Hirdetés

Négyszer több gólt lőtt ellenfelénél az ASA

Második mérkőzésén megszerezte első győzelmét a Marosvásárhelyi ASA: az élvonalba frissen feljutott együttes a Liga 1. 2. fordulójának nyitómérkőzésén idegenben 4-1-re nyert a Ceahlăul Piatra Neamţ ellen. 

Horváth Bálint Ottó

2014. augusztus 03., 19:542014. augusztus 03., 19:54

A mintegy 200 néző előtt nagy hőségben játszott találkozón a nem sok eseményt hozó első 20 perc után, egy vendégszögletet követően Ousmane N’Doye csapatkapitány pazar fejes góllal szerezte meg a vezetést az ASA-nak.

Két percig sem örülhettek a vásárhelyiek, mivel Bejan óriási hibája után – labda mellé rúgott a vásárhelyiek csatára – a játékszer Cârjanhoz került, aki bevágta azt a bal alsó sarokba. A mérkőzés ezt követően ellaposodott, de az első játékrész legvégén egy veszélytelen bedobás után a labda N’Doyéhoz került, akinek lövése a tizenhatos közeléből megpattant egy hazai védőn, és a hálóban kötött ki.

Nagyszerűen kezdte a második játékrészt az ASA, tíz perc leteltével egy gyors támadás után a bal oldalon Bumba középre lőtt labdáját a brazil csatár, Henrique váltotta gólra, a védők gyűrűjében közelről kilőtte a hosszú felső sarkot. Egy perc után Sebastian Colţescu játékvezető jogosan kiállította a Ceahlăul egyetlen góljának szerzőjét, és innentől kezdve az ASA még jobban uralta a találkozót. Végül a 85. percben a vendégek megszerezték negyedik találatukat: egy szögletrúgás után a védők elvétették a labdát, amely Horához került, és ő fordulásból laposan a hálóba gurított. 

Liga 1, 2. forduló:

Ceahlăul Piatra Neamţ–Marosvásárhelyi ASA 1-4 (Cârjan 24., illetve N’Doye 22., 45., Henrique 55. és Hora 85.)

FC Viitorul–Bukaresti Rapid 1-2 (Mitrea 23. 11-esből, ill. E. Dică 8. – 11-esből, Ciolacu 16.)

Galaci Oţelul–Concordia Chiajna 1-2 (Tudorie 54., ill. Purece 68., 85.)

Bukaresti Steaua–CSU Craiova 3-1 (Ad. Popa 4., Sînmărtean 34., Varela 90., illetve A. Ivan 90.)

Vasárnap: Petrolul Ploieşti–FC Botoşani, Astra Giurgiu–FC Brassó, Pandurii Târgu Jiu–Kolozsvári CFR. Hétfőn: Medgyesi Gaz Metan–CSMS Iaşi, Kolozsvári U–Bukaresti Dinamo.

Hirdetés

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés