
Képünk illusztráció (archív felvétel)
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
A világbajnoki pontversenyben második Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap Mogyoródon.
2025. augusztus 03., 18:282025. augusztus 03., 18:28
A 25 éves pilótának ez pályafutása kilencedik és az idei ötödik futamgyőzelme, amellyel kilenc pontra csökkentette a hátrányát az összetettben éllovas és a Hungaroringen másodikként célba érő csapattársával, az ausztrál Oscar Piastrival szemben.
A rajtnál Leclerc remekül jött el és az első kanyarba gond nélkül fordult be az első helyen. A két McLaren-versenyző csatájából közben Norris jött ki nagyon rosszul, a mögötte érkezők közül ugyanis ketten - Russell és Fernando Alonso (Aston Martin) - is meg tudták előzni, miután a Piastri elleni küzdelemben nem helyezkedett túlságosan jól.
Kisvártatva aztán Norris lehagyta Alonsót, az ötödik körben így Leclerc, Piastri, Russell, Norris, Alonso volt a sorrend az első öt helyen. Közben a nyolcadik pozícióból startolt, címvédő Max Verstappen egyet tudott előzni a Red Bullal, így Gabriel Bortoleto (Sauber) mögött hetedik volt.
Norris a csapatrádión egyeztetve úgy döntött, hogy megpróbálja az egy boxkiállásos stratégiát, így a pályán maradt és vezette a versenyt. Mögötte Leclerc, Piastri, Russell volt a sorrend. Miközben Norris a mérnökével arról egyeztetett, hogy pontosan mikor kellene kihajtania a boxba a kerékcserére, Leclerc azt jelezte a Ferrarinak, hogy elveszítik a versenyt, ha ebben a mederben folytatódik minden.
Norris végül a 31. kör végén kapott új gumikat a McLaren-szerelőktől, így Leclerc visszavette a vezetést.
A Ferrari monacói pilótáját nagyjából 1.5 másodperces hátránnyal követte Piastri, míg a harmadik Russell hátránya kis híján 10 másodperc volt Leclerc-rel szemben. Negyedikként Norris, ötödikként Alonso száguldott, a kétszeres világbajnok spanyol mögött Bortoleto, Liam Lawson (RB), Verstappen volt a sorrend.
A vezetést így az egy kerékcserével tervező Norris vette át, mögötte Leclerc, Piastri, Russell volt a sorrend. Nem sokáig maradt azonban ez az állás, a jelentős mértékben lelassuló Leclerc-t ugyanis utolérte és feltűnően könnyedén megelőzte Piastri.
A Ferrari monacói versenyzője rádión „kiosztotta” a csapatot, és azt mondta, az autója „vezethetetlen”, ami azért következett be, mert „nem hallgattak rá”, pedig másképpen kezelte volna azokat a problémákat, amelyekről a verseny előtt egyeztettek.
Közben Russell második próbálkozásra megelőzte a frusztráltsága miatt talán túlzottan agresszívan védekező Leclerc-t, s ezzel megkaparintotta a harmadik pozíciót.
A hajrában Piastri próbálkozott ugyan – egyszer majdnem neki is ütközött az élen száguldó csapattársának –, de nem tudta megelőzni Norrist, aki pályafutása során első alkalommal diadalmaskodott Magyarországon. A McLaren-istállónak ez volt a 200. futamgyőzelme az F1-ben.
A világbajnokság a nyári szünetet követően augusztus utolsó hétvégéjén folytatódik a hollandiai Zandvoortban.
A vasárnapi 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj végeredménye és a világbajnoki pontversenyek állása (a formula1.com alapján):
Olasz és szerb kirakatcsapatokat kapott ellenfélül a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti gárda centere, Vancsik Levente szerint csapata megpróbálja kihozni magából a maximumot a nehéz ellenfelekkel szemben.
Második mérkőzését is megnyerte a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjében, így a következő szezonban is a legrangosabb európai kupasorozat tizenhat együttese között szerepel a Nagyváradi VSK.
Vas Barnabás nyerte a román országúti kerékpáros körversenyt, amelynek vasárnapi záróetapján csapattársa, Pakot András második lett.
Idén is elhódította a férfi vízilabda Román Kupát a Nagyváradi VSK, miután a szombati döntőben kiütéses győzelmet aratott a nagy rivális bukaresti Steaua fölött. Belényesi Dávidékra legközelebb a Bajnokok Ligájában vár erőpróba.
A magyar kupagyőztes Ferencváros az első kalapból az AC Milannal és a Juventusszal találkozik a labdarúgó Európa-liga alapszakaszában.
2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.
Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.
A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.
Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.
szóljon hozzá!