Hirdetés

Messiék megmutatták: nem szabad leírni a Barcát

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Sportágtörténeti győzelmet aratott kedd este az AC Milant 4-0-val kiütő FC Barcelona: a katalán sztárcsapat lett az első olyan együttes a széria históriájában, amely úgy jutott tovább, hogy az első, idegenbeli összecsapáson két gólt kapott, és egyszer sem talált a hálóba.

2013. március 14., 07:272013. március 14., 07:27

 Az ismét zseniális formában játszó Messi vezérletével a Barca sorozatban hatodik szezonjában jutott be a legjobb nyolc közé a BL-ben. „Messi leckét adott abból, hogyan is kell futballozni” – nyilatkozta a Kassai Viktor által vezetett találkozó egyik kulcsjátékosáról Jordi Roura, aki december óta irányítja a Barcát a gyógykezelés alatt álló Tito Vilanova helyett. Az argentin támadó kiválóan játszott, és két találatával nagyban hozzájárult csapata sikeréhez. Messi már 58 gólos a legrangosabb európai kupasorozatban, így egyedül áll a második helyen az örökranglistát 71-gyel vezető spanyol Raúl mögött. „Ez rendkívül fontos győzelem volt, ami óriási lökést jelenthet nekünk” – nyilatkozta a negyedik, a továbbjutást bebiztosító gólt szerző balhátvéd, Jordi Alba.

Massimiliano Allegri együttese legutóbb több mint három éve kapott ki négygólos különbséggel, akkor a Manchester United elleni nyolcaddöntős visszavágón maradt alul ugyanilyen arányban. „A Barcelona ismét megmutatta, hogy a világ legjobb csapata” – nyilatkozta a Milan vezetőedzője, aki szerint együttese nem játszott olyan jól, mint a 2-0-ra megnyert hazai mérkőzésén, miközben a Barcelona ezúttal sokkal hatékonyabban futballozott.

A másik keddi nyolcaddöntőben a török Galatasaray 3-2-re diadalmaskodott a német Schalke 04 otthonában, ezzel 2001 után jutott ismét a legjobb nyolc közé. Érdekesség, hogy a vendégek egyik legjobbja a gelsenkircheni születésű Hamit Altintop volt, aki 2003 és 2007 között játszott is a királykék alakulatban. Az isztambuliaknál ismét – ezúttal már nyolcadszor – eredményes volt Burak Yilmaz; ő az egyetlen játékos a BL jelenlegi kiírásában, aki eddig minden mérkőzésén gólt szerzett.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, keddi visszavágók: FC Barcelona–AC Milan 4-0 (Messi 5., 39., David Villa 55., Jordi Alba 92.). Továbbjutott a Barcelona 4-2-es öszszesítéssel. FC Schalke 04–Galatasaray 2-3 (Neustädter 17., Bastos 63., illetve Altintop 37., Burak Yilmaz 42., Bulut 95.). Továbbjutott a Galatasaray 4-3-as összesítéssel.
 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés