
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Kós Hubert országos csúccsal aranyérmet nyert pénteken 200 méter háton a fukuokai vizes világbajnokság medencés úszóversenyeinek hatodik napján.
2023. július 28., 15:162023. július 28., 15:16
2023. július 28., 15:462023. július 28., 15:46
A 20 esztendős magyar versenyző 1:54.14 perces országos csúccsal csapott célba, Bernek Péter 2017-es 1:55.58-as rekordját adta át a múltnak. A szám másik magyar döntőse, Kovács Benedek 1:55.85-ös egyéni csúccsal az ötödik lett.
A pályafutása első világbajnoki címét szerző Kós a magyar küldöttség első érmét nyerte a medencés úszóversenyek során.
Kovács – aki tavaly döntőt úszott ebben a számban a Duna Arénában, majd a római kontinensviadalon ezüstérmet nyert – a csütörtöki elődöntőből egyéni csúcsát (1:56.03) megjavítva 1:55.89 perces idővel a második helyen került a fináléba, míg a Egyesült Államokban a legendás Michael Phelps korábbi edzőjével, Bob Bowmannel készülő Kós harmadikként jutott tovább.
A rajtot követően már az első forduló után
Az amerikai úszó a második és a harmadik fordulónál is jobb delfinezésének köszönhetően egy pillanatra megelőzte Kóst,
Közben Kovács egy kiváló hosszú hajrával jött fel a végén, és a tavalyi 8. helyezése után most az 5. lett a világbajnokságon.
„Örülök annak, hogy sikerült megint egy kicsit javítani, azt egy picit sajnálom, hogy a hosszabb hajrámat, amit szoktam, egy kicsit később indítottam meg, mint kellett volna. Ha van még tíz méter, talán meglett volna a bronz. Az ötödik hely azért nem rossz, a fő cél a jövő évi olimpia” – mondta az MTI-nek Kovács.
Kós tavaly a római Európa-bajnokságon még 200 méter vegyesen nyert aranyérmet,
aminek fél év után már világbajnoki cím lett a gyümölcse. Kós sikerének köszönhetően nem szakad meg a sorozat, a magyarok az eddigi összes világbajnokságon szereztek legalább egy érmet, 2009 óta ráadásul minimum egy aranyat is nyertek.
Eredmények:
férfi 200 m hát, világbajnok:
KÓS HUBERT 1:54.14 perc
2. Ryan Murphy (Egyesült Államok) 1:54.83
3. Roman Mityukov (Svájc) 1:55.34
...5. KOVÁCS BENEDEK 1:55.85
Antal Árpád hivatalos beadványban fordult az FRF vezetőségéhez, a fegyelmi és etikai bizottsághoz, valamint a játékvezetők szervezetéhez a Sepsi OSK – Bukaresti Dinamo meccsen többször is felcsendült magyarellenes, idegengyűlölő szurkolói rigmusok miatt.
Magyarország válogatottja 2-1-re legyőzte Ukrajnát hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának negyedik fordulójában. Szoboszlai Dominikék ezzel revansot vettek a budapesti vereségért.
A magyar válogatott 1-0-ra nyert Georgia (Grúzia) ellen pénteken a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának harmadik fordulójában. Ezzel egy időben Románia nemzeti csapata újabb súlyos vereséget szenvedett, ezúttal a lengyelektől.
Magyarország válogatottja gól nélküli döntetlent játszott az északír csapattal hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája második fordulójának B divíziós mérkőzésén. Románia nemzeti együttese eközben súlyos vereséget szenvedett a bosnyákoktól Bukarestben.
Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott negyedikként zárta az Eurokupát, mivel a bukaresti négyes döntő vasárnapi bronzmérkőzésén 33-30-ra kikapott a házigazda román csapattól.
A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott pénteken a Puskás Arénában a vendég ukránoktól a Nemzetek Ligája B divíziójának első fordulójában. Vereséggel rajtolt a sorozatban Románia válogatottja is.
A magyar labdarúgó-válogatott számára rendkívül fontos lenne a jó rajt a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban, de nagy hiányzói miatt ez nehezebbnek ígérkezik pénteken Ukrajna ellen a Puskás Arénában.
Olasz és szerb kirakatcsapatokat kapott ellenfélül a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti gárda centere, Vancsik Levente szerint csapata megpróbálja kihozni magából a maximumot a nehéz ellenfelekkel szemben.
Második mérkőzését is megnyerte a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjében, így a következő szezonban is a legrangosabb európai kupasorozat tizenhat együttese között szerepel a Nagyváradi VSK.
Vas Barnabás nyerte a román országúti kerékpáros körversenyt, amelynek vasárnapi záróetapján csapattársa, Pakot András második lett.
szóljon hozzá!