Hirdetés

Portugál éra Szentgyörgyön

Portugál edző, José Alberto Gerardo Rosa irányításával kezdte meg felkészülését a 2010-es évre a Sepsi FC futsalcsapata. Úgy tűnik, a klub életében portugál éra köszönt be: az edzőt három luzitán játékos követi az országos bajnokság első osztályának 10. helyezettjéhez.

2010. január 11., 11:142010. január 11., 11:14

Gerardo Rosa korábban már dolgozott a romániai futsalban, a 2004-
2005-ös idényben a többszörös román bajnok Dévai CIP munkáját irányította. Ennek ellenére nem a nosztalgia hozta vissza, hanem a magyarok iránt érzett szimpátiája.

„A felkérés megérkezésekor megkerestem a neten Sepsiszentgyörgyöt, s amikor láttam, hogy a várost 80 százalékban magyarok lakják, azonnal igent mondtam” – mesélte a szakember, aki egy olaszországi edzői munkát mondott vissza a szentgyörgyi kihívásért. A magyarok iránti rokonszenvét egy korábbi magyarországi szerepvállalása alakította ki benne. A jelenlegi kerettel való szembesüléskor azonban dühkitörésre és mosolyra egyaránt ragadtatta magát. „Egyértelmű, hogy a jelenlegi játékosok a nagypályás futballból érkeztek, a futsaltaktikáról fogalmuk sincs, technikailag is sok javítanivalójuk van – sorolta Rosa –, de alapos munkával majdnem minden javítható.”

Az igazi minőségi változást az edző három játékoshonfitársa ígéri. Közöttük van a korábban a Marosvásárhelyi City’usnál is megfordult Cristiano António Moreira Macedo Costa kapus, valamint két olyan futsaljátékos – Rui Filipe Alves Pereira és Rui Eduardo Alves Faria –, akik ezzel az alkalommal kezdenek ismerkedni a romániai teremfutballal: mindketten a portugál másodligából érkezik.
A január 31-i, Chiajnai Concordia elleni bajnoki rajtra napi két edzéssel készülnek. A programban több felkészülési mérkőzés is szerepel.

A vezetőség által megfogalmazott elsődleges célkitűzés a rájátszásba való bekerülés – azaz az alapszakasz első nyolc helye valamelyikének elérése –, menetközben pedig egy ütőképes együttes kialakítása a következő bajnokságra. A portugál szakember azonban sokkal nagyobbat álmodik: a 2010/2011-es idényben bajnokcsapatot akar faragni a szentgyörgyi együttesből – elsősorban helyi fiatal játékosok foglalkoztatásával. Az élvonal jelenlegi idényéből tavaly 13 fordulót rendeztek meg.

A 12 csapatos bajnokságban a 10. helyezett Sepsi FC eddig 9 pontot gyűjtött, háromszor nyert és tízszer kikapott. A táblázatot a 36 pontos Dévai CIP vezeti, a Marosvásárhelyi City’us csak rosszabb gólkülönbsége miatt második. A többi erdélyi együttes közül a Brassói Design Construct 30 ponttal 4., a Székelyudvarhely SK 27 ponttal 5., a Kolozsvári Clujana 10 ponttal 7., a Piski Olimpia ugyanenynyi ponttal 9., míg a Temesvári Poli 6 ponttal sereghajtó.

Szerző: Csinta Samu


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés