
Magyarország női kézilabda-válogatottja 30-26-ra (12-13) legyőzte le Hollandia B-csapatát Kolozsváron, ezzel bejutott a Kárpátok Trófea döntőjébe, ahol a román nemzeti együttessel találkozik vasárnap este.
2016. november 26., 21:422016. november 26., 21:42
2016. november 27., 11:472016. november 27., 11:47
A holland csapat edzője, Henk Groener a mérkőzés után úgy nyilatkozott: a magyar csapat jobb volt, megérdemelte a győzelmet.
Kim Rasmussen, a magyar csapat kapitánya viszont elégedetlen volt a magyar lányok játékával. „Elégedetlen vagyok, így soha nem lehet nyerni. Sokat kell még dolgoznunk\" – idézte az Agerpres hírügynökség a dán edzőt, aki nemrég még a Bukaresti CSM irányításával hódította el a Bajnokok Ligája trófeáját.
A szombati másik elődöntőt Románia A-válogatottja 31-23 arányban nyerte a B-csapat ellen. A Győri Eto együttesét is irányító Ambros Martín vezette román válogatott a vasárnap 20 órakor rendezendő döntőben csap össze a magyar együttessel a kolozsvári sportcsarnokban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
Búcsúzott a nemzetközi szerepléstől a Nagyváradi VSK, miután a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján hazai medencében is kikapott a BVSC együttesétől.
A magyar labdarúgó-válogatott Schön Szabolcs góljával 1-0-ra legyőzte a szlovénokat a szombaton este a budapesti Puskás Arénában játszott idénynyitó barátságos mérkőzésen.
szóljon hozzá!