
A Debrecen labdarúgócsapata gól nélküli döntetlent játszott az északír Cliftonville vendégeként a Bajnokok Ligája-selejtező 2. fordulójának első, kedd esti mérkőzésén.
2014. július 16., 15:422014. július 16., 15:42
Bátran kezdett az északír csapat, amely az első negyedórában három nagy helyzetet is kihagyott. Ezt követően a Debrecen fokozatosan átvette a játék irányítását, azonban komoly lehetőséget nem tudott kialakítani a rivális kapuja előtt.
A folytatásban is a magyar bajnok játszott fölényben, ekkor már vezetett egy-két ígéretes akciót, de a gól csak nem jött össze, igaz, egyszer a keresztléc mentette meg a Cliftonville-t, amely így kivédekezte a meccset.
A BL selejtezőjében legutóbb 2000-ben tudott győzni egy északír csapat, azóta nem, és ez a sorozat most sem szakadt meg, párharcot pedig 1984 óta nem nyert a sorozatban. A visszavágót jövő kedden rendezik Debrecenben.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!