Hirdetés

Nico Rosberg az új Forma–1-es világbajnok

Lewis Hamilton nyerte meg vasárnap délután a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjat, de mégis csapattársa, Nico Rosberg ünnepelhetett, hiszen másodikként célba érve megnyerte a 2016-os Forma–1-es autós gyorsasági-világbajnokság egyéni összetettjét. 

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2016. november 27., 18:512016. november 27., 18:51

„Valóra vált a gyermekkori álmom. Köszönök mindent\" – örvendezett még a rádión keresztül, hogy utána az igencsak feszült futam végén már a dobogón pezsgőzve „koronázza\" meg eddigi pályafutása legsikeresebb idényét.

Még címvédőként a Mercedes brit pilótája mindent elkövetett, hogy német kihívója hátrább végezzen, de hiába lassította le a mezőnyt, mert sem a dobogó harmadik fokára felálló, ferraris Sebastian Vettelnek, sem pedig a rajtnál megpördülő és így negyedikként célba érő red bullos Max Verstappennek nem sikerült megelőznie Rosberget. Ezzel pedig megtörtént a hetek óta „jósolt\" trónfosztás: Nico Rosberg 385 ponttal végzett az összetett élén a 380 ponttal második Hamilton, a 286 pontos Daniel Ricciardo és a 212 pontos Vettel előtt. A konstruktőri vb-címet a Mercedes (765 pont), mint ismeretes, már korábban bebiztosította a Red Bull (468) és a Ferrari (398) előtt.

Nico Rosberg lett a sportág 33. világbajnoka, németként pedig Michael Schumacher és Sebastian Vettel után a harmadik pilóta, aki a sorozatban csúcsra ért. Egyébként az édesapja, a finn Keke Rosberg 1982-ben lett világbajnok, ezért Graham és Damon Hill után ők lettek a második apa-fiú páros, amelyik „meghódítja\" a Forma–1-et.

Az Abu-Dzabu Nagydíjon a pontszerző nyolcadik helyen ért célba a visszavonuló brazil Felipe Massa (Williams), a brit Jenson Buton (McLaren) viszont feladni kényszerül utolsó F1-es viadalát. Pontot szerzett még Daniel Ricciardo (Red Bull), Kimi Raikkönen (Ferrari), Nico Hülkenberg (Force India), Sergio Pérez (Force India) és Fernando Alonso (McLaren).

A Forma–1 jövő évi szezonja márciusban fog elrajtolni, a magyarországi televíziós jogokat pedig a vasárnapi bejelentés alapján további három évig az MTVA birtokolja majd, ezért a 2019-es idény végéig az M4 Sport közvetíti majd a futamokat.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés