
2013. február 21., 06:132013. február 21., 06:13
„Jó csapatunk van, jók a külföldiek és a fiatalok is. Meg fognak lepődni, milyen jó eredményeket fognak elérni” – bizakodott Novák Ede, hozzátéve, az ő célja minél több versenyen jól teljesíteni, és felkészülni a riói paralimpiára. A TCT 19 versenyzővel készül erre az idényre, márciusban már Horvátországban versenyeznek, aztán ukrán, orosz, szerb, bolgár, lengyel, görög versenyek következnek, de fontos a jó szereplés Székelyföld Kerékpáros-körversenyén, a román körversenyen és más nemzetközi versenyeken is.
A csapat menedzsere Török Imre, asszisztensei Novák Károly és Sánta Árpád, az ifjúságiak edzője Stanislav Profis, az Elite csapatot Cristiano Valoppi készíti fel. Az Elite kategóriás versenyzők közül távozott a horvát Matija Kvasina és Lovasi Krisztián, viszont új igazolás a kiváló szerb sprinter, Ivan Stevics, a spanyol körversenyt kétszer befejező Sergio Carrasco Garcia és a moldovai Nicolae Tanovichi. Mellettük a szintén moldovai Alexander Braico és Sergiu Cioban, a szlovén Marcel Ternovsek, valamint Oláh Attila, Lázár Nándor Csaba, Csilip Árpád, Lukács Arnold, Sebestyén Szabolcs és Novák Károly Eduárd indul az Elite kategóriában.
Kovács Attila
Gheorghe Hagit hétfőn hivatalosan is beiktatták a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi tisztségébe. A bemutatáson a veterán világklasszis úgy fogalmazott: óriási megtiszteltetés és egyben nagy felelősség számára Romániát képviselni.
A tavalyelőtt bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott a nagyváradi csoportban szerepel majd a decemberi Európa-bajnokságon.
Nehéz nap után vagyunk, de muszáj felkelni, küzdeni tovább! – szögezte le hétfőn Diószegi László, a Sepsi OSK futballklub elnöke.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.