Hirdetés

San Marinóban játszanak a magyarok

A tavaly októberi budapesti találkozóhoz képest teljesen kicserélt csatársorral áll ki Magyarország futballválogatottja ma San Marinóban az Európa-bajnoki selejtezőkben.

2011. június 07., 10:122011. június 07., 10:12

 A két csapat magyarországi öszszecsapásán a hazaiak 8-0-ra kiütötték vendégüket, ám az akkor összesen 6 gólt szerzett támadótrió tagjai – Szalai Ádám, Rudolf Gergely és Gera Zoltán – sérülés miatt ezúttal nem játszhatnak. Őket Szabics Imre, Németh Krisztián és Tököli Attila helyettesítheti. Egervári Sándor szövetségi kapitány tanítványai pénteken Luxemburgban hangoltak a mai tétmeccsre, és az öt év után visszatért Szabics góljával nagy nehezen, de legyőzték vendéglátóikat. A szakvezető a luxemburgiakéhoz hasonló játékra számít San Marinótól, amely az E csoport sereghajtója: eddig mind a hat összecsapását vereséggel zárta, 30 gólt kapott, s egyet sem szerzett. A magyarok csoportjában ma egy másik mecscset is rendeznek: az Egervári-csapat előtt álló svédek a harmadik helyezett piros-fehér-zöldeket követő finnek otthonába látogatnak. A románok ezúttal nem játszanak tétmeccset, ám riválisaik közül a Luxemburgot fogadó fehéroroszok, illetve az egymás ellen játszó bosnyákok és albánok is pontokat szerezhetnek. A kapitány nélküli román csapat Dél-Amerikában portyázik, ahol szerda hajnalban – Ronaldo búcsúmeccsén – Brazília ellen lép pályára (Pro Tv, 3.50).


Európa-bajnoki selejtezők, E csoport:
San Marino–Magyarország (m1, 21.30), Svédország–Finnország (Dolce Sport, 21.00). Az állás: 1. Hollandia 18 pont/6 mérkőzés, 2. Svédország 12/5, 3. Magyarország 9/6, 4. Finnország 6/5 (11-6), 5. Moldova 6/6 (7-9), 6. San Marino 0/6. D csoport: Fehéroroszország–Luxemburg, Bosznia-Hercegovina–Albánia (Digi Sport Plus, 21.15). Az állás: 1. Franciaország 13/6, 2. Fehéroroszország 9/6, 3. Románia 8/6 (8-6), 4. Albánia 8/5 (4-4), 5. Bosznia és Hercegovina 7/5, 6. Luxemburg 1/6. A csoport: Azerbajdzsán–Németország (Digi Sport, 20.00). Az állás: 1. Németország 18/6, 2. Belgium 11/7, 3. Törökország 10/6, 4. Ausztria 7/6, 5. Azerbajdzsán 3/5, 6. Kazahsztán 3/6. C csoport: Feröer-szigetek–Észtország. Az állás: 1. Olaszország 16/6, 2. Szlovénia 11/7, 3. Szerbia 8/6, 4. Észtország 7/6, 5. Észak-Írország 6/5, 6. Feröer-szigetek 1/6.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés