
Fotó: Agerpres
2009. november 09., 09:542009. november 09., 09:54
A szintén 6 pontos Kassai Hornets a körbeverések nyomán a legrosszabb gólkülönbséggel végzett, így harmadikként kiesett, akárcsak a pont nélkül zárt olasz Sori. Az első körben a váradiak a szlovákiai Kassai Hornets, míg a zöld-fehérek az olasz ASD Sori ellen szálltak vízbe a Ion Alexandrescu-uszodában, sima, 9-6, illetve 14-10-es győzelmet aratva.
A házigazdák a második körben is hozták a kötelezőt, 12-8 arányban diadalmaskodtak a Sori fölött. Némiképp meglepő módon a több szlovák válogatottat felvonultató kassai Lódarazsak azonban túlságosan csípősnek bizonyultak a Fradi számára – 10-9 arányban megnyerték a találkozót.
Mivel a kassai gárda utolsó mérkőzésén 12-6-ra lelépte a Sorit, a Ferencváros számára létfontosságúvá vált az utolsó, a nagyváradiak elleni találkozó megnyerése. Az összecsapásnak a VSK számára is volt tétje, ugyanis ötgólos vagy annál nagyobb vereség esetén elúszott volna a továbbjutás.
A hazaiak szemszögéből rémálomként indult a tegnapi mérkőzés: az első ferencvárosi gólra még érkezett egy gyors válasz, ám azt követően sorra potyogtak a zöld-fehér gólok. A második negyed elején már 5-1-re vezetett a Ferencváros, kiütéses győzelem szaga úszott a levegőben.
Ezt követően azonban magára talált a szépszámú közönség által buzdított váradi gárda. A több kapufával tarkított harmadik negyed végére 8-9-re zárkózott fel a VSK. A rendkívül izgalmas utolsó negyed elején Czigány jóvoltából a vendégek ismét kétgólosra növelték az előnyüket. Negrean faragott a hátrányból, ám Balatoni ötödjére is betalált, visszaállt a kétgólos különbség. Diaconu 10-11-re alakította az eredményt.
A hajrában a Ferencváros két emberelőnyös helyzetet is elpuskázott, míg a másik oldalon Diaconu mutatott be látványos, ám sikertelen ejtési kísérletet. A legvégén Steinmetz kiállítása miatt emberelőnybe került a VSK, ám a hazaiak elügyetlenkedték az ígéretes lehetőséget, a Fradi játékosai pedig rutinosan megtartották a labdát a sípszóig. Összességében a vendégek megérdemelt győzelmet arattak, erősebb csapat benyomását keltették, főként a távoli lövések hatékonysága terén mutatkozó fölényüknek köszönhetően.
A vereség ellenére a VSK csoportelsőként jutott tovább. A mérkőzés végeztével vastaps köszöntötte Ramiro Georgescut és Gheorghe Duncát, a VSK volt játékosait, akik a közelmúltban igazoltak a Ferencvároshoz, ám ezen a tornán még nem volt játékjoguk. „Felemás mérkőzés volt. Az elején a magyar csapatnak minden sikerült, később azonban a váradiaknak sikerült visszajönniük a mérkőzésbe.
Küzdelmes játék volt, mind a két csapat hajtott” – értékelt a Krónikának Kovács István, a román vízilabda-válogatott magyar kapitánya, aki a helyszínen tekintette meg a találkozót, a váradiak közül pedig a 2-2 gólt dobó Kádár és Diaconu teljesítményét emelte ki.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.