
Közös megegyezéssel szerződést bontott Tudor Costescu edzővel a Temesvári BC férfi kosárlabdacsapatának vezetősége kilenc bajnoki fordulót követően.
2013. november 27., 15:452013. november 27., 15:45
A csapat szakmai irányítását a jövőben az eddig másodedzőként dolgozó Nenad Mandics és az U20-as csapat felkészítéséért felelős Cristian Bota látja el.
A 2013-2014-es szezon szerényebb eredményei miatt a Temesvári BC menedzsmentje néhány intézkedés bevezetése mellett döntött, melyeket kedden a klub hivatalos honlapján hozott nyilvánosságra. Első lépésként a nyáron szerződtetett Tudor Costescut menesztette. Emellett a következő három forduló idejére befagyasztotta a játékosok és a szakmai vezetés fizetését, valamint a téli szünetben megválik két játékosától. A távozók kilétéről egyelőre nem nyilatkoztak, a kérdésben később döntenek az őszi idény teljesítményét alapul véve.
A 2012-ben a BCM Piteşti együttesével meglepetésre Román Kupát nyerő szakember a szezon előtt érkezett a Temesvári BC-hez, ahol teljesen új csapatot épített. Az előző évi keretből ugyanis a boszniai Zlatko Jovanovics, a sokáig sérült Dragoş Andrei mellett csupán az U23-as csapat alapembereinek számító, de a felnőttek között kevés játéklehetőséget kapó George Toth, Zoran Milencovici és Georgian Păun maradt.
A korábbi évekhez képest kisebb költségvetéssel rendelkező klub a rájátszásba jutást és a fiatal játékosok csapatba építését jelölte meg célként a most futó kiírásra. A férfi kosárlabda-Nemzeti Ligában kilenc fordulót követően a temesvári együttes négy győzelem, öt vereség mutatóval a kilencedik helyen áll.
A gyenge bajnoki mérleg mellett a bánsági együttes Tudor Costescu vezetésével bejutott a Román Kupa második körébe. Utóbbi sorozatban ráadásul az egyik legkiegyenlítettebb párharcot megnyerve, a Bukaresti Steaua CSM ellen jutott tovább. A temesváriak az első mérkőzésen a fővárosban 74:65 arányban nyertek, így a hazai 80:84-es vereség ellenére kvalifikálták magukat a következő körbe.
Nagy-Méhész Tünde
A magyar válogatott 13-10-re nyert a montenegrói csapat ellen hétfőn a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság második fordulójában.
Románia válogatottja győzelemmel kezdte a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságot, amelynek második napján 15-7-re felülmúlta Szlovákia együttesét. Vancsik Leventéékre a továbbiakban a török és az olasz vízilabda-válogatott vár a csoportban.
A magyar válogatott főként kiváló védekezésének köszönhetően 15–7-re nyert a francia csapat ellen a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság szombati nyitónapján.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 33–23-ra legyőzte Romániát a péntek este Győrben rendezett Eb-felkészülési mérkőzésen. A két ország kézilabda-válogatottjainak ez volt a 81. egymás elleni meccse, az örökmérleg egyelőre még a románok javára billen.
Az autósok mezőnyében az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah volt a leggyorsabb a Dakar-rali pénteki hatodik szakaszán, ezzel pedig az összetettben is átvette a vezetést, míg a motorosoknál az ausztrál Daniel Sanders előnye 45 másodpercre csökkent.
Az egyaránt Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya és Kuczora Csenge a Bukaresti CSM női kézilabdacsapatához igazol.
93 éves korában elhunyt Kemény Ferenc, a háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány Kemény Dénes édesapja, a magyar vízilabda legendás nevelőedzője.
Fiatalos csapattal és lendülettel vág neki a magyar férfi vízilabda-válogatott a szombaton elrajtoló belgrádi Európa-bajnokságnak. Jansik Szilárd és Vigvári Vendel arról nyilatkozott a Krónikának, milyen elvárásokkal utaznak a 37. kontinenstornára.
A petrozsényi Adrian Ahrițculesei hegymászó meghódította az Antarktisz legmagasabb csúcsát, a 4892 méter magas Vinson-hegyet. A dél-erdélyi hegymászó az úgynevezett Hét csúcs-kihívás keretében érte el a sikert.
Nyomozás kezdődött a 34 éves korában elhunyt kajakozó világbajnok, Dudás Miklós halála ügyében.
szóljon hozzá!