
Balog Ronaldo bízik benne, hogy a jövő évi orlandói világbajnokságon már részt vehet
Fotó: Facebook/Balog Cristian
Támogatás hiányában sajnos nem sikerült kijutnia a november 14–27. közötti olaszországi sakkvilágbajnokságra az ötéves szatmárnémeti Balog Ronaldónak.
2024. november 14., 19:542024. november 14., 19:54
Október eleji beszélgetésünkkor Balog Cristian, az ifjú tehetség édesapja hangsúlyozta, hogy Ronaldo már egy ideje a „sakktörténelem legfiatalabb világbajnoka” akar lenni, az olaszországi megmérettetés pedig dobogós hely nélkül is fantasztikus élményt és egyben tapasztalatot nyújtott volt a jövő évi orlandói világbajnokságra.
A Főtér portál beszámolója alapján a Balog család a legutolsó percig úgy számolta, hogy rendelkezésre áll az összeg, amiből fedezni tudják a Monte Silvanóban zajló verseny költségeit, és Ronaldo ország-világ előtt bizonyíthatja rátermettségét, kvalitásait.
így a felkészüléssel töltött hónapok, a világbajnoki címről szőtt álmok pillanatok alatt szertefoszlottak.

Minden idők legfiatalabb sakkvilágbajnoka szeretne lenni az ötéves szatmárnémeti Balog Ronaldo, aki szüleit meglepve alig három évesen hibátlanul felállította a figurákat a táblára, majd egy év múlva könnyedén megnyerte első versenyét.
Egyfajta kárpótlásként az öttagú család az elmúlt hétvégén Kolozsvárra utazott, ahol a partiumi csodagyerek a rangos Pegas Sakkfesztiválon vett részt. A szatmárnémeti Sportlíceum és a Nyíregyházi Egyetemi Sportegyesület leigazolt játékosa a mezőny legfiatalabb játékosaként három aranyérmet is begyűjtött: standard gyermek kategóriában első helyen végzett, akárcsak a gyermek blitz kategóriában is, valamint a legtehetségesebb ifjúsági játékosnak járó különdíjat is átvehette.
A cikkben arról is beszámolnak, hogy a hosszútávú fejlődés és eredményes felkészülés érdekében stabil anyagi háttérre van szükség, ezért
A hamarosan bejegyzésre kerülő, a három gyermek nevét viselő klub jelentősen megkönnyíti a forrásszerzés adminisztratív-bürokratikus módját, már csak szponzorokra van szükség, hogy nyugodt, kiszámítható körülmények között tervezni és dolgozni lehessen.
Jövő ősszel az Egyesült Államokbeli Orlandóban rendezik a világbajnokságot. „Apa és fia, az egész család utolsó lehetőségként tekintenek a céldátumra. Ha ez alkalommal sem jönne össze a szereplés, azt minden érintett teljes kudarcként élné meg, nem beszélve arról, hogy mekkora motivációtöbbletet jelenthetne Ronaldo számára egy ilyen világversenyen való részvétel” – olvasható az összefoglalóban, amelyben egy támogatási lehetőséget is megosztanak.
A társházigazda Mexikó és a Dél-afrikai Köztársaság csütörtöki mérkőzésével veszi kezdetét a XXIII. labdarúgó-világbajnokság, amelyen az Európa-bajnok Spanyolország és a legutóbb ezüstérmes Franciaország számít a legnagyobb favoritnak.
A szurkolók Szoboszlai Dominikot választották az idény legjobbjának az angol bajnokságban szereplő Liverpool labdarúgócsapatánál.
Szoboszlai Dominik bekerült az angol labdarúgó-bajnokság álomcsapatába, amelyet a szurkolók szavazatai alapján állítottak össze, és a honlapján tett közzé a Premier League.
Megvédte címét a Paris Saint-Germain a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjében, ugyanis 1–1-es döntetlent és hosszabbítást követően tizenegyesekkel 4–3-ra legyőzte az Arsenalt.
Azonnali hatállyal távozik a Liverpool FC labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról Arne Slot.
Nicușor Dan szombaton a Románia Csillaga érdemrend nagykereszt fokozatával tüntette ki Nadia Comăneci egykori tornászt abból az alkalomból, hogy 50 évvel ezelőtt a sporttörténelemben elsőként kapott 10-es pontszámot a gyakorlatára a montreali olimpián.
Nem jött össze a címvédés a Nagyváradi VSK-nak a román vízilabda-bajnokságban, miután a mindent eldöntő, ötödik mérkőzést elbukta hazai medencében a bukaresti Steaua ellen.
A Két keréken Los Angelesbe elnevezésű projekt által szeretne bizonyítani, példát mutatni és közösséget építeni Blága Emőke látássérült versenyző, Péter Ágnes pilóta és Ruzsa Lehel edző.
A Nagyváradi VSK a címvédést jelentő tizenegyedik bajnoki címéért, míg a bukaresti Steaua huszonegyedik aranyáért küzd a román férfi vízilabda-bajnokság döntőjében, amelyben jelenleg döntetlenre áll a két nagy rivális párharca.
Sokkal többe kerül Románia legnagyobb sportcsarnoka, mint ahogyan azt tervezték: a bukaresti kormány rábólintott az eleve méregdrága, erdélyi „Colosseumnak” is nevezett brassói sportlétesítmény új sarokszámaira.
szóljon hozzá!