Hirdetés

Románia ötödik helyen zárt az Eb-n, norvég–holland döntő lesz

A svédországi női kézilabda-Európa-bajnokság elődöntőjében a világbajnoki ezüstérmes Hollandia a második félidő első felében nyújtott parádés játékának köszönhetően 26-22-re megverte Dániát, ezzel bejutott a döntőbe. A másik ágról a norvégok jutottak be a fináléba, akik Nora Mörk vezérletével 20-16-ra legyőzték a franciákat. Az ötödik helyért rendezett mérkőzésen Románia egy góllal, 23-22-re felülmúlta Németországot.

Zátyi Tibor

2016. december 18., 16:222016. december 18., 16:22

2016. december 18., 16:242016. december 18., 16:24

Az első elődöntőben a dánok bő negyedórát az eredmény után futottak, nyolcnál érték utol a hollandokat, a szünetig már többet nem szakadtak le, 13-13-nál mentek öltözőbe a csapatok. A mérkőzés a második félidő elején dőlt el, amikor a hollandok 6-0-s sorozatot futottak (19-13). A dánok nem találták az ellenszert, Grooték egy adott pillanatban héttel is vezettek. A hajrára valamennyit csökkent a különbség, de a hollandok így is magabiztosan jutottak be a döntőbe.

A végjáték a norvégoké volt

A vasárnapi fináléban a tavalyi világbajnokságon jól megismert Norvégia lesz Hollandia ellenfele (a döntőben 31-23-ra kikaptak). A francia csapat negyedóra után már három góllal vezetett a címvédő ellen, azonban a norvégok egy 7-0-s sorozattal háromgólos hátrányból négygólos előnyt kovácsoltak (7-11). A franciák összeszedték magukat, és a szünetig egyenlítettek. A második félidőben sokáig fej fej mellett haladtak a felek, az 54. percben még 16-16 volt az állás. A végjátékban azonban teljesen szétesett a francia csapat, a norvégok végül négy góllal nyertek (16-20).

Neagu ismét az álomcsapatban
Szurkolók és újságírók szavazatai alapján összeállították az Eb álomcsapatát, amelybe idén is bekerült az előző kontinenstorna legjobb játékosa, Cristina Neagu. A balátlövő az idei Eb-n 46 gólt dobott, és 32 találatot készített elő. A svédországi torna legjobbjának a hollandokat ismét döntőig vezető Nycke Grootot választották meg.

Az Eb álomcsapata: kapus – Sandra Toft (Dánia), balszélső – Camilla Herrem (Norvégia), balátlövő – Cristina Neagu (Románia), irányító –Nycke Groot (Hollandia), beállós – Yvette Broch (Hollandia), jobbátlövő – Nora Mørk (Norvégia), jobbszélső – Carmen Martin (Spanyolország), leggjobb védekező játékos – Beatrice Edwige (Franciaország), a torna legjobb játékosa – Nycke Groot (Hollandia).
Neagu és Ungureanu nélkül is 5. lett Románia

Ambros Martín, a román válogatott szövetségi kapitánya két helyen is változtatott a keretben: két klasszis játékos, Paula Ungureanu és Cristina Neagu helyére Laura Popa és Yuliya Dumanska került be a csapatba. A helyosztó nagy csatát hozott, szó szerint az utolsó másodpercig nyílt volt a meccs.

A győztes gólt 59:59-nél a románok legeredményesebb játékosa, Cristina Zamfir dobta, aki a lövés után, a hatosra bezuhanva ráesett Clara Wolteringre – a németek kapusát hosszas ápolást követően hordágyon vitték le a pályáról, súlyos koponyazúzódást szenvedett. A 2010-es Eb-bronz után ez a legjobb helyezése Romániának, hiszen 2012-ben 10., míg 2014-ben 9. lett.

A mérkőzést követően a 31 éves Oana Manea bejelentette visszavonulását. „Sok szerencsét kívánok a társaimnak, az Eb volt számomra az utolsó nemzetközi turné. Több időt szeretnék a családommal tölteni, több csendre van szükségem\" – mondta a Bukaresti CSM beállósa. A román válogatottban kétszáz alkalommal lépett pályára, a 2010-es Eb-n és a 2015-ös vébén egyaránt bronzérmes lett.

Női kézilabda Európa-bajnokság, elődöntő: Hollandia–Dánia 26-22 (13-13), Franciaország–Norvégia 16-20 (9-11). Az 5. helyért: Németország–Románia 22-23 (11-11). a románok gólszerzői Zamfir 6, Chiper, Laslo, Udriștoiu 3-3, Pintea, Szűcs 2-2, Chintoan, Geiger, Iuganu, Zamfirescu 1-1.

Magyar–szlovák és román–osztrák párharc a vb-ért

Göteborgban kisorsolták a Németországban rendezendő 2017-es női kézilabda-világbajnokság selejtezőjének párosítását. Az Eb-n a 12. helyen végző magyar csapat az 1. kalapba került és Szlovákiát kapta, míg Románia az osztrákok legjobbjaival fog találkozni. A házigazda Németország és a címvédő Norvégia automatikusan kijutott a vb-re, akárcsak az Eb-elődöntőbe jutó Franciaország, Hollandia és Dánia, míg Afrikából Angola, Tunézia és Kamerun. Az európai selejtezőkben az elsőként kihúzott csapat játssza otthon az első meccset, amelyet június 9. és 11. között, míg a visszavágókat június 13. és 15. között rendezik.

Női kézilabda világbajnokság, európai selejtezők: Magyarország–Szlovákia, Montenegró–Fehéroroszország, Olaszország–Szerbia, Oroszország–Lengyelország, Románia–Ausztria, Ukrajna–Spanyolország, Horvátország–Szlovénia, Csehország–Törökország, Macedónia–Svédország.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés