
Kovács István ellentmondást nem tűrően küldte a lelátóra Xavit, a katalánok vezetőedzőjét
Fotó: Képernyőmentés/M4Sport
Három piros lapot is kiosztott Kovács István játékvezető az FC Barcelona és a Paris Saint-Germain labdarúgó Bajnokok Ligája-elődöntőjének kedd este játszott visszavágóján. A mérkőzést követően a katalánok mestere azzal vádolta a romániai magyar bírót, hogy az ő hibája miatt ért véget ért a BL-szezon a csapata számára.
2024. április 17., 00:492024. április 17., 00:49
2024. április 17., 07:302024. április 17., 07:30
A katalán együttes az egy héttel ezelőtti, Párizsban játszott mérkőzésen 3-2-re győzött, ám a hazai pályán rendezett visszavágón nem tudta megtartani előnyét. Annak ellenére sem, hogy korán, a 12. percben megszerezte a vezetést, miután Yamal gyönyörűen tört be a jobb oldalon a tizenhatoson belülre, belőtt labdája pedig az első meccsen duplázó Raphinha lábáról a kapuba pattant.
A PSG-nek bő tíz perc kellett, hogy kihasználja az emberelőnyt, az egész meccsen kifütyült korábbi Barca-játékos, Dembélé egy balról belőtt labdát vágott közelről a léc alá. A második félidőben emberelőnyüknek köszönhetően nagy nyomást helyeztek a házigazdára a párizsiak, akik háromszor is bevették Ter Stegen Vitinha és a duplázó Mbappé révén.
A Barcelona edzője, Xavi rendkívül ingerülten reagálta le csapata hátrányba kerülését, hevesen reklamált a partjelzőnél, sőt a reklámelemeket is felrugdosta, emiatt Kovács István az 55. percben őt is kiállította. Nem sokkal később ismét villant a nagykárolyi játékvezető piros lapja, amelyet harmadjára már a katalánok kapusedzőjének mutatott fel, ugyancsak reklamálásért. A nagykárolyi sípmester a két csapatnak összesen 11 lapot osztott ki a rendkívül feszült összecsapáson.
A mérkőzést követő sajtótájékoztatón a katalánok mestere azzal vádolta Kovácsot, hogy az ő hibája miatt ért véget ért a BL-szezon a Barcelona számára. Xavi szerint a játékosa által kapott piros lap túlzás volt, és ez megváltoztatta a meccs képét. Xavi azt is elmondta, hogy a találkozó végén közölte Kovács Istvánnal: „katasztrófa volt”.
Az első találkozón 3-2-re nyert Barcelona a visszavágón 4-1-re kikapott, így 6-4-es összesítéssel a Paris Saint-Germain jutott a legjobb négy közé. Az elődöntőben a Borussia Dortmund vár a francia csapatra: a német együttes a madridi 2–1-es vereség után a negyeddöntő másik, szintén kedden este rendezett visszavágóján, hazai pályán fordulatos mérkőzésen 4–2-re nyert az Atlético ellen, így bejutott a Bajnokok Ligája elődöntőjébe.
Újból megdrágultak az ország legnagyobb, Erdélyben épülő sportcsarnokának kivitelezési munkálatai. Szerdán ugyanis néhány óra leforgása alatt két, a szerződés értékének módosítására vonatkozó hirdetmény is megjelent.
A San Siróban is szárnyalt, hibátlan maradt Európában a Ferencváros labdarúgócsapata: a zöld-fehérek 2-0-ra legyőzték az AC Milant az Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Antal Árpád hivatalos beadványban fordult az FRF vezetőségéhez, a fegyelmi és etikai bizottsághoz, valamint a játékvezetők szervezetéhez a Sepsi OSK – Bukaresti Dinamo meccsen többször is felcsendült magyarellenes, idegengyűlölő szurkolói rigmusok miatt.
Magyarország válogatottja 2-1-re legyőzte Ukrajnát hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának negyedik fordulójában. Szoboszlai Dominikék ezzel revansot vettek a budapesti vereségért.
A magyar válogatott 1-0-ra nyert Georgia (Grúzia) ellen pénteken a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának harmadik fordulójában. Ezzel egy időben Románia nemzeti csapata újabb súlyos vereséget szenvedett, ezúttal a lengyelektől.
Magyarország válogatottja gól nélküli döntetlent játszott az északír csapattal hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája második fordulójának B divíziós mérkőzésén. Románia nemzeti együttese eközben súlyos vereséget szenvedett a bosnyákoktól Bukarestben.
Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott negyedikként zárta az Eurokupát, mivel a bukaresti négyes döntő vasárnapi bronzmérkőzésén 33-30-ra kikapott a házigazda román csapattól.
A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott pénteken a Puskás Arénában a vendég ukránoktól a Nemzetek Ligája B divíziójának első fordulójában. Vereséggel rajtolt a sorozatban Románia válogatottja is.
A magyar labdarúgó-válogatott számára rendkívül fontos lenne a jó rajt a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban, de nagy hiányzói miatt ez nehezebbnek ígérkezik pénteken Ukrajna ellen a Puskás Arénában.
Olasz és szerb kirakatcsapatokat kapott ellenfélül a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti gárda centere, Vancsik Levente szerint csapata megpróbálja kihozni magából a maximumot a nehéz ellenfelekkel szemben.
szóljon hozzá!