a román színekben négyszeres olimpiai bajnok Szabó Katalin szobrát, amelyet Székesfehérváron az Olimpiai Parkban, a helsinki játékokon 16 aranyérmet nyert magyar sportolók emlékét megörökítő alkotás mellett állítottak fel.
A csapatkapitány Szoboszlai Dominik kiegyezne azzal, ha a magyar labdarúgó-válogatott kedden hazai pályán döntetlent érne a portugálok ellen a 2026-os világbajnokság selejtezősorozatában.
Két góllal vezetett, mégis döntetlent játszott Marco Rossi együttese Írország ellen a 2026-os világbajnokság szombat esti selejtezőmérkőzésén. A magyar labdarúgó-válogatott a második félidő nagy részében emberhátrányban játszott.
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint nüanszok dönthetik el szombaton a magyar labdarúgó-válogatott írországi rajtját a világbajnoki selejtezősorozatban.
Az erőviszonyokat tekintve talán a legfontosabb mérkőzéssel kezdi meg a 2026-os világbajnokság selejtezősorozatát a magyar labdarúgó-válogatott, amely 1986 után juthat ki ismét a sportág legnagyobb seregszemléjére.
Meglepő nevek vezetik a romániai játékvezetők idei kereseti listáját: egy nem FIFA-kerettag bíró kapta a legtöbb pénzt.
szóljon hozzá!