
Megóvta a Lipcse elleni Bajnokok Ligája-selejtezőt az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapata, ugyanis a németek egyenlítő találatát szabálytalannak látta a zöld-fehér klub vezetősége.
2014. szeptember 22., 15:042014. szeptember 22., 15:04
Amint Bognár László, a ferencvárosi szakosztályt működtető Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek hétfőn elmondta: megítélésük szerint a házigazda HC Lipcse időn túl dobta azt a gólt, amellyel kicsikarta a számára végül győzelmet hozó büntetőpárbajt.
Bognár kiemelte: sok vitatott eset történt a hajrában. Először is a szerb bírópáros a játékidő letelte után időn túli szabaddobást ítélt a lipcseieknek, majd az ellenőr jelezte, két másodperc még hátravan a találkozóból.
Ezt követően pedig akkor szólalt meg a meccs végét jelző duda, amikor a labda még csak útban volt az FTC kapuja felé, vagyis az egyenlítő gól időn túl esett, és nem kellett volna megtartani a hétméteres párharcot.
„Már a találkozó végén jeleztük óvási szándékunkat, az európai szövetség pedig 24 órát adott, hogy írásban is beadjuk ezt. Még ma, hétfőn délelőtt elküldjük a szükséges papírokat. Természetesen a videófelvételeket is csatoljuk a beadványhoz” – mondta az ügyvezető igazgató. Hozzátette: bíznak abban, hogy gyors döntés születik, hiszen nem mindegy, hogy a BL-ben vagy a KEK-ben folytatja a csapat.
A lipcsei összecsapást végül büntetőkkel veszítette el a hosszabbítás záró percét kétgólos előnnyel kezdő magyar csapat. A vesztes a KEK harmadik fordulójában folytathatja, míg a győztes a Bajnokok Ligája 16-os főtáblájára kerül.
BL-selejtező, lipcsei elődöntő: FTC-Rail Cargo Hungaria–Dalfsen 33-25, HC Lipcse–BNTU Minszk 22-18.
Döntő: FTC–Lipcse 38-39 (15-14, 28-28, 32-30, 34-34) – büntetők után.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!