Szita Zoltán alaposan kivette a részét a győzelemből
Fotó: MTI/Kovács Tamás
A magyar férfi kézilabda-válogatott 30-28-ra legyőzte Izlandot az olimpiai kvalifikációs világbajnokság csoportkörének második fordulójában, szombaton.
2023. január 14., 23:272023. január 14., 23:27
2023. január 14., 23:352023. január 14., 23:35
A magyar csapat 18 fős keretéből két szélső, Kovacsics Péter és Bujdosó Bendegúz maradt ki, a kisebb csípősérüléssel küszködő Ancsin Gábor viszont a kezdőcsapatban kapott helyet. Ami a hangulatot illeti, a két nappal korábbi, Koreai Köztársaság elleni meccs szöges ellentétje volt a szombati találkozó, ugyanis 4500 izlandi és jó néhány magyar szurkolóknak köszönhetően szinte telt ház, és fantasztikus atmoszféra volt a csarnokban.
A tizedik percben sikerült az egyenlítés, mert kezdett összeállni a védekezés, de Lékai Máté emberhátrányba büntetőt rontott, majd – immár létszámegyenlőségnél – eladott egy labdát. Ebben az időszakban minden lendület elveszett a támadásokból, ezen a csereként beállt játékosok sem tudtak segíteni, ráadásul Sipos Adriánt másodszor is kiállították.
Izland 12-8-ra ellépett, ekkor José María Rodríguez Vaquero szövetségi kapitány időt kért, de Björgvin Pall Gustavsson a folytatásban is remekül védett. Öt kapott gól után talált be ismét a magyar válogatott, azonban a felzárkózásra nem volt esélye, mert egyrészt – a meglehetősen furcsa felfogásban tevékenykedő francia játékvezetők miatt – szinte folyamatosan emberhátrányban kellett játszania, másrészt a támadásban elkövetett, ki nem kényszerített hibákat az északi szigetország legjobbjai mindig gyorsan kihasználták, és a szünetben öt góllal vezettek.
Ám a némileg javuló védekezésre alapult 4-0-s sorozat után a rivális időt kért a 47. percben, 25-23-as állásnál. A magyar csapat ezután kétszer is támadhatott az egygólos hátrányért, de Viktor Hallgrímsson mindkétszer védett. Bóka Bendegúz végül sikerrel járt, Rosta Miklós egyenlített, Bodó Richárd találatával pedig 1-0 után ismét vezetett a válogatott. Mikler Roland ebben a szakaszban bravúrosan védett, erre alapozva egy 5-0-s sorozattal zárt a csapat, és óriási bravúrral győzött.
Magyar öröm az Izland elleni összecsapás végén
Fotó: MTI/Kovács Tamás
A Telekom Veszprém balszélsője, Bjarki Már Elísson kilenc, Ómar Ingi Magnússon hét gólt szerzett, Björgvin Pall Gustavsson kilenc, Viktor Hallgrímsson két védéssel zárt. Mikler kilenc, Székely Márton egy lövést hárított. A két csapat 44. egymás elleni mérkőzésén 16 izlandi siker és három döntetlen mellett ez volt a 25. magyar győzelem.
A magyarok – akiknek a célja a legjobb hét közé jutás – csütörtökön 35-27-re nyertek a Koreai Köztársaság ellen, hétfőn romániai idő szerint 21.30-tól Portugália ellen zárják a csoportkört, a göteborgi középdöntőben pedig az Európa-bajnok Svédországgal, valamint Brazíliával és a Zöld-foki Köztársasággal találkoznak.
Eredmény, csoportkör, 2. forduló, D csoport:
Magyarország-Izland 30-28 (12-17)
----------------------------------
Kristianstad, v.: J. Bonaventura, C. Bonaventura (franciák)
lövések/gólok: 46/30, illetve 44/28
gólok hétméteresből: 4/3, illetve 4/4
kiállítások: 10, illetve 6 perc
Magyarország:
------------
Mikler - Bóka 3, Szita 4, Lékai 2, Bánhidi 3, Ancsin 6, Rodríguez 4, cserék: Sipos, Bodó 3, Hanusz, Ilic 1, Székely, Ligetvári, Rosta 4
Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.
A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.
Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.
Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.
Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a
Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.
Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.
A címvédő Argentína válogatottja 2-1-re legyőzte Angliát szerdán a labdarúgó-világbajnokság atlantai elődöntőjében. Ennek megfelelően eldőlt, hogy argentin–spanyol finálét rendeznek a világbajnokságon.
szóljon hozzá!