Hirdetés

Magyar válogatott: vereség az utolsó pillanatban

Második alkalommal is 2-1-re győzte le Svédország Magyarországot a jövő évi dél-afrikai világbajnokság 1. számú európai selejtezőcsoportjában. A román együttes reményei végképp elszálltak a Franciaország elleni döntetlennel.

Kiss Csaba

2009. szeptember 07., 10:232009. szeptember 07., 10:23

A mérkőzés utolsó pillanatában érte hidegzuhany a magyar válogatottat szombat este a svédek elleni világbajnoki selejtezőn a Puskás Ferenc-stadionban. A telt házas találkozó a tétnek megfelelő iramban kezdődött, és a svédek hamar megszerezték a vezetést: a 9. percben egy balról érkező szögletből az előre húzódó Mellberg bevetődve a kapu jobb oldalába fejelt.

A folytatásban is a vendégek akarata érvényesült a pályán, a precízen védekező svédek a 40. percben „engedték meg” az első magyar kapura lövést. A második játékrész elején az északiak növelhették volna előnyüket, de a kapufa, majd Babos mentett, a hajrában pedig az addig eredménytelenül küzdő magyaroknak sikerült kiegyenlíteniük, miután a 16-osba betörő Halmosi földre került és az olasz játékvezető büntetőt ítélt.

Huszti találata után megélénkült a magyar csapat játéka, Erwin Koeman tanítványai nem „ültek rá” a számukra kedvezőbb eredményre, ám a hosszabbítás utolsó pillanataiban egy svéd kontránál Tímár nem tudott tisztázni Ibrahimovic elől, aki egyedül törhetett a kapura. Babos jól jött ki, de a labda visszapattant a svéd csatárra, majd róla a kapuba gurult. A svédek a győzelemmel egy pontra felzárkóztak a csoportban továbbra is második magyarok mögé.

Gólöröm. A svédek a végén nyertek
Fotó: MTI

Az élen változatlanul a portugálok ellen 1-1-es döntetlent elért dánok állnak. „Nagyon csalódott vagyok. A sérülésekhez és egyéb problémákhoz képest hozhattuk volna a találkozót döntetlenre. Talán egy kis rutin és a koncentráció hiányzott a megfelelő pillanatokban. Az utolsó percekben előrementünk, a fiúk támadtak, mert győzni akartak, de sajnos ez lett a vesztünk. Ibrahimovic góljánál csapatként hibáztunk: Gera rosszul adott be, a többiek nem értek vissza, Tímár pedig aláfutott a labdának” – mondta Erwin Koeman, akinek csapata szerdán Portugáliát fogadja.

„Rendkívül elégedett vagyok, az eredménnyel és a játékkal egyaránt, sok helyzetet alakítottunk ki. Nagy dolog, hogy ismét az utolsó pillanatokban tudtunk győzni Magyarországon, ez benne van a játékban. Végre mellénk állt a szerencse, most újra nagy esélyünk van a továbbjutásra” - közölte – Lars Lagerbäck, a svéd válogatott szövetségi kapitánya. A román csapat továbbjutási reményei viszont elszálltak Párizsban. A sokkal veszélyesebben játszó franciák több helyzetet is kialakítottak az első félidőben, de csak kapufáig jutottak, a román kapuban álló Coman bravúrjainak is köszönhetően.

Argentínai sikerével Brazília már vb-résztvevő

A brazil labdarúgó-válogatott világbajnoki selejtezőn 3-1-re nyert szombaton Argentínában, ezzel már biztosan kijutott a jövő évi vb-re. Dunga együttese három fordulóval a vége előtt több mint kilenc ponttal előzi meg az ötödik és hatodik helyen álló Kolumbiát, illetve Ecuadort.

A csoportból az első négy együttes szerez automatikusan vb-indulási jogot, míg az ötödik külön párharcot vív a CONCACAF zóna negyedikjével. A kétszeres világbajnok argentinok továbbra is negyedikek, és 16 év elteltével kényszerülhetnek ismét pótselejtezőre.

A második játékrész elején azonban Henry lövéséből a hazaiak megszerezték a vezetést, de nyolc perccel később Escude egy jobboldali beadásnál nem tudott jól tisztázni és a saját kapujába pörgette a labdát.

Ezt követően Ribery majd később Benzema is beállt, de a román védelem a mérkőzés végéig állta a rohamokat. „Csalódott vagyok. Számos helyzetet kihagytunk, emiatt számunkra lesújtó az eredmény. A továbbjutásra azonban továbbra is megmaradt az esélyünk” – értékelt Raymond Domenech, a franciák trénere.

„Fontos eredményt értünk el, hiszen a csapatépítés elején találkoztunk egy nagyon erős ellenféllel. Franciaország valószínűleg megérdemelte volna a győzelmet, de a játékosaim önfeláldozása és akaratereje miatt mégis úgy gondolom, igazságos eredmény született” – mondta Răzvan Lucescu román szövetségi kapitány.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés