Hirdetés

Pászkány CFR-játékosokkal segítheti a Fradi felemelkedését

Kolozsvári vendégjátékkal, de gól nélkül „búcsúzott el” Ferencváros szurkolóitól az Albert-stadion: az 1974-ben elkészült Üllői-úti létesítményben a CFR elleni vasárnap esti gálamérkőzés volt az utolsó sportesemény az átépítés előtt.

Boros Miklós

2013. március 25., 09:242013. március 25., 09:24

Az új aréna a tervek szerint 2014 őszére készül el, a csapat addig a Puskás-stadionban rendezi meg mérkőzéseit. A klub vezetése egyben a közelmúlt Fradi-sztárjainak búcsúmérkőzésévé is tette a találkozót: Keller József, Lipcsei Péter, Dragóner Attila, Lisztes Krisztián, Rósa Dénes és Balog Zoltán ez alkalommal öltött utoljára zöld-fehér szerelést. A kezdőrúgást a legifjabb Albert Flórián, a névadó aranylabdás játékos unokája végezte el, a magyarországi csapatban pedig csereként pályára lépett Vass Máté, a mérkőzést sérülése miatt kihagyó CFR-játékos, Vass Ádám öccse is.

A találkozó előtt együttműködési megállapodást kötött Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója és Pászkány Árpád, a CFR főrészvényese, amelynek értelmében a jövőben a kolozsvári egyesület játékosokkal segíti majd a budapesti klubot, hogy visszatérhessen a nemzetközi porondra. „Nekünk, a Ferencvárosnak kötelességünk ismét a Bajnokok Ligájában szerepelnünk. Jövőre lesz tíz éve, hogy megszereztük a legutóbbi bajnoki címünket, ezt a következő tíz esztendőben nem engedhetjük meg magunknak. A 2013–2014-es szezonban egyértelmű célkitűzésünk a bajnokság megnyerése. Ebben segíthet nekünk a CFR, illetve Pászkány úr, akinek a tulajdonában olyan játékosok vannak, akik segíthetnek nekünk a céljaink elérésében” – mondta Orosz Pál. Ehhez Pászkány annyit tett hozzá, hogy a játékosmozgásról korai még konkrétumokat mondani. „Ahogy vége a bajnokságnak, megkezdődnek a tárgyalások. Remélem, hogy Vass Ádám mihamarabb felépül a sérüléséből, és pályára lép a CFR-ben, ahol maradni is fog” – nyilatkozta a kolozsvári üzletember, aki először járt az Üllői-úti stadionban.

A szezon végén vagy a nyári felkészülési időszakban pedig a vasárnap esti, gólnélküli döntetlennel zárult összecsapás visszavágóját is megejtik majd a fellegvári stadionban. A mérkőzésen egyébként Eduard Stăncioiu tett a legtöbbet a 0-0-ért, a vasutasok cserekapusa a második félidőben kivédte Hakola 11-esét.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés