Hirdetés

Nem „ellenkezett” a Gloria

•  Fotó: Biró István

Fotó: Biró István

Hozta a számára kötelező győzelmet szombaton a Kolozsvári CFR a Besztercei Gloria ellen, de a bajnoki cím sorsa szempontjából minden bizonynyal a lapzárta után véget ért Bukaresti Dinamo–Bukaresti Steaua mérkőzés a legmeghatározóbb.

Kiss Csaba

Kiss Csaba

2008. május 05., 00:002008. május 05., 00:00

Az utolsó fordulóban a CFR a városi rivális Kolozsvári U-hoz látogat, a Steaua pedig a kiesés elkerüléséért küzdõ Buzãui Gloriát fogadja.

A CFR minimális gyõzelmet aratott a több kezdõjátékosát pihentetõ beszterceiek ellen, a mérkõzés egyetlen gólját az argentin Dubarbier szerezte, aki Tricã szemfüles szabadrúgásából lódult meg, és talált be. Az utolsó percekre Ioan Andone vezetõedzõ lehetõséget adott Adrian Ancának is, az utóbbi idõben háttérbe szorult közönségkedvenc csatár az egyetlen a vasutasok jelenlegi keretébõl, aki még a másodosztályban is a csapat tagja volt. „A második félidõben feljavult a játékunk, de nehézkesen megy a gólszerzés, pedig az utolsó hazai találkozónkon látványosabb futballal szerettük volna megörvendeztetni a közönséget” – összegzett Andone.

A forduló meglepetését a már kiesett Aradi UTA okozta, a partiumi csapat fordulatos találkozón, hátrányból fordítva nyert a bronzérmért küzdõ Bukaresti Rapid otthonában. „Hat kezdõjátékosomat voltam kénytelen nélkülözni, de a csapat egyes tagjai már megmutatták, hogy számíthatok rájuk az együttes újjáépítésekor – mondta Ionuþ Chirilã. – Remélem a most mutatott játékot a másodosztályban is tovább tudjuk vinni, és hamar visszatérünk az élvonalba.” A hazaiaknál a vereség megpecsételte Marian Rada vezetõedzõ sorsát, és a vezetõség már felvette a kapcsolatot az Egyesült Arab Emírségekben dolgozó Bölöni Lászlóval. A tréner saját bevallása szerint a hónap végéig ad választ a felkérésre, amely egy csapatmenedzseri jellegû munkáról szólt.

K. Cs.

Liga 1, 33. forduló: Iaºi-i Poli–Kolozsvári U 3-0 (Bersnjak 48., Buta 80., R. Miclea 86.), Rapid–Aradi UTA 2-3 (Boia 18., 45., ill. Cr. Todea 25., Hora 60., Ibeh 73.), Buzãui Gloria–Craiovai U 1-0 (Nunes 75.), Urziceni-i Unirea–FC Vaslui 2-0 (Bálint 20., Onofraº 88.), Kolozsvári CFR–Besztercei Gloria 1-0 (Dubarbier 53.), Konstancai Farul–Galaci Oþelul 0-2 (E. Jula 26., Jeleu 70.), A Dinamo–Steaua, a Târgu Jiu-i Pandurii–Mioveni-i Dacia és a Piatra Neamþ-i Ceahlãul–Temesvári Poli ªtiinþa mérkõzés lapzárta után ért véget.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés