
Fotó: Agerpres
2009. április 09., 22:372009. április 09., 22:37
Mint ismeretes, a román labdarúgó-válogatott eddig messze az elvárásokon alul teljesített a 2010-es világbajnokság 7. európai selejtezőcsoportjában – öt mérkőzés alatt 4 pontot gyűjtött, ezzel pedig az 5. helyen áll. Idén mindkét tétmeccsét elveszítette, így a román válogatott gyakorlatilag lemondhat a dél-afrikai szereplésről. Mivel ez célkitűzésként szerepelt Victor Piţurcă szerződésében, a FRF végrehajtó bizottsága úgy döntött, megvonja a bizalmat a szakembertől, akinek így második mandátuma is véget ér a válogatott élén.
Piţurcă 2004 óta 47 mérkőzésen át irányította a román nemzeti tizenegyet, 28 győzelem mellett 7 döntetlent és 12 vereséget jegyez. A kudarcok negyede a jelenlegi világbajnoki selejtezősorozatban következett be. Piţurcă először 1998 és 1999 között volt román szövetségi kapitány. Akkori küldetésének nem a rossz eredmények, hanem a játékosok – élen Gheorghe Hagival – vetettek véget, akik megtagadták a közös munkát.
Bár a végrehajtó bizottság döntése egyértelmű, a szerződésbontás módja még a jövő kérdése maradt. Victor Piţurcă – aki a válogatotton kívül csupán a Steauát és a Craiovai U-t, illetve Románia U21-es csapatát irányította – legutóbb 2010-ig kötelezte el magát, és – a megegyezés szerint – egyoldalú szerződésbontás esetén a szakember végkielégítésként megkapja a teljes, szerződésbe foglalt fizetését. Ez jelen pillanatban azt jelenti, hogy a szövetségnek még 600 ezer eurót kellene kifizetnie.
Ám a FRF köztes megoldást ajánlott: azonnal kifizet 250 ezer eurót, ha közös megegyezéssel bontanak szerződést, ez esetben pedig Piţurcának nem kell több éven keresztül pereskednie az őt megillető, a felajánlottnál nagyobb pénzösszegért. „Az ajánlatunk reális, arányban van a Piţurcă által befektetett munkával” – nyilatkozta Ionuţ Lupescu. A FRF ügyvezetője közben már meg is kezdte a tárgyalásokat a lehetséges utódokkal, akik – Mircea Sandu, a FRF elnöke szerint – csakis romániai szakemberek közül kerülnek ki, ugyanis a szövetségnek nincs pénze külföldi edző leszerződtetésére. A végrehajtó bizottság tagjai csütörtökön több jelöltről is beszéltek: a listán Ioan Andone, Gheorghe Hagi, Dan Petrescu, Bölöni László, Mircea Lucescu, Răzvan Lucescu és Cosmin Olăroiu neve szerepelt.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.