Hirdetés

Négy gólt kapott otthon, mégis BL-negyeddöntős a Real Madrid

Felemás érzelmekkel búcsúzott a labdarúgó-Bajnokok Ligája idei szezonjától a Schalke, hiszen kedd este 4-3-ra legyőzte idegenben a Real Madridot, de korábbi németországi sikere révén mégis a címvédő jutott a negyeddöntőbe 5-4-es összesítéssel.

2015. március 11., 14:522015. március 11., 14:52

Pedig a gelsenkircheniek mindent beleadtak a visszavágón, Fuchs (20. perc) és az ex-realos Huntelaar (40. perc) révén már az első félidőben elkezdték a gólgyártást. Pechjükre azonban pályán volt Cristiano Ronaldo, aki mindkétszer hamar kiegyenlítette az állást (25. perc és 45. perc).

A királyi gárda portugál csatára így már 78 találatnál jár az európai kupák mindenkori összesítésében, túlszárnyalta tehát Raúl 77 gólos rekordját. A válogatott aranylabdás másik négy csúcsot is megdöntött vagy beállított, a vendégek olasz mestere, Roberto Di Matteo szerint akárcsak az első összecsapáson, ezúttal is ő jelentette a különbséget.

A Schalke játékosai viszont joggal voltak büszkék spanyolországi szereplésükre, hiszen akkor sem bátortalanodtak el, amikor Benzema az 53. percben a Real javára fordította az állást: előbb egyenlítettek – a BL történetének legfiatalabb gólszerzőjévé váló, 19 éves, 1 hónapos és 3 napos – Leroy Sané révén (57. perc) , hogy a hajrában Huntelaar (84. ) ismét megvillantsa a reményt a továbbjutásukra. Az utolsó percekben mindent egy lapra feltéve rohamoztak még egy találatért, volt is rá lehetőségük, de az eredmény már nem változott.

Ezek után nem csoda, hogy a Bundesligában jelenleg ötödik helyen álló gelsenkircheniek edzője és játékosai egyszerre voltak boldogok és csalódottak a lefújást követően. Ahogyan azt csapatkapitányuk, a világbajnok Benedikt Höwedes megfogalmazta: „Nagyszerű mérkőzés volt. Nem kerekedett fölénk egy olyan világklasszis csapat, mint a Real Madrid. Gratulálok csapatomnak, többet érdemeltünk volna.\"

Még Carlo Ancelotti, a királyi gárda vezetőedzője sem próbált szépíteni a helyzeten, meglátása szerint még rengeteget kell fejlődniük, mert így nem jutnak messzire. „Elsőként le kell szögeznünk, hogy nagyon rosszul teljesítettünk, megérdemelten fütyültek ki bennünket a szurkolók” – állapította meg, de hozzátette, változatlanul hisz abban, hogy mindegyik sorozatot képesek megnyerni az idén.

A játéknap másik összecsapásán a Svájcban korábban csak 1-1-es döntetlent jegyző Porto nem bízta a véletlenre a továbbjutást: Brahimi (14. perc), Herrera (47. p.), Casemiro (56. p.) és Aboubakar (76. p.) góljaival 4-0-ra verte a vendég Baselt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés