George Ogăraru vezetőedző menesztéséhez vezethet csapata, a Kolozsvári Universitatea hétvégén elszenvedett kudarca az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 19. fordulójában.
2015. március 01., 19:482015. március 01., 19:48
A szakvezetőt már korábban is sokat kritizálták a Szamos-parti „egyetemisták” középszerű eredményei miatt, ám a Bukaresti Dinamo otthonában jegyzett 3-0-s vereség miatt végképp megvonhatják tőle a bizalmat. A találkozót követően csalódottan nyilatkozott, de meggyőződése, hogy tanítványai ennél többre képesek, és reméli, hogy lehetőséget kap arra, hogy a Román Kupa döntőjébe vezényelje az alakulatot.
„Voltak helyzeteink, de ha te nem rúgod be a gólt, akkor az ellenfél teszi meg. Ajándékba adtunk az első találatukat és ettől kezdve teljesen új fordulatot vett a játék. Az irányítását akkor veszítettük teljesen el, amikor a második félidőben gondatlanságból piros lapot kaptunk” – értékelte a meccs végén a 35 éves edző, aki a tegnapi edzésen már nem is vett részt, az „egyetemisták” csupán erőnléti trénerük felügyelete mellett készültek
Sajtóhírek szerint az arab csapatával szerződést bontó egykori Steaua edző, Laurenţiu Reghecampf érkezhet a helyére. A DigiSport úgy tudja, hogy a szurkolók által bojkottált szakember technikai igazgatóként vállalna fel egy szerződést a kolozsváriakkal, hogy Ogăraru helyére másodedzőjét, Toni Petreát nevezze ki a csapat élére. Amennyiben nem jutnak egyezségre a klubot finanszírozó Florian Walterrel, úgy Adrian Falub vagy Adrian Mihalcea próbálhatja megmenteni a csapatot az élvonalból való kieséstől.
A forduló rangadója, a Craiova–Steaua mérkőzés vasárnapi lapzártánkkor zárult gól nélküli döntetlennel. A vendég bukarestiek ezúttal is a játékvezetőt, Marius Avramot okolták a történetkért, meglátásuk szerint a sípmester nem ítélt meg számukra két jogos tizenegyest és többször büntetlenül hagyta az ellenfél szabálytalanságait.
A Craiova, mint ismert, immár európai kupaszereplésre pályázik, dacára annak, hogy elviekben nem teljesíti az UEFA indulási feltételeit, hiszen az aktuális klubnak még nincs hároméves megszakítatlan működése. A jövőben ráadásul gondja akadhat az élvonalbeli szerepléssel is, a második ligában érdekelt Râmnicu Vâlcea-i CSM ugyanis jogtalannak tartja a Ştiinţa korábbi feljutását és a Nemzetközi Sportbíróságtól kér jogorvoslatot, hogy helyét átvehesse a 2015–2016-os idényben.
A Liga 1 19. fordulójának többi eredménye: Chiajna–Galac 3-0, Botoşani–Ploieşti 0-1, Iaşi–Medgyes 1-0. A Kolozsvári CFR–Pandurii és Brassó–Giurgiu mérkőzések lapzártánk után fejeződtek be. Ma Marosvásárhely–Ceahlăul (LookPlus, Dolce Sport, DigiSport, 18 óra) és Rapid–Viitorul (LookTv, DigiSport, 20.30) találkozókat rendeznek.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!