
Nehezen lendült játékba a magyar válogatott a 2013-as szerbiai női kézilabda-világbajnokság nyitófordulójában a csehek ellen, de végül 35-27-es sikert aratott. A románok Tunézia ellen nyertek 27-17-re.
2013. december 08., 14:062013. december 08., 14:06
2013. december 08., 14:142013. december 08., 14:14
A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Hajdu János a világbajnokságot megelőzően többször emlékeztetett, hogy a cseh válogatott egyre nagyobb játékerőt képvisel. Szavai beigazolódtak a két csapat szombati újvidéki mérkőzésének első húsz percében, hiszen addig rendre a csehek vezettek. Főként Jana Knedliková kezdett kiválóan a szélen: négy kísérletből négy gólt szerzett.
Magyar oldalon Bognár-Bódi Bernadett sem akart lemaradni, és hasonló „lőlappal” nyitott. A 22. percben Tomori Zsuzsanna góljával a magyarok visszavették a vezetést (14-13), a csehek pedig elvesztették egyik középső védőjüket. Pavla Poznarová ugyanis két kézzel támadt Görbicz Anita nyakára, és azonnali piros lapot kapott.
A kezdeti nehézségek után a magyarok támadásban és védekezésben is feljavultak, a félidőre pedig kétgólos előnnyel vonulhattak. A második játékrészt 10-2-es sorozattal kezdte a magyar válogatott, a 45. percben, 28-18-as állásnál pedig a Szerbiába érkező magyar szurkolók már rászámolhattak az ellenfélre. A hajrában Hajdu minden játékosának lehetőséget adott, a csehek ezt kihasználva kissé faragtak a hátrányból, így a vége nyolcgólos magyar siker lett.
„Nagy kő esett le a szívemről. A nyitómérkőzéstől kicsit féltem, ismerve a cseh csapatot tudtam, hogy nehéz lesz. Az egyik szakaszban nagyon jól játszottunk, ez pedig döntőnek bizonyult. A meccsen voltak jó és felejthető részek. A folytatásban szeretnénk úgy játszani, hogy kevesebb hiba legyen” – értékelt az MTI-nek a magyar szakember.
A magyarokkal azonos csoportban szereplő román válogatott a Tunézia elleni 27-17-es győzelemmel kezdte meg szereplését a világbajnokságon. Gheorghe Tadici szövetségi kapitány elégedett volt a látottakkal: „A csapat nagyon jól működött úgy támadásban, mint védekezésben. A mérkőzés előtt azt beszéltük meg, hogy 8-10 góllal kellene nyerni, és jó lenne 16-nál kevesebb gólt kapni. ”
A szakvezető utasításait szinte tökéletesen végrehajtották a román játékosok, fegyelmezetten védekeztek és támadásban is rendre a jó megoldásokat választották. A félidőben 15-8-at mutatott az eredményjelző, de a fordulás után nyolc perccel itt is meglett a tízgólos különbség. Tadici az előny tudatában sort cserélt, a mérkőzés hajrájában így a Gabriela Perianu, Luciana Marin és Eliza Buceschi alkotta belső hármas játszott. A fiatalok éltek a lehetőséggel: Perianu – Cristina Neagu mellett – a legeredményesebb gólszerző lett, hat találattal.
A D csoport harmadik mérkőzésén – az előzetes elvárásoknak megfelelően – a németek oktatták az ausztrál válogatottat: 36-15-re nyertek. A nyitóforduló rangadóján a címvédő Norvégia 22-20 arányban nyert Spanyolország legjobbjai ellen a C csoportban, míg a végső győzelemre is esélyes Montenegró 24-22-re győzött a Dél-Korea elleni összecsapáson az A jelű hatosban.
A D jelű hatos csapatai legközelebb hétfőn lépnek pályára. Akkor Tunézia–Magyarország (Dolce Sport 1, 15.45), Csehország–Németország és Ausztrália–Románia (Dolce Sport 1, 20.15) találkozókat rendeznek.
Női kézilabda-vb, D csoport, 1. forduló: Magyarország–Csehország 35-27, Németország–Ausztrália 36-15, Románia–Tunézia 27-17.
A magyar válogatott 13-10-re nyert a montenegrói csapat ellen hétfőn a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság második fordulójában.
Románia válogatottja győzelemmel kezdte a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságot, amelynek második napján 15-7-re felülmúlta Szlovákia együttesét. Vancsik Leventéékre a továbbiakban a török és az olasz vízilabda-válogatott vár a csoportban.
A magyar válogatott főként kiváló védekezésének köszönhetően 15–7-re nyert a francia csapat ellen a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság szombati nyitónapján.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 33–23-ra legyőzte Romániát a péntek este Győrben rendezett Eb-felkészülési mérkőzésen. A két ország kézilabda-válogatottjainak ez volt a 81. egymás elleni meccse, az örökmérleg egyelőre még a románok javára billen.
Az autósok mezőnyében az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah volt a leggyorsabb a Dakar-rali pénteki hatodik szakaszán, ezzel pedig az összetettben is átvette a vezetést, míg a motorosoknál az ausztrál Daniel Sanders előnye 45 másodpercre csökkent.
Az egyaránt Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya és Kuczora Csenge a Bukaresti CSM női kézilabdacsapatához igazol.
93 éves korában elhunyt Kemény Ferenc, a háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány Kemény Dénes édesapja, a magyar vízilabda legendás nevelőedzője.
Fiatalos csapattal és lendülettel vág neki a magyar férfi vízilabda-válogatott a szombaton elrajtoló belgrádi Európa-bajnokságnak. Jansik Szilárd és Vigvári Vendel arról nyilatkozott a Krónikának, milyen elvárásokkal utaznak a 37. kontinenstornára.
A petrozsényi Adrian Ahrițculesei hegymászó meghódította az Antarktisz legmagasabb csúcsát, a 4892 méter magas Vinson-hegyet. A dél-erdélyi hegymászó az úgynevezett Hét csúcs-kihívás keretében érte el a sikert.
Nyomozás kezdődött a 34 éves korában elhunyt kajakozó világbajnok, Dudás Miklós halála ügyében.
szóljon hozzá!