
Răzvan Raț, a PAOK Szaloniki védője lesz a román labdarúgó-válogatott csapatkapitánya szombaton a magyarok elleni, bukaresti Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen – jelentette be Victor Pițurcă szövetségi kapitány pénteki sajtótájékoztatóján.
2014. október 10., 18:272014. október 10., 18:27
„Rațnak ez lesz a 99. mérkőzése a román válogatottban. Remélem, hogy Finnországban századszor is pályára léphet. A tapasztalatáért adtam neki a kapitányi karszalagot” – idézte a román szakvezetőt a Mediafax hírügynökség.
A román válogatott korábbi, Görögország elleni mérkőzésén Ciprian Marica viselte a szalagot, de a csatár eltiltás miatt a magyarok ellen nem léphet pályára. Ráadásul a 29 éves játékos megsérült, így három nappal később Finnországban sem szerepelhet. A válogatott orvosa arról számolt be, hogy a napokban megműtik Maricát Németországban.
Pițurcă elmondta, csak szombat délután teszi közzé a kezdőcsapatát. Hozzátette, bizonyos posztok esetében még nem hozta meg a végső döntést.
„A magyar csapat rendkívül veszélyes, a középpályától felfelé értékes játékosai vannak. Ránézésre mi vagyunk az esélyesek, hiszen a csoport legerősebb csapatát győztük le idegenben a legutóbbi mérkőzésünkön és Magyarország ellen tavaly is határozott győzelmet arattunk, de nem lehetünk biztosak a kedvező eredményben. Ezért dolgoznunk kell, és jobbnak kell lennünk az ellenfelünknél” – jelentette ki Pițurcă.
A Mediafax hírügynökség azt is közölte, hogy a szombat esti mérkőzésen háromezer csendőr biztosítja a rendet a bukaresti Nemzeti Aréna körzetében, és a felé vezető utakon. A román hatóságok magyarul is beszélő csendőröket és rendőröket vezényelnek a vendégszurkolók mellé.
A szombati Eb-selejtező 19 órakor kezdődik telt ház, 55 ezer néző előtt.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!