Hirdetés

Női kézi: csak az első félidőben bírta a tempót a magyar válogatott Norvégia ellen

•  Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A magyar női kézilabda-válogatott 38-31-re kikapott a világ- és Európa-bajnoki címvédő Norvégiától az Eurokupa szerdai nyitónapján, Debrecenben.

MTI

2023. október 11., 22:542023. október 11., 22:54

2023. október 11., 23:222023. október 11., 23:22

A két csapat elmúlt nyolc összecsapásán a skandinávok győztek, így az előző alkalommal, a tavalyi Európa-bajnokság csoportkörében is. A legutóbbi magyar siker 2014 decemberében éppen a debreceni Főnix Arénában volt. Ezúttal a jövő évi kontinensviadal magyarországi helyszínén lejátszott találkozón a norvég együttesből hiányzott a sportág legendás alakja, a kapus Katrine Lunde. A magyar válogatottból pedig hazautazott Böde-Bíró Blanka, aki MRI-vizsgálaton esett át, míg a debreceniek irányítója, Vámos Petra betegség miatt nem játszhatott.

Kiegyenlítetten indult a mérkőzés, először emberelőnyben tudtak csupán kétgólos előnyre szert tenni a világklasszisokkal felálló norvégok (3-5), akik már a nyitó tíz percben kétszer harcoltak ki kétperces kiállítást.

Hirdetés

Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány először a 19. percben kért időt (10-13), majd a magyar kapuban Szikora Melinda néhány fontos védéssel jelentkezett, az egyre hangosabban szurkoló közönség pedig „egyenlítésbe hajszolta” a válogatottat (13-13). A heteseket biztos kézzel értékesítő Klujber Katrin és a játékot remekül szervező Debreczeni-Klivinyi Kinga vezérletével a 25. percben először a vezetést is megszerezte a házigazda (15-14). Az első játékrész hajrájában fordítani tudtak a skandinávok, akik kétgólos előnnyel mehettek a szünetre.

A második félidőt jobban kezdték a norvégok, négy perc alatt öttalálatosra hizlalták a különbséget (18-23), gyorsan időt is kért Golovin. A fordulás után közel nyolc percen keresztül csak Kuczora Csenge volt eredményes magyar részről. Támadásban a korábbinál többet hibázott a hazai csapat, a norvég válogatott tartani tudta hat-hétgólos előnyét, amelyet végig is vitt a hátralevő időben.

A 87. egymás elleni mérkőzésen ötven magyar győzelem és három döntetlen mellett a 34. norvég siker született, sorozatban a kilencedik.

A vendégeknél Henny Reistad hat, Stine Skogrand négy gólt lőtt, heten pedig három találattal zártak. Marie Davidsen nyolc, a magyaroknál Szikora Melinda és Szemerey Zsófia egyaránt három alkalommal védett. Golovin Vlagyimir rámutatott: az első félidőben jól és szervezetten ment a támadás, Debreczeni-Klivinyi remekül irányított, bár a gyors visszarendeződés már ekkor sem működött, ezt támadásban tudták kompenzálni. A szünet után javult a norvégok védekezése, így a magyar válogatott nem tudta jól befejezni a támadásokat, illetve sok gólt is kapott.

„A második félidőben ötpercenként változott a védekezés, aztán a 15. perctől a támadás sem működött igazán, inkább talált gólokat szereztünk, a következő ellenfél ellen ezeket a hibákat nem követhetjük el” – szögezte le. Büszkeségét fejezte ki, hogy játékosai annak ellenére sem adták fel, küzdöttek és mindent megtettek a közönség kiszolgálásáért, hogy nagy hátrányba kerültek. Meglátása szerint reális eredmény született. Az MTI kérdésére elmondta: a tavalyi találkozó jó félórájához képest ezúttal tovább játszott jól a csapata. „De jobban örültem volna, ha a második félidő is ugyanolyan jó, mint az első” – tette hozzá.

Albek Anna a találkozót követő sajtótájékoztatón kiemelte: jó ilyen nívós, magas színvonalat képviselő riválissal játszani, ezeket a mérkőzéseket élvezi legjobban.

„Ezek mutatják meg igazán a hibákat, amiknek a kijavításán holnaptól tudunk dolgozni, ezekből lehet a legtöbbet tanulni a fejlődés érdekében” – fogalmazott.

A második körben a nemzeti csapat vasárnap romániai idő szerint 18 órától Schwechaton az osztrákok vendége lesz, akik szerdán 33-27-re kikaptak Svájcban. A sorozat további meccseit február végén, március elején, majd április elején rendezik. Az Eurokupában azok a csapatok vesznek részt, amelyek nem lépnek pályára a jövő decemberi, magyar-osztrák-svájci közös rendezésű Európa-bajnokság selejtezősorozatában.

Ugyancsak szerdán Románia női kézilabda-válogatottja nagya arányú, 49-17-es győzelmet aratott Bosznia-Hercegovina együttese fölött a 2024-es Európa-bajnokság Mioveni-ben rendezett selejtezőmérkőzésén.

Eredmény, 1. forduló:
Magyarország-Norvégia 31-38 (17-19)
----------------------------------
Debrecen, v.: Duplij, Pogyebrina (ukránok)
a magyar gólszerzők: Klujber 6, Kuczora 5, Debreczeni-Klivinyi, Albek, Juhász 4-4, Füzi-Tóvizi, Szöllősi-Schatzl, Pásztor 2-2, Győri-Lukács, Márton 1-1
lövések/gólok: 46/31, illetve 50/38
gólok hétméteresből: 6/5, illetve 4/2
kiállítások: 12, illetve 10 perc

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Magyarellenes rigmusok a Sepsi–Dinamo meccsen: Antal Árpád szigorú fellépést sürget

Antal Árpád hivatalos beadványban fordult az FRF vezetőségéhez, a fegyelmi és etikai bizottsághoz, valamint a játékvezetők szervezetéhez a Sepsi OSK – Bukaresti Dinamo meccsen többször is felcsendült magyarellenes, idegengyűlölő szurkolói rigmusok miatt.

Magyarellenes rigmusok a Sepsi–Dinamo meccsen: Antal Árpád szigorú fellépést sürget
Hirdetés
2026. október 05., hétfő

Szoboszlaiék visszavágtak az ukránoknak, a románok zsinórban negyedszer kaptak ki az NL-ben

Magyarország válogatottja 2-1-re legyőzte Ukrajnát hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának negyedik fordulójában. Szoboszlai Dominikék ezzel revansot vettek a budapesti vereségért.

Szoboszlaiék visszavágtak az ukránoknak, a románok zsinórban negyedszer kaptak ki az NL-ben
2026. október 02., péntek

Nemzetek Ligája: Magyarország megszerezte első győzelmét, Romániát elgázolta a varsói gyors

A magyar válogatott 1-0-ra nyert Georgia (Grúzia) ellen pénteken a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának harmadik fordulójában. Ezzel egy időben Románia nemzeti csapata újabb súlyos vereséget szenvedett, ezúttal a lengyelektől.

Nemzetek Ligája: Magyarország megszerezte első győzelmét, Romániát elgázolta a varsói gyors
2026. szeptember 28., hétfő

Magyar iksz Belfastban, román zakó Bukarestben

Magyarország válogatottja gól nélküli döntetlent játszott az északír csapattal hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája második fordulójának B divíziós mérkőzésén. Románia nemzeti együttese eközben súlyos vereséget szenvedett a bosnyákoktól Bukarestben.

Magyar iksz Belfastban, román zakó Bukarestben
Magyar iksz Belfastban, román zakó Bukarestben
2026. szeptember 28., hétfő

Magyar iksz Belfastban, román zakó Bukarestben

Hirdetés
2026. szeptember 27., vasárnap

Kézilabda: hét év elteltével verte meg a román válogatott a magyart

Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott negyedikként zárta az Eurokupát, mivel a bukaresti négyes döntő vasárnapi bronzmérkőzésén 33-30-ra kikapott a házigazda román csapattól.

Kézilabda: hét év elteltével verte meg a román válogatott a magyart
2026. szeptember 26., szombat

Bal lábbal indította szereplését a magyar és román labdarúgó-válogatott a Nemzetek Ligájában

A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott pénteken a Puskás Arénában a vendég ukránoktól a Nemzetek Ligája B divíziójának első fordulójában. Vereséggel rajtolt a sorozatban Románia válogatottja is.

Bal lábbal indította szereplését a magyar és román labdarúgó-válogatott a Nemzetek Ligájában
2026. szeptember 24., csütörtök

Nemzetek Ligája-rajt nagy magyar hiányzókkal a Puskásban

A magyar labdarúgó-válogatott számára rendkívül fontos lenne a jó rajt a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban, de nagy hiányzói miatt ez nehezebbnek ígérkezik pénteken Ukrajna ellen a Puskás Arénában.

Nemzetek Ligája-rajt nagy magyar hiányzókkal a Puskásban
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Csapatnak halálcsoport, szurkolónak álomsorsolás: BL-ellenfeleket kapott a Nagyváradi VSK

Olasz és szerb kirakatcsapatokat kapott ellenfélül a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti gárda centere, Vancsik Levente szerint csapata megpróbálja kihozni magából a maximumot a nehéz ellenfelekkel szemben.

Csapatnak halálcsoport, szurkolónak álomsorsolás: BL-ellenfeleket kapott a Nagyváradi VSK
2026. szeptember 20., vasárnap

Zsinórban harmadszor Európa tizenhat legjobb vízilabdacsapata között a nagyváradi

Második mérkőzését is megnyerte a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjében, így a következő szezonban is a legrangosabb európai kupasorozat tizenhat együttese között szerepel a Nagyváradi VSK.

Zsinórban harmadszor Európa tizenhat legjobb vízilabdacsapata között a nagyváradi
2026. szeptember 13., vasárnap

Magyar kerékpáros nyerte a román országúti körversenyt

Vas Barnabás nyerte a román országúti kerékpáros körversenyt, amelynek vasárnapi záróetapján csapattársa, Pakot András második lett.

Magyar kerékpáros nyerte a román országúti körversenyt
Hirdetés
Hirdetés