Hirdetés

Maradt brassói csapat a Liga 1-ben

A román labdarúgó-bajnokság hétközi zárófordulója után kialakult a 2013-2014-es kiírás végeredménye. A bajnoki címet a Bukaresti Steaua már korábban bebiztosította, mögötte az Astra Giurgiu és a Petrolul Ploieşti végzett a dobogón. Az élvonaltól a Brassói Corona mellett – amelynek kiesése már korábban biztossá vált – a Săgeata Năvodari és a Temesvári ACS Poli búcsúzik.

Nagy-Méhész Tünde

2014. május 22., 15:382014. május 22., 15:38

Az utolsó fordulóra az alsóházban maradtak még megválaszolandó kérdések, hiszen öt csapat is a kiesés elkerüléséért lépett pályára. A záróforduló eredményei alapján végül három csapat – a Brassói FC, a Temesvári Poli és a Săgeata Năvodari – 38 ponttal zárta a bajnokságot.

A Liga 1 alapszabályának 28-as cikkelye értelmében ilyenkor az egymás elleni eredmények döntenek, mely összevetésből a Săgeata jött ki legrosszabbul, így a 17. helyen zárt, a Temesvári ACS Poli mögött, amely szintén kiesett az élvonalból.

Mivel az FC Vaslui nem teljesítette a licencadó bizottság által támasztott feltételek pénzügyi vonatkozásait, nem kapott versenyengedélyt a Liga 1 következő szezonjára, így a – szabályzat értelmében ugyan kiesést jelentő – 15. helyen végző Brassói FC a következő szezonban is az élvonalban marad.

„Olyan mérkőzés volt, amely alatt tíz évet öregedtem. Mindkét együttes olyan eredményt akart, amelynek köszönhetően biztosan bennmarad a Liga 1-ben. A félidőben még kiesésre álltunk, óriási volt a nyomás\" – nyilatkozta Cornel Ţălnar, a Brassói FC vezetőedzője a Medgyesi Gaz Metan elleni mérkőzés után.

A mindkét csapat számára kedvező 1-1-es döntetlennel záruló találkozó után az élvonalban maradó csapat trénere megköszönte játékosainak a tavaszi szezon alatt mutatott elszántságot, a szurkolóknak pedig, hogy kitartottak a csapat mellett.

A Concordia Chiajna elleni 1-0-s győzelem ellenére kieső Temesvári Poli elnöke, Ioan Timofte úgy nyilatkozott, „cseppet sem meglepő módon” Medgyesen egy „paródiának” lehettek szemtanúi, amely mérkőzésen csupán a 60. percig tudták őt becsapni. „El kell azonban mondani, hogy nem most estünk ki, hanem a korábbi mérkőzések miatt, amikor nem tudtunk nyerni\" – ismerte el a klubvezető, hogy nemcsak az utolsó forduló eredményei miatt búcsúznak.

A következő szezonban négy romániai csapat lesz érdekelt az európai kupasorozatokban. A bajnoki aranyérmes Bukaresti Steaua a Bajnokok Ligája 2. selejtezőkörében, a második helyen záró Astra Giurgiu pedig az Európa Liga 3. selejtezőkörében indulhat. A bronzérmes Petrolul egy körrel hamarabb, azaz a 2. körben csatlakozik az EL-hez.

Mivel a Román Kupa döntőjébe két olyan csapat jutott – Steaua és Astra –, amely dobogón végzett a bajnokságban, a negyedik Bukaresti Dinamo is jogot szerzett az európai kupaindulásra. A fővárosi együttes azonban az elmúlt héten csődeljárást kért maga ellen, a Román Labdarúgó-szövetség licencbizottsága pedig csütörtökön hivatalosan is megvonta a klubtól az európai versenyengedélyt.

Az egymás elleni eredményeknek köszönhetően (0-0 és 4-0) – a CFR előtt – az ötödik helyen záró FC Vaslui szintén nem indulhat, ezért a hatodik helyezett kolozsvári csapat kapja meg az EL-indulás jogát – a vasutascsapat a második selejtezőkörben kezd.

A gólkirályi címet 15 találattal az FC Vaslui labdarúgója, Liviu Antal szerezte meg, az egyaránt 13 gólig jutó Valentin Lemnaru (Kolozsvári U) és Constantin Budescu (Astra Giurgiu) előtt.

Liga 1, 34., utolsó forduló:

FC Vaslui–Astra 1-4 (Mureşan 79., illetve Cristescu 43., Takayuki 48., Alibec 53., 61.)

Kolozsvári U–Pandurii 0-3 (Abrudan 49. – öngól, dos Santos 54., Erico 93.)

Brassói Corona–Petrolul 0-3 (Priso 19., 63., Camara 69.)

Bukaresti Steaua–Galaci Oţelul 2-2 (Keşerü 68., 88., illetve Milea 62., Pîrvulescu 84. – öngól)

FC Botoşani–Bukaresti Dinamo 1-2 (Fülöp 18., illetve Bilinski 27., 78.)

Medgyesi Gaz Metan–Brassói FC 1-1 (Vitinho 48., illetve Cristea 76.)

Săgeata Năvodari–Kolozsvári CFR 2-1 (Pană 5., Deletics 30., illetve Deac 57.)

Temesvári ACS Poli–Concordia Chiajna 1-0 (Bărbuţ 49.)

Konstancai Viitorul–Ceahlăul 1-0 (Mitriţă 5.)


A Liga 1 végeredménye:

1. Steaua 34 22 11 1 71-20 77

2. Astra 34 22 6 6 70-28 72

3. Petrolul 34 18 14 2 53-20 68

4. Dinamo 34 17 8 9 52-34 59

5. FC Vaslui 34 15 6 13 38-32 51

6. Kolozsvári CFR 34 13 12 9 44-33 51

7. Pandurii 34 14 8 12 59-39 50

8. FC Botoşani 34 12 7 15 36-52 43

9. Ceahlăul 34 10 11 13 27-31 41

10. Galaci Oţelul 34 12 5 17 43-52 41

11. Kolozsvári U 34 11 7 16 29-46 40

12. Viitorul 34 10 10 14 29-50 40

13. Gaz Metan 34 10 9 16 32-38 39

14. Concordia 34 10 9 15 34-47 39

15. Brassói FC 34 9 11 14 32-40 38

16. Temesvári ACS Poli 34 10 8 15 26-42 38

17. Săgeata Năvodari 34 10 8 16 32-54 38

18. Brassói Corona 34 2 9 23 20-69 15

Hirdetés

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés