
Zsóri Dániel olyan sztárfutballistákkal verseng idén, mint Lionel Messi vagy Zlatan Ibrahimovic
Fotó: Dvsc.hu
Világsztárokkal verseng Zsóri Dániel a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) Puskás-díjáért. A Debreceni VSC nagyváradi születésű fiatal csatárát meglepte a jelölés, de lapunknak elismerte, hogy szeretne jelen lenni a szeptemberi díjátadó gálán.
2019. augusztus 21., 14:492019. augusztus 21., 14:49
2019. augusztus 21., 15:002019. augusztus 21., 15:00
„Örültem, és nagyon meglepett a jelölés” – mondta a Krónikának Zsóri Dániel, akit első magyar futballistaként jelöltek a Puskás-díjra. A 18 éves csatár – mint arról már beszámoltunk – a Debreceni VSC élvonalbeli csapatát erősíti, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legszebb góljáért járó elismeréséért pedig az elmúlt idény februári, Ferencváros elleni bajnokiján ollózással szerzett találatával verseng. Az emlékezetes gólról kérdezve felidézte: a beadás kissé mögé érkezett, ezért próbálkozott ezzel a megoldással. „Szerencsére sikerült. Még kiskoromban sokat gyakoroltam, és rögződött” – mondta.
Zsóri különben Nagyváradon született, és az Arad megyei Simonyifalván „növögetett”. Talán ezért is tévedett először a FIFA, amikor – mint azt a Nemzeti Sport észrevette – rövid ideig Románia zászlaja alatt jegyezte hétfőn a jelöltlistán. Gyermek- és fiatalkora nagy részét viszont már Magyarországon töltötte, ahol 10 éves korában Békéscsabán kezdett el futballozni. „Nyilván mindenki úgy kezdi el, hogy profi labdarúgó szeretne lenne. Nálam sem volt ez másképp” – idézte fel. A jelölés mostanra már nemzetközi szinten is ismertté tette, de pályafutása következő lépéseként azt szeretné, hogy az NB I-ben minél jobban szerepeljen, hogy aztán pár év múlva egy külföldi élbajnokságba igazoljon.
„Furcsa érzés. Egy bő fél évvel ezelőtt még senki sem ismert. Akkor még csak a második számú csapatban játszottam, most meg velük emlegetnek egy lapon. Jó érzés” – ismerte el Zsóri. Azt sem titkolta, hogy szeretne részt venni a szeptember 23-ai FIFA-gálán, mely alkalommal a díjat átadják. Ahhoz viszont – mint mondta – a legjobb három közé kell kerülnie. A FIFA szavazása nyitott, szeptember elsejéig regisztrálás után bárki leadhatja voksát az elmúlt idény legszebb góljára a tízfős jelöltlista alapján. Érdekesség, hogy
„De Ibrahimovicot is nagyon szeretem” – tette hozzá érdeklődésünkre a fiatal gólvágó.
Addig is Zsóri a bajnokságra összpontosít és a Debrecenre. „Elég jó keretünk van. A dobogó mindenképp cél, de én még feljebb is szeretnék nézni, és úgy gondolom, hogy képesek vagyunk rá” – mondta. Az NB I 2019–2020-as szezonjából eddig három fordulót rendeztek, de a Debrecen Ferencváros elleni összecsapását elhalasztották. A hajdú-bihariak mérlege egyelőre hibátlan: 4-1-re legyőzték a Kisvárdát, és 3-2-re nyertek a Zalaegerszeg ellen. Legközelebb szombaton a Honvéd vendégei lesznek.
Szavazni a FIFA honlapján, ide kattintva lehet.
Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.
A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.
Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.
Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.
Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a
Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.
Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.
A címvédő Argentína válogatottja 2-1-re legyőzte Angliát szerdán a labdarúgó-világbajnokság atlantai elődöntőjében. Ennek megfelelően eldőlt, hogy argentin–spanyol finálét rendeznek a világbajnokságon.
szóljon hozzá!