
A magyar labdarúgó-válogatott 1-1-es döntetlent játszott Németország ellen
Fotó: Facebook/Magyar Labdarúgó Szövetség
Marco Rossi szövetségi kapitány megérdemeltnek nevezte a magyar labdarúgó-válogatott által elért 1-1-es döntetlent a csoportelső németek ellen a Nemzetek Ligája utolsó fordulójában.
2024. november 20., 09:002024. november 20., 09:00
„Követtünk el hibákat, százalékosan talán többet is mint szoktunk, főleg passzokban és egyszerű szituációkban, ennek ellenére úgy gondolom, megérdemelt ez a döntetlen, mert sok helyzetet alakítottunk ki. Volt, amikor mélyen, volt, amikor középen védekeztünk, sok párharcot vállaltunk, talán kicsit meg is leptük a németeket a váltakozó taktikánkkal” – értékelte a találkozót a magyar labdarúgó-válogatott olasz szakvezetője, aki szerint a rivális is sokat kísérletezgetett, de csupa Bundesliga-játékossal tette mindezt.
A hatvanéves tréner kiemelte, a Nationalelfben olyan világsztárok léptek pályára csereként, mint Florian Wirtz, Jamal Musiala és Kai Haverz, ennek fényében a magyar csapat különösen büszke lehet a teljesítményére és az eredményre is. Hozzátette,
„Ilyen szurkolók előtt, ilyen környezetben játszani, növeli a motivációt, méghozzá nem csekély mértékben. Így a srácok többet ki tudnak adni, mint ami potenciálisan benne van egy meccsben. Ez egyértelműen a szurkolók érdeme, akik töretlenül támogatnak minket. Itt feltöltődünk, ilyen környezetben bizonyítani akarjuk, hogy büszkeséggel képviseljük a nemzeti színeket” – mondta Rossi annak kapcsán, hogy csapata legutóbb 2022 szeptemberében kapott ki hazai pályán, azóta 13 találkozón veretlen maradt.
Ahogy fogalmazott, „nagy érzékenységről tettek tanúbizonyságot”, és nagyra értékeli ezt a gesztust, mellyel bizonyították a sportszerűségüket.
Az egész év értékelésében azt emelte ki, hogy a németországi 5-0-s és a hollandiai 4-0-s vereség személy szerint bosszantja, de úgy vélte, muszáj tekintetbe venni, milyen ellenféllel szemben született a két nagy arányú vereség.
„Minden a négy lehetséges ellenfél tiszteletre méltó. Törökország és Ausztria nagyon jó volt a nyári Európa-bajnokságon, Ukrajna és Görögország pedig nagyon erős sorozatot produkált a Nemzetek Ligájában,
– mondta Rossi az NL márciusi osztályozójának négy lehetséges riválisáról, amelyek a másodosztályt jelentő B divízió második helyén végeztek.
„Az eredmény rendben van, mert sok helyzetünk volt, de ezeket nem tudtuk tisztán befejezni. A sok változtatás és a 7-0-s boszniai siker után ilyen meccsre lehetett számítani. A döntetlen ellenére nem volt minden rossz, de a játékosokon érződött, hogy le akarták tudni ezt a mérkőzést” – fogalmazott Nagelsmann, aki szerint a Nationalelf kifejezetten pozitív évet zárt, rendkívül jó csapategység kovácsolódott, melynek köszönhetően rég tapasztalt ilyen jó hangulatot nemzeti együttesnél.
Szerinte Koch éppen húzta el a kezét, mégis megadták a 11-est. A reklamálását felidézve elárulta, azt kérdezte a bírótól, hogy látta-e a spanyolok elleni Eb-negyeddöntőt, melyen Marc Cucurella kezezése után nem kapott 11-est a német csapat.
„Csak azért örülnék a magyaroknak, mert kedvelem a szövetségi kapitányukat és sok játékost ismerek közülük. Ezt leszámítva viszont nehéz ellenük játszani, az Eb-n sem volt könnyű, szóval lennének kellemesebb ellenfelek a második kalapból” – válaszolt Nagelsmann arra a kérdésre, hogy a 2025-ös világbajnoki selejtezősorozatban szeretne-e újra találkozni a magyar csapattal.
melynek első felvonása a nemzeti együttes ezredik hivatalos mérkőzése lesz. Az a pénteki sorsoláson derül ki, hogy Ausztria, Görögország, Ukrajna vagy Törökország lesz a riválisa.

Szoboszlai Dominik 99. percben lőtt tizenegyesével egyenlített 1-1-re a magyar válogatott Németország ellen a Nemzetek Ligája 6. fordulójában.
A San Siróban is szárnyalt, hibátlan maradt Európában a Ferencváros labdarúgócsapata: a zöld-fehérek 2-0-ra legyőzték az AC Milant az Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Antal Árpád hivatalos beadványban fordult az FRF vezetőségéhez, a fegyelmi és etikai bizottsághoz, valamint a játékvezetők szervezetéhez a Sepsi OSK – Bukaresti Dinamo meccsen többször is felcsendült magyarellenes, idegengyűlölő szurkolói rigmusok miatt.
Magyarország válogatottja 2-1-re legyőzte Ukrajnát hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának negyedik fordulójában. Szoboszlai Dominikék ezzel revansot vettek a budapesti vereségért.
A magyar válogatott 1-0-ra nyert Georgia (Grúzia) ellen pénteken a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának harmadik fordulójában. Ezzel egy időben Románia nemzeti csapata újabb súlyos vereséget szenvedett, ezúttal a lengyelektől.
Magyarország válogatottja gól nélküli döntetlent játszott az északír csapattal hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája második fordulójának B divíziós mérkőzésén. Románia nemzeti együttese eközben súlyos vereséget szenvedett a bosnyákoktól Bukarestben.
Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott negyedikként zárta az Eurokupát, mivel a bukaresti négyes döntő vasárnapi bronzmérkőzésén 33-30-ra kikapott a házigazda román csapattól.
A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott pénteken a Puskás Arénában a vendég ukránoktól a Nemzetek Ligája B divíziójának első fordulójában. Vereséggel rajtolt a sorozatban Románia válogatottja is.
A magyar labdarúgó-válogatott számára rendkívül fontos lenne a jó rajt a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban, de nagy hiányzói miatt ez nehezebbnek ígérkezik pénteken Ukrajna ellen a Puskás Arénában.
Olasz és szerb kirakatcsapatokat kapott ellenfélül a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti gárda centere, Vancsik Levente szerint csapata megpróbálja kihozni magából a maximumot a nehéz ellenfelekkel szemben.
Második mérkőzését is megnyerte a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjében, így a következő szezonban is a legrangosabb európai kupasorozat tizenhat együttese között szerepel a Nagyváradi VSK.
szóljon hozzá!